Cionista altatódal

„Fiatal nő minden este leült nyolc gyereke ágya mellé, és mielőtt elaludtak, egy számára különösen kedves cionista dalt énekelt nekik. Így kapták a gyerekek szinte az anyatejjel Cion szeretetét és az Erec-Izrael utáni vágyódást” – így ír József anyjáról, Haváról, amikor erdélyi gyerekkorára emlékszik vissza.

Ki volt az első, aki megvalósította az álmot? Hava, aki már Herzl idejében működött a (valószínűleg cionista) közösségben, vagy a legidősebb fiú, Herman? Erről eltérnek a vélemények, de egy dologban megegyeznek – 1924-ben, a harmadik alija idején érkeztek a család első tagjai, s megpróbáltak egy olyan területet találni Erecben, ahol közös gazdaságot hozhatnak létre.

Az American Zion Commonwealth [a szervezet földterületet vásárolt az arab lakosoktól] képviselője ajánlotta Hermannak, hogy vásárolja meg Al-Jalil és Al-Haram lakosaitól az egyik eladó területet. Herman maga szerette volna megtekinteni a helyet. Visszaemlékezésében elmondja, hogyan érkezett meg testvérével, Oszkárral Tel-Avivból ötórányi homokba süppedő gyaloglás után. Ott álltak egy csupasz dombon, és nézték a tengerig elterülő csupa homok területet. Kedvezőnek találták.

Lehet, hogy nem észlelték, mennyire magányos és elhagyatott a hely, mert lelki szemükkel már az ott létesülő, zöldellő és virágzó gazdaságot látták. Akárhogy volt, a döntés megszületett: tízhektáros földet vásárolnak az egész népes családnak. Sokba került – Herman számtalan levélben kérte még Erdélyben maradt testvéreit, csatlakozzanak hozzá, és segítsenek kifizetni az összeget.

- Hirdetés -

Sakálok üvöltése

A kezdet rendkívül nehéz volt. Az egyetlen barakkot két héttel a Lancet család érkezése előtt építette „az első hét” becenéven emlegetett csapat. A férfiak egyedül telepedtek le, a családjukat Tel-Avivban hagyták. Bölcs döntés volt, hogy nem vitték magukkal a nőket és a gyerekeket az elhagyatott és veszélyes helyre, 1924-ben a tél különösen viharos és esős volt. Egyéb veszélyek is fenyegették az első letelepedőket, beduinok köröztek a környéken, állandóan rajtaütéstől tartottak.

Mégis, egy hideg téli reggelen egy öszvérekkel vontatott kocsin egy kis csoport hagyta el Tel-Avivot. Herman a feleségével, Irénnel és két kisgyerekükkel, a kétéves Batiával és a féléves Moséval. A kocsira felpakolták az Erdélyből magukkal hozott legfontosabb felszerelést, ekéket és más mezőgazdasági eszközöket, két vaságyat, egy láda ágyneműt, konyhai eszközöket és némi élelmet.

Vajon Herman már előre felállított maguknak egy barakkot, és abban laktak? Vagy talán, ahogy Batia visszaemlékezett, egy ideig a tengeren érkezett tartályban laktak, amiben a bútorokat és a felszereléseket szállították? Ahogy mondják, minden embernek megvan a maga története. Akárhogy történt, ez csak a fiatal család túlélésért folytatott harcának a kezdete volt. Viharos napok és éjszakák vártak rájuk. A szélviharban csaknem összedőlt a lakhelyként szolgáló faalkalmatosság, az eső beszivárgott a tető repedésein, eláztatta az ágyneműt és a ruhákat.

Éjszakánként a lakóalkalmatosság bejáratáig merészkedő sakálok és a rókák üvöltésére riadtak fel, felébredtek a megrémült gyerekek is. Amikor Mose megbetegedett, apja az esős, hideg időben a lovas kocsival vitte be Tel-Avivba orvoshoz.

A görögdinnyék üres héja

A tavasz közeledtével javult a helyzet, és megérkezett a családtagok nagy csoportja: Hava, a mama; Haia-Rahel, a kilencvenéves nagymama; az idősebb testvérek: Eszter, Szeréna és férje, Medgyesi Sámuel, József és felesége, Judit; Benő és a fiatalabb testvérek, Jaakov és Judit. Így egyesült a népes Lancet család Erec-Izraelben.

József fia, Mose Lancet professzor így írt:

„Kezdetben nem voltak sem házak, sem utak. A vizet tömlőkben, szamárháton arabok hozták egy távoli faluból. A család a cionista mítoszhoz igazodva elhatározta, hogy gazdaságot létesít tehénistállóval és veteményeskerttel, bár korábban kereskedelemmel foglalkozott. Akkoriban kezdték a citrusféléket termeszteni, tehát narancsot ültettek. Nem csoda, hogy azzal a vízmennyiséggel, amelyet a szamarak a hátukon elbírtak, és a gazdálkodásban járatlan családtagok munkájával a cionista cél megvalósítása kezdetben nem sok sikerrel kecsegtetett.

Anyámtól hallottam, hogy tisztálkodásra szinte egyáltalán nem maradt víz. Egyszer a sógora, Herman elküldte, szedje össze a görögdinnyéket, és hozza haza a lovas kocsival. De észrevette, hogy minden görögdinnyén lyuk van, és belül üresek. Kiderült, hogy mielőtt odaért volna, sakálok látogatták a dinnyeföldet, mit tehetett, üres kocsival tért vissza. Kapott is ezért, visszaküldték, hogy hozza el a dinnyehéjakat a teheneknek eledelnek. A két úttól anyám kifáradt, és csupa homok volt, titokban vizet vett, és megfürdött a teknőben. De ezért is kapott, mert szappant használt, és a szappanos vizet már nem adhatták a teheneknek ivóvíznek.”

Meira Janiv Medgyesi visszaemlékezéseiben azt írta, hogy amikor megérkeztek, az anya és a testvérek kis kőházakat kezdtek építeni, és közösen vezették a gazdaságot. Fokozatosan megbarátkoztak a szomszédságban élő beduinokkal, akik élelmet vettek tőlük. A család gyerekeinek vidám csapatába tartozó Meira a kalandjaikról is beszámolt:

„A kenyeret egy nagy vályogkemencében sütötték a tehénistálló közelében, a gyerekek ott bújócskáztak. A homokos dombokon kerestük a környéken tanyázó rókák nyomát, a rókalyukakat, óriási nárciszcsokrokat szedtünk a sáros, tágas mezőn és virágzó cikláment a dombokon.”

A család közös erővel újabb házakat épített, az egyiket Hava, ez volt az első kétszintes épület. Bővítették a gazdaságot, szamarakat és baromfit vásároltak a beduinoktól, lóvontatású ekével felszántották a mezőt a téli vetéshez egészen a mai Kfar-Smarjahuig. Idealista alapelvük szerint csak héber munkásokat foglalkoztattak.

Ahogy már említettük, a család kezdetben nem bővelkedett mezőgazdasági sikerekben, és akkoriban nem volt kitől útmutatást kérni. De eszükbe jutott, hogy a Saronában élő német templomosokhoz, tapasztalt fölművelőkhöz fordulnak tanácsért. A hasznos útbaigazításnak hamarosan meglátszott az eredménye, és idővel szakértő gazdákká váltak.

A sokoldalú gazdasági tevékenységük példát mutatott a későbbiekben érkező kibuctagoknak, újonnan letelepedőknek. Mivel nemcsak citrusféléket termesztettek, hanem banánültetvényeket is gondoztak, túlélték a narancsligetek válságát. Az évek során a fejlődő banánültetvény gyümölcse keresett cikk lett a tel-avivi és a jeruzsálemi piacon.

Egy idő után a települést, amelynek alapítói közé tartozott a Lancet család, Herzliának nevezték el Herzl Tivadar után – hiszen az ő szellemében növekedtek Hava gyerekei. Ma Herzlia egyik utcája viseli a Lancet nevet az egyik fiatalabb testvér, Jaakov emlékére. Jaakov tizennyolc éves korában a viharos tengerbe veszett, egy fuldoklót mentett ki a hullámokból. A fuldokló megmenekült, Jaakov nem. A család elveszítette egyik tehetséges fiát.

A csillagos ég a határ

Az évek teltek, a családtagok terveiket, céljaikat követve szétszéledtek, a nagycsalád egyre növekedett. Benő Németországban kémiai tanulmányokat folytatott, és a gépolaj újrafelhasználására szakosodott; Oszkár Afikim kibucban telepedett le; József kitartó és ötletgazdag volt, a banánérés specialistája lett, számos újítását, például a csepegtető öntözést vagy a gyümölcsök és zöldségek csomagolására alkalmas műanyag rekeszt nem tudta szabadalmaztatni.

A továbbiakban a Lancet család második és harmadik nemzedékének néhány tagját mutatom be röviden. Úttörő jelentőségű tevékenységükkel valamennyien maradandó értékeket alkottak. A családtagok máig ragaszkodnak a kitűzött célhoz, ötletgazdag, merész emberek, mindannyian eredményeket értek el saját területükön.

Orvostudomány és tudományos élet

Mose Lancet professzor

József és Judit fia. Az izraeli hadseregben teljesített szolgálata idején állította fel az első tábori kórházat, melynek parancsnoka is volt. Húsz éven keresztül a Kaplan Kórház szülészeti osztályát vezette, a meddőséget és a veszélyeztetett terhességet kezelő rendelővel bővítette, a klinikai intézmény oktatási intézet, a Jeruzsálemi Héber Egyetem Orvostudományi Kara fiókintézménye lett.

Három széles körben terjesztett könyvet adott ki, az elsőben a szülésről és a természetes szüléshez kidolgozott alapelveiről írt. A szexuális nevelésről országszerte előadásokat tartott a fiataloknak, és könyvet is írt erről.

Kutatómunkája is kiemelkedő volt, európai kórházakban továbbképzéseken vett részt, és számos tanulmányt közölt. Elsőként alkalmazott Izraelben fejlett orvosi technikákat, például a vákuumos szülést. Citogenetikai laboratóriumot alapított, jelentős mértékben hozzájárult az embriók kromoszóma-rendellenességének tanulmányozásához, fejlesztette a lombikbébi-eljárást, és több szülészettel és nőgyógyászattal foglalkozó izraeli és nemzetközi szervezet élén működött.

Mose a történelem, a zene, az irodalom, a színház területén művelt, sokoldalú ember volt, kitűnően beszélt hét nyelven, és szigorúan őrködött a héber nyelv tisztasága fölött.

Doron Lancet professzor

Sifra és Mose professzor fia, József és Judit unokája. A rehovoti Weizmann Intézet molekuláris genetika tanszékén professzor, és a közelmúltig a The Crown Human Genome Center vezetője.

Kémia szakon végzett a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, a Weizmann Intézetben kémiai immunológiából szerzett doktori fokozatot. A Harvard és a Yale Egyetemen folytatott továbbképzés után visszatért Izraelbe, a Weizmann Intézet tudományos munkatársai közé.

Az izraeli genomközpont vezetői között volt, a genom-világszervezet, a molekuláris biológia európai szervezetének tagja.

Genetikai kutatási területe többek között a szaglásérzékelés genetikai mechanizmusának, az örökletes betegségek génjeinek fölfedezése. Kifejlesztett egy átfogó adatbázist az emberi genom valamennyi génjéről, tudósok és orvosok milliói használják szerte a világon.

Számos kitüntetése között elnyerte a Landau-díjat.

Az elmúlt években felállított egy számítógépes modellt a földi élet eredetéről, és mélyreható, új ismereteket feltáró kutatásokat közölt a témáról.

Színház és művészet

Batia Lancet

Herman és Irén lánya. A Habimában Cvi Friedland színész stúdiójában tanult, és 1939-ben kezdett színdarabokban szerepelni. 1942-ben belépett Friedlandnak a brit hadseregben szolgáló zsidó katonák számára létesített színtársulatába.

1944-ben a Kameri Színház alapítói közé tartozott. Pályafutása alatt kulcsfontosságú szerepeket alakított a három legjelentősebb izraeli színházban bemutatott darabokban. Négy filmben játszott, amikor az izraeli mozi még gyerekcipőben járt.

Elnyerte az év legjobb színésznője díjat a The Stone Angelben játszott szerepéért (1958). Batia hírnevét tehetségének és lenyűgöző megjelenésének köszönhette.

1968-ban ösztöndíjjal egy évet töltött Párizsban, zsidóságról szóló előadásokat látogatott. A téma a szívéhez szólt, és amikor visszatért Izraelbe, a Bar-Ilan Egyetemen folytatott hebraisztikai tanulmányokat. A hetvenes évek közepétől a vallásos közösség tagja lett, és felhagyott a színjátszással. Egyetlen televíziós filmdrámában játszott még főszerepet 2006-ban, a filmet világszerte vetítették filmfesztiválokon, és díjakkal jutalmazták.

Utolsó éveiben Tiberiasban élt.

Aviva Müller-Lancet

József és Judit lánya, Mose professzor húga. Aviva a zsidóság néprajzi örökségének kutatója.

A negyvenes években szociológia és régészet szakon tanult a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, majd művészettörténetet Párizsban.

A jemeni zsidók öltözetével és tárgyaival kezdett foglalkozni. 1964-ben a Bezalel Múzeum felkérte az ott őrzött jemeni és marokkói néprajzi tárgyak rendezésére, mielőtt átadná a gyűjteményt az Izrael Múzeumnak, ahol az 1965-ben megnyílt etnográfiai részleg alapítója és kurátora lett.

Az évek során a különböző közösségek öltözetét kutatta, a világ minden tájáról gyűjtötte a ruhadarabokat és az öltözetkiegészítő díszítéseket. Kutatási területe a jemeni, a marokkói, az iraki, a buharai közösség néprajzi világa.

2010-ben jelentette meg az iszlám országok zsidóságának öltözetéről szóló albumot, kutatásainak, etnológiai tanulmányainak illusztrált gyűjteményét. A kötet átfogó és gazdag tudományos forrás az alkalmazott művészet, a néprajz és a folklór kutatói, múzeumok kurátorai és tanulmányaikat folytató diákok számára.

Munkásságáért Jeruzsálem-díjjal tüntették ki.

Irisz Jotvat

Hava és Mose Jotvat (Lancet) lánya, Herman és Irén Lancet unokája.

Irisz Jotvat Herzliában született. 1967-ben a He Walked Through the Fields című film női főszerepét alakította Aszi Dajan mellett. A film Moshe Shamir regénye alapján készült, és nagy közönségsikert aratott.

Az izraeli hadseregben a központi parancsnokságon szolgált. 1972 végén első férjével, a zenész Kobi Rechttel Európába ment, és Kobi Oshrattal közösen zenei együttest szerveztek. 1977-ben Irisz férjével együtt egy musicalt írt. Menahem Golan kezdeményezésére a darabot angolra fordították, és amerikai film készült belőle: The Apple.

Irisz később különböző folyóiratokban újságíróként dolgozott, dalokat és forgatókönyveket írt tévéműsorokhoz. A nyolcvanas évek közepén az Egyesült Államokban forgatókönyvírást tanult, majd a párkapcsolat, nőiesség, szülés tanácsadója lett a tantra módszer szerint.

1991-ben visszatért Izraelbe, a terhességre, a szülést megelőző felkészülésre, a természetes szülésre előkészítő tanácsadó központot hozott létre, amely az évek során ismert hálózattá fejlődött. Minderről két könyvet is kiadott.

Jael Tabori

Oszkár lánya, Afikim kibuc tagja, zenész, zeneszerző, karmester, zeneművek átiratait készíti.

Londonban végezte zenei és karmesteri tanulmányait, az izraeli hadsereg zenekarában csellistaként és szaxofonosként szolgált. 1959 és 1973 között a kibucok kórusának karvezetője volt Itai Avnerrel, miután nyugdíjba vonult, megalapította és tizenöt éven át vezette a Jordán-völgyi kórust.

Ezekben az években a környék oktatási intézményeiben is tanított, Afikimban tevékenyen részt vett a kulturális életben: kórust és ünnepi rendezvényeket vezetett, zongorakísérő volt, a kórus számára átiratokat készített. Az utóbbi években a klasszikus zenéről szóló előadásokat tart.

Hadsereg és biztonság

Mose Jotvat ezredes

Herman és Irén fia. Fiatalon belépett a Haganába, ezredparancsnok volt a katonai szolgálatot előkészítő ifjúsági szervezetben, a függetlenségi háború alatt pedig parancsnokként és parancsnokhelyettesként teljesített szolgálatot. A Latrun környéki csatákban katonái közül sokan elestek, Mose maga is megsebesült.

A háború után a kiképzéshez tartozó hadtudományok ágazat vezetőjeként szolgált, a szuezi válság idején pedig tisztként harcolt. Az izraeli hadsereg algériai küldöttségének tagja volt, a francia helikopterek üzemeltetésének módját tanulmányozták.

A hatnapos háború előtt a jordániai frontszakaszon harcoló egység parancsnokává nevezték ki. A harcok során egészen Ramallah külterületéig jutottak el, Mose másodszor is megsebesült.

Utolsó hadseregben betöltött tisztsége: az első katonai attasé volt Tokióban.

Gabi Barsi ezredes

Oszkár fia. Tel-Avivban született, tizenkét éves korában a Hagana katonai előzetes kiképzésén vett részt. Tizedesként, majd szakaszvezetőként szolgált.

Tizenhat éves korában további kiképzésre vonult be a Palmachba. Szakaszvezető, majd századparancsnok volt a Palmach kiképzőbázison. Leszerelése után a Cora kibuc alapítói közé tartozott, és a helyi parancsnok lett.

A szuezi válság idején tartalékos szolgálatot teljesített, felderítőszázadot létesített és vezetett. A hadsereg tisztképzőjében százados volt, a hatnapos háborúban alezredesként szolgált a Golán-fennsíkon. Etiópiába küldték katonai oktatónak. 1976-ban ezredesi rangban szerelt le.

A Bar-Ilan Egyetemen politológia szakon végzett, a doktori fokozatot a Haifai Egyetemen szerezte meg. Katonaságról szóló könyvet jelentetett meg. Önkéntesként segítő-támogató és a békemozgalomhoz tartozó szervezetekben vezető posztokat tölt be.

Héberből fordította Szalai Anna


A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com

- Hirdetés -