Ezrek kísérték utolsó útjára a szefárd főrabbit Jeruzsálemben

Ezrek kísérték utolsó útjára a szefárd főrabbit Jeruzsálemben

Ezrek kísérték utolsó útjára a 91 éves korában elhunyt Salom Kohen szefárd főrabbit, az arab országokból bevándorolt ultraortodox zsidókat tömörítő Sasz pártot irányító Bölcsek Tanácsának elnökét Jeruzsálemben – jelentette a Haarec című újság hírportálja hétfőn.

A Jeruzsálemben született rabbi a Sasz párt egyik alapítója volt. Megalakulásakor támogatta a “törzsi-származási” alapon szerveződő, a közel-keleti és arab országokból Izraelbe vándorolt zsidókat befogadó pártot az 1983-as jeruzsálemi önkormányzati választásokon.

Egy évvel később a Sasz párt országos mozgalommá vált, és Ovadja Joszef rabbit állították az élére, Kohent pedig kinevezték a Bölcsek Tanácsa elnevezésű vezető testület tagjává. Ovadja Joszef rabbi 2013-ban bekövetkezett halála óta ő irányította a háttérből a keleti vallásosokat képviselő politikai mozgalmat.

Salom Kohen rabbi erősen konzervatív nézeteket vallott, ellenezte az ultraortodox nők felsőfokú tanulmányait és az okostelefonok használatát, valamint többször felszólalt az ultraortodox férfiak munkába állása ellen.

Temetését több száz rendőr biztosította, és számos utcát lezártak a fővárosban a gyászoló menet számára. A rendfenntartók arra kérték a lakosságot, hogy kerülje el a temető körüli utcákat.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.