A Netflixen megjelent nagy, Pereszről szóló dokumentumfilmmel kapcsolatban felvetődött kérdéseimre még mindig nem kaptam választ.
Igaz, Rabin, a nagy rivális kortárs életét se ismerem jobban, de ha megpróbálom összevetni a két életutat, és ad abszurdum kinyitom a Wikipediát, a szócikk tartalmára navigálva egyharmaddal több a pontok száma, teli sűrűn szedett alpontokkal Peresz javára, míg Rabinnál kényelmes szóközök, magyarázatok töltik ki a helyet, húsosabbá téve a felsorolást.
Jó, az én zsánerem se az amerikai, hősökről mesélő, galambos, kék eges, hol édes, szívhez szóló, hol győzelmi indulókat idéző zenei aláfestéses filmeposz, de Politzer Kriszta írását olvasva kérdéseim száma csak szaporodott.
A filmet nézve egyébként az agyam minden cirádát alapból kihúzott. Még Bush mondatai is törlődtek, mert objektív tényekre voltam kíváncsi, információkra, lehetőleg érzelmi zöngék nélkül. A film pedig bőven szolgál mindkettővel, és a sztorik alapállásból hihetetlenek.
Nem értem például a London Egyezményt. A filmben számomra valami merőben új megoldás szerepel, melyből én azt értettem, hogy gyakorlatilag Jordánia és Izrael felosztotta volna egymás közt a területet. Szó sincs benne kétállami megoldásról, amit ugye az ENSZ 1948-as, Izrael megalakulását jóváhagyó határozata is előirányoz. A Juda-Somronban élő zsidók izraeli, a palesztinok, muszlimok jordán állampolgárként éltek volna a két ország által birtokolt területen, mely egy része Izraelé, más része Jordániáé, és egy Ciszjordániának nevezett független területen, melyet Jordánia és Izrael megosztva felügyel, ahol mindenki ott élt volna, ahol akar, illetve látogatott volna oda, ahova akar, boldog elégedettségben. Itt nem lett volna helye palesztin független államnak. A film szerint a kezdeményezést az ENSZ-ben is reménykeltőnek találták, és az USA is támogatta, de végül az akkori miniszterelnök Samir megvétózta, mondván, nem oszthatja meg a kormánykoalíciót.
Igazából az nem áll össze, mitől lett volna kóser egy ilyen rendezés, ha alapvetően ellenkezik az ENSZ ez irányú határozataival, illetve a nemzetközi joggal, miszerint egyetlen ország sem terjesztheti ki hatalmát a határain túl fekvő szomszédos területekre?
Szerettem volna választ kapni arra is, hogy a Rabin-kultusszal ellentétben, miért nincs Peresz-kultusz? Vajon miért hallottam még baloldali barátainktól is, akik igazán in-ek az izraeli közbeszédben, a jobboldal narratíváját, miszerint Peresz lúzer?
Vajon igazam van-e azzal a megállapításommal, melyet a film is sugall, hogy Peresz jelentőségében felérne Ben Gurionnal, vagy legalábbis szorosan nyomában jár?
Vajon negatív vonás-e, ha valaki sikerorientált politikus? (Van olyan, aki nem?) Mik lehettek a személyes érdekei, melyeket félre kellett volna tennie? A sikerre való törekvése? Akkor végül is több lúzerség lett volna elvárható tőle? Nem kellett volna részt vennie a politikai adok-kapokban?
„Akinek kompromisszumokat kellett kötnie” – írja Politzer Kriszta, hosszú és egyébiránt nagyon tartalmas írásában. De az istenért, hát nem ez a fő feladata egy politikusnak? A kompromisszumkötés az ellentétes érdekeket egyeztetésére?
A Wikipédiás 31 pontból, mely életének eseményeit, cselekedeteit sorolja, milyen hosszú a tévedéseinek listája? Volt, hogy lépést tévesztett, volt, hogy rosszul fejezte ki magát, mely visszaütött rá és vele együtt ránk, az ország polgáraira. De az vesse rá az első követ, aki képes életútján csak ennyi hibaponttal végiggrasszálni.
Egyébként is hol vannak ezek a tévedések egy Saronéhoz vagy Netanahujéhoz képest? Igaz, Saronról egy ma is működő hulladéktelep álcázására szolgáló parkosított szeméthegyet neveztek csupán el. Ennél már az is jobb, ha nem neveznek el semmit az egyszeri miniszterelnökről.
Peresz hibáinak sorába mégsem sorolhatjuk a róla készült dokumentumfilm rózsás elfogultságát. De hogy tévedései miért homályosíthatják el ennyire pozitív, egyedülállóan gazdag történelmi jelentőségét, hogy arról halála óta szinte szó sem esik, és hiánypótlóként amerikai rendező filmjén kelljen elmélkednünk, még mindig válaszra vár.
Festőművész
