A Meron-bizottság tükröt tartott Netanjahunak

Ben Kaszpit írása

Jair Lapid miniszterelnök, Benjámin Netanjahu ellenzéki vezető és Avi Gil katonai titkár egy biztonsági tájékoztatón
Próbálta azt a látszatot kelteni, hogy nem tájékozódni, hanem tájékoztatni jött. Jair Lapid miniszterelnök Benjamin Netanjahu ellenzéki vezetővel egy biztonsági tájékoztatón, 2022. augusztus 29. – Fotó: Amos Ben Gershom / GPO

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

Ben Kaszpit “A hazugság és a tagadás prófétájának ítéletnapja” címmel értékeli a meroni katasztrófa állami vizsgálóbizottságának munkáját.

Évek óta gondoskodott róla, hogy megússza a felelősséget, amikor a meroni katasztrófát vizsgáló bizottság Netanjahu elé állt, és azt mondta neki: igen – te voltál a felelős. Ellenőrizned kellett volna. Meg kellett volna mentened az emberek életét. De Netanjahunak, mint általában, fontosabb dolga akadt. Most méreggyára a bizottság, sőt Pollard ellen irányul – kezdi írását Kaszpit.

Egy évig és két hónapig sikerült megúsznia ezt a terhelő képet. Senki sem fényképezheti, amikor eligazítást kap a miniszterelnöktől, aki nem ő maga. Nem, senkinek sem adja meg az örömet egy ilyen kép nézésével, melyen megrovott diákként előad neki a senkiházi Naftali Bennett vagy az üres Jair Lapid. Még az amerikai elnök látogatása előtt, a világ legnagyobb hatalmának vezetőjével tartott találkozója előtt sem volt hajlandó biztonsági eligazítást kapni. Ha legalább naprakész lett volna, hozzájárulhatott volna az iráni nukleáris kérdésben a meggyőzési erőfeszítésekhez. Önök legyenek naprakészek: az iráni nukleáris fenyegetés eltörpül a méltósága mellett.

De aztán kitört a „Hajnalhasadás” hadművelet, és nem volt más választása. Már kétszer ült Jair Lapid miniszterelnökkel szemben, az asztal rossz oldalán. Számtalanszor kellett hallania az IDF tábornoki rendfokozatú, egyenruhás (!) tisztjét, amint Lapidot „miniszterelnöknek” nevezi. Igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy nem tájékozódni jött, hanem informálni, sőt ez a hívei körében még sikerült is. De nem a híveit próbálja megtéveszteni, hanem a többi polgárt, azokat, akiket nem bűvöltek el trükkjei.

- Hirdetés -

Hónapokig sikerült megúsznia, hogy közös fotót készítsenek róla Manszur Abbasszal, annak ellenére, hogy sok találkozót és végtelen telefonhívást folytatott vele. Titkos viszony volt, ugyanolyan, mint annak idején Mahmud Abbasszal és Jasszer Arafattal. A lényeg az, hogy ne hagyjon nyomokat. Mint egy csiga. Akkor mindent le lehet majd tagadni. Követői el fogják hinni neki.

Próbálj meg közös képet találni róla Itamar Ben Gvirrel. Vizsgáld meg az internet, a darknetet és a mamanet hatalmas tárházát. Sehol sincs ilyen. Meghívta Cézáreába (nem, nem a házába, Isten őrizz), és sikerült összekapcsolnia Becalel Szmotriccsal, de nincs fotó. Az esemény nincs dokumentálva. Mintha meg sem történt volna. Mi lesz, ha olyan kormányt alakít, amelynek Ben Gvir is része lesz? Elérjük a hidat, és aztán átmegyünk rajta. Feltételezem, hogy Ben Gvir az asztal túlsó végén találja magát, a közös fénykép keretén túl. A virágcserép mögött. És ha nem így lesz? Akkor két hónap vagy két év elteltével a bibisták a tévéstúdiókban ülnek majd, és ezt is letagadják, ahogy tagadják Abbasz A-t (Manszur), Abbas B-t (Mahmud) és a többit. Bibi? Ben Gvirrel? Micsoda?? Miképpen??? Mi van vele és Ben-Gvirrel? Bizonyítsd be. Hiszen közös kép sincs!

Amikor néhány éve eltörte a lábát, ügyelt arra, hogy ne készítsenek képet róla a gipsszel. Ne legyen kép arról, ahogy mankóval jár. Még látszólag se. Elképzelhetetlen, hogy az „Isten megérintette” embert sánta kacsának tekintsék. Akkor se, ha sántít.

Az évek során távol maradt minden olyan tevékenységtől, amelyet a jövőben felhasználhatnak ellene. Megteszi, de nem hagy nyomot. Másokra ruházza a felelősséget. A “tagadás terét” fenntartja magának. Ezért tevékenységének jelentős része nincs dokumentálva. Az alatta szolgálatot teljesítő titkosszolgálati titkárok azt mondják, hogy miniszterelnökként általában nem írta alá a legtitkosabb jelentéseket. A miniszterelnököknek alá kell írniuk. Hogy a védelmi titkár tudja, hogy látta az anyagot. Az ilyen jelentés melletti aláírás terhelő bizonyíték lehet. Miért legyen képes bármely jövőbeli vizsgálóbizottság bebizonyítani, hogy igen, tudta, de figyelmen kívül hagyta, nem cselekedett, vagy nem vette észre? Miért lehessen bebizonyítani, hogy figyelmeztették Khaled Mashal jordán földön történő kivégzése előtt? Vagy a Kotel alagút megnyitásánál annak idején? Vagy a katasztrofális kilépésnél a nukleáris megállapodásból tartalékterv és alternatíva nélkül?

Kétszer is valódi tárgyalást folytatott a Golán-fennsíkról: egyszer Ron Lauderrel, másodszor amerikai közvetítéssel. Nem ő, hanem ők. Három intenzív tárgyalást folytatott egy palesztin állam létrehozásáról: egyszer Londonban, Jitzhak Malcho ügyvéden keresztül, másodszor ő maga, John Kerryvel és Martin Indikkel, harmadszor Arafattal, akinek átadta Hebront és akivel megállapodást kötött a ciszjordániai területek 13 százalékának átruházásáról a Palesztin Hatóságnak. Most azokat gyalázza, akik alapvető biztonsági munkakapcsolatot tartanak fenn a Palesztin Hatósággal.

Korábban fejbólintással hagyta jóvá Meir Dagan veszélyes Moszad hadműveleteit (a többséget nem hagyta jóvá). „Miniszterelnök úr, nem hallottam” – mondta neki Dagan: „Jóvá hagyja, vagy sem?”. Netanjahu próbált csendesen helyeselni. Halkan. Ennek ellenére rögzítve van. Ha az akció meghiúsul, követői máris hibáztatnak valakit. A Legfelsőbb Bíróságot, a bírákat, a jogtanácsosokat, azokat, akik “nem cibálták a gallérját”. (A meroni vizsgálóbizottság előtt Netanjahu azzal védekezett, hogy “nem cibálták a gallérját”, ezért – a számos jelentés ellenére – nem tudott a zarándokokra leselkedő veszélyekről, a szerk.) Az eljárásrend szerint.

Sikerült végtelen ravaszsággal megtorpedóznia az Erős Szikla hadműveletet kutató vizsgálóbizottságot (miután kiderült az alagutak csapdájának nagyságrendje). Sikerült megtorpedóznia ritka leleményességgel az izraeli történelem második legjelentősebb polgári katasztrófáját, a karmeli tűzvészt kutató vizsgálóbizottságot. Majdnem sikerült megakadályoznia a vizsgálóbizottságot az Izrael történelmének legnagyobb polgári katasztrófája, a meroni katasztrófa ügyében is. Az ő idejében nem állt fel bizottság. Miért is jönne létre? Összesen 45 ártatlan ember halt meg. Kik vagyunk mi, hogy ennek a kivizsgálását követeljük? Hiszen az ott elpusztult ultraortodoxok a támogatói közé tartoznak. Az ő rabul ejtett nagyközönsége. Senki se tanítsa arra, hogy miként törődjön velük. Kiválóan gondoskodik róluk. Az a helyzet, hogy a táblázatok nem hazudnak: nem kerülnek ki a szegénységből, de követik, ahogy a pillangók repkednek a tábortűz körül. Tehát semmi szükség vizsgálóbizottságra. Erre a hülyeségre.

Sikerült elhalasztania, késleltetnie és megakadályoznia vizsgálóbizottság felállítását a tengeralattjáró-ügyben, amelyet a védelmi intézmény több tucat magas rangú tagja történelmünk legsúlyosabb korrupciós ügyeként határoz meg. Szerencsére a bizottság felállt, miután leváltották. És természetesen sikerült megakadályoznia, hogy bármiféle vizsgálatot végezzenek arról, hogy az állam miként kezelte a koronakérdést és az egészségügyi rendszert.

Ellenzékben elsőként követeli nyomozóbizottságok felállítását, de utoljára támogatja vizsgálóbizottság felállítását, amikor hatalmon van. Ő az egyetlen miniszterelnök, aki soha nem hozott létre vizsgálóbizottságot. Még az sem zavarja, ha az égre kiállt valamely ügy. Állítsanak fel egy vizsgálóbizottságot a mennyben, ne nála.

Az “igazi” bűnösök

Ezen a héten ez véget ért. Az elkorhadt rendszerét felváltó kormány által létrehozott állami vizsgálóbizottság a héten megjelent, és “megcibálta a kabátjának a gallérját”. Igen, egykori miniszterelnök úr. Ön volt a felelős. Ellenőriznie kellett volna. Tudni. Kérdezni. Törődni. Követni. Döntést hozni. Vállalni a felelősséget. Emberéletet menteni. Ezért volt ott. A Belügyi Bizottság két vezetője (az ön pártjából) megkereste Önt. Az állami ellenőr közzétett egy jelentést, és Ön reagált rá. Az egész ország tudta, hogy a Meron-zarándokhely a folyamatos pusztulás emlékműve, amely bármelyik pillanatban széteshet. Az írás ott volt a falon, de Ön figyelmen kívül hagyta. Sürgősebb dolgai voltak. Fenn kellett tartania az ultraortodox tömböt, és meg kellett felelni Arie Derinek, Jakov Litzmannak és Mose Gafninak. Szóval pokolba a korona-szabályozással, pokolba a biztonsággal, pokolba az emberi életekkel. Mindezeknek akkora a jelentősége, mint a fokhagyma héjának, ahhoz képest, hogy meg kell védenie a lelkét az ítélkezés rémétől. De ennyi, eljött az ítélet napja.

Méreggyára most is a bizottság ellen irányul. Jakov Bardugo (Netanjahu egyik üzletember/újságíró megmondóembere, sófárja, a szerk.) gondoskodik Slomo Janai tartalékos őrnagyról (a vizsgálóbizottság egyik tagja, a szerk.) „2012-ben találkozott Jair Lapiddal!” – kiáltja az üzletember, „teljes mértékben politikus!”.

Néhány szó Slomo Janairól: holokauszt-túlélők fia (Holonban született). Amikor édesanyja megbetegedett, egy árvaházba szállították, amely a Panevezys jesivához, és az ahhoz kapcsolódó idősek otthonához is kötődött. 10 évesen egyetlen testvéréhez költözött, aki Slomo 17 éves korában halt meg.

Egyedülálló gyermekként holokauszt-túlélő szülei megtagadták, hogy bevonuljon a hadseregbe. Hiábavaló volt minden erőfeszítése, hogy megkerülje őket. A legfelsőbb szintekig zaklatta a hadsereget, de hiába. Csak annyit sikerült elérnie, hogy egy páncélos tiszti tanfolyam oktatója lett. De aztán kitört a jom kippuri háború, és Janai egy harckocsiban találta magát, a fronton a szuezi csatorna előtt. Az október 8-i sikertelen ellentámadásban megsebesült, kórházba került, de a kórházból visszaszökött a frontra. Utána harcolt az izraeli páncélosok nagy sikerű csatájában október 14-én, aztán a kínai farm csatájában, aztán átkelt a csatornán. Október 20-án kemény csatában egy egyiptomi Sager rakéta eltalálta a tankját. Megparancsolta legénységének, hogy hagyják el az égő tankot. Az egész legénység elpusztult. Janai maga is súlyosan megsérült a tankot elborító tűzben. Testének 50 százalékát égési sérülés érte. Hosszan kórházban kezelték, kitüntették.

Nem volt elég neki. A hadseregben maradt, és végigjárta az egész szamárlétrát: páncélos százados, parancsnokság-vezető lett a legharcosabb és legkeményebb egységekben. A tervező parancsnokság vezetője, majd a Déli Parancsnokság parancsnoka volt, első fokozatú egyetemi diplomát szerzett általános történelemből (Tel-Aviv Egyetem), majd lediplomázott a washingtoni Nemzetbiztonsági Egyetemen, és mesterdiplomát is szerzett a George Washington Egyetemen.

Civil karrierjét nem kell ismertetni. Elsöprő siker szinte mindenhol, ahol megfordult (beleértve a Teva vezérigazgatói posztját is). Janait akkor ismertem meg, amikor tervező parancsnokság vezetője volt. Egyenes, mint egy vonalzó. Senki sem tudja, mi a politikai nézete. Azok a jobboldali és ultraortodox riporterek, akik naponta tudósítottak a nyomozóbizottság meghallgatásáról, egy emberként állítják, hogy Janai profi volt, hozzáértő, alapos, szigorú, pontos, és tisztelettel bánt minden tanúval.

De Bardugo teljes mértékben politikusnak nevezi! Bardugo, igen? Az a férfi, aki eltervezte, létrehozta és végrehajtotta Orli Levy-Abukszisz szégyenletes átállását a Meretz szavazataival és munkájával egyenesen Netanjahu ölébe. Bardugo, aki Moshe Saadának felajánlotta a hetedik helyet a Vallásos Cionizmusban. Bardugo, aki a múlt héten jelen volt a cézáreai, nem filmezett találkozón, melyen Netanjahu egymáshoz csapta Ben-Gvir és Szmotrics fejét annak érdekében, hogy folytassa az Izrael Állam elleni dzsihád hadjáratát. Igen, ez a Bardugo, akit számtalan bűncselekménnyel gyanúsítanak, vádemelést javasolt ellene a rendőrség, és a tevékenységéről szóló államellenőri jelentést éjszaka ne olvassák fel.

Amikor a héten kiadták a figyelmeztető leveleket Netanjahunak és Szancho Panchájának, Amir Ohanának, a “Likud” gyorsan reagált. A válasz a családok gyászában való részvétel hat szavával kezdődött. Szavak, amelyeket nem maga Netanjahu mondott a bizottság előtti szégyenletes tanúvallomása után. Amikor elhagyta a tanúvallomást, lazán azt mondta, hogy “kicsit fáj a hátam”. Mi a helyzet a szívével, Netanjahu úr? Van szívfájdalma 45 ártatlan állampolgár halála miatt, akik az Ön vezetése alatt a bűnös hanyagság, korrupció és romlás áldozatai lettek?

Netanjahu szokásos eljárása szerint megpróbál „igazi” tetteseket találni kudarcaiért. Ahogy az előző évtizedben a biztonsági elit nem engedte, hogy megtámadja Iránt, ahogy a Legfelsőbb Bíróság kényszerítette a települések evakuálására, ahogy a baloldal a települések befagyasztására kényszerítette, ahogyan a 2011 nyári tiltakozás miatt 1100 terrorista szabadon bocsátására kényszerült (közülük 400 gyilkos volt), ahogy Husszein király kiszabta rá Ahmed Jaszin szabadon bocsátását, ahogy az amerikaiak arra kényszerítették, hogy adja vissza Hebront, mivel az elit és Gideon Szaár nem engedték meg neki, hogy reformokat hajtson végre az igazságszolgáltatásban, és mint számtalan más mulasztás és cselekedet esetén, mindig lesz valaki, aki ezt okozta, valaki, aki nem Benjamin Netanjahu.

Alaposan kapaszkodjanak meg, a Meron katasztrófa a Legfelsőbb Bíróság miatt történt. Igen, igen. Esküszöm, hogy ezzel a verzióval híveket vásárol magának a szektájában. Miért? Mert miután az állam (Lapid pénzügyminiszter korában) úgy döntött, hogy államosítani kell a meroni zarándokhelyet, az azt eddig kezelő különböző vallási egyesületek petíciót nyújtottak be a Legfelsőbb Bírósághoz, és a Legfelsőbb Bíróság „vesztegette” az időt, és megtiltotta az államosítást.

Az a baj, hogy ez fake news. Képzeljük el, ha a Legfelsőbb Bíróság kidobta volna a kérelmezőket az összes lépcsőn, vagy egyszerűen elutasította volna a beadványt. Miféle pokol nyílt volna ránk az askenáziakra uszító “doktor” Avishi Ben Haim és hozzá hasonlóktól? Hogy a bíróság elitista, világi? vallás- és hagyománygyűlölő, mely nem figyel a zsidó szív zúgolódására.

Valójában az történt, hogy a Legfelsőbb Bíróság engedélyezte a felek pereskedését, és jóváhagyta az általuk megkötött kompromisszumot. A felelősség végül nem a Legfelsőbb Bíróságot terheli. A felelősség a végrehajtó hatóságot terheli. A felelős hatóság. A kormány. Ez képes, és ennek kell gondoskodni és kellett volna törvényt hozni, államosítani, privatizálni, korrigálni, rehabilitálni, szabályozni. De nem volt ebben érdekelt, hogy ne mozdítsa el az ultraortodox üzletemberek dicsőségére ott felépített korrupciós ipar lyukas sajtját. A hipnotizált szekta most szemérmetlenül a Legfelsőbb Bíróságra próbálja hárítani a felelősséget.

A hazugság természetessége

Netanjahu Lapid miniszterelnökkel a héten megtartott eligazító találkozóról elmenőben azt mondta, hogy “aggodalmasan távozott”. Ez emlékeztetett valamire. Az archívumból kiderült, hogy 2006. február 23-án, nem sokkal azután, hogy 12 mandátumot szerzett a választásokon, ahol Ehud Olmert (29 mandátum) legyőzte, behívták Netanjahut egy eligazító találkozóra Olmerttel, és találd ki, mit mondott, amikor elment? Helyes: “Aggodalmasan távozom.”

Amikor valaki más irányítja az országot, akkor Netanjahu aggódik. Amikor ő vezeti, nekünk kell aggódnunk. Egyébként másfél évvel azután, hogy “aggodalmasan kijött” Olmerttől, Olmert megsemmisített egy plutogén atomreaktort, amelyet Bassár Aszad épített titokban a szíriai sivatagban. Beszédek és fenyegetés nélkül tette. Röviddel a reaktor megsemmisítése után, miközben az egész politikai-biztonsági elit néma csendbe burkolózott, hogy Aszadnak “tagadási teret” biztosítson és megakadályozza a háborút, Netanjahu felvillant az első csatornán, és bennfentesen pletykálkodott, mint az első izraeli, aki hivatalosan megerősíti, hogy katonai művelet zajlott Szíriában. Jobban belegondolva, talán jobb nem eligazítani.

Lapiddal történt megbeszélése előestéjén Netanjahu ezt írta a Twitteren: “Lapid, ön biztosan elfelejtette, hogy amikor engem támadott, és támogatta az előző veszélyes nukleáris megállapodást, akkor sikerült kihozni az Egyesült Államokat abból a rossz megállapodásból. Holnap elmagyarázom Önnek”.

Az 1980-as évek vége óta követem Netanjahut. Két könyvet írtam róla. Megtanultam értékelni az erényeit (és sok van), és felismerni a gyengeségeit. Még mindig nem értem, hogyan képes ez az ember ilyen merészséggel, ilyen természetességgel, ilyen figyelmetlenséggel hazudni. Régebben megpróbálta elkerülni az ilyen hazugságokat. Mi értelme van hazudni, ha rögtön utána rajtakapnak és elítélnek érte a város főterén?

Az a baj, hogy a hazugságok korát éljük, és Netanjahu ennek a prófétája. Ha hazugságon kapják, nem ítélik el egyetlen téren sem. Ellenkezőleg, megtapsolják. Gabi Ashkenazinak igaza volt, amikor egyszer azt mondta, hogy “Bibi zseniálisan viseli a hazugságot”. Néha úgy tűnik számomra, hogy Netanjahu elpirul és dadogni kezd, ha kudarcot vall a beszédében, és egy ponton kiböki az igazságot. Büszkén hazudik, és még ha hazudozáson kapják is, hívei sugároznak a boldogságtól.

Ez az egész bevezető Netanjahu durva hazugságának erejét hivatott érzékeltetni, miszerint Lapid 2015-ben támogatta volna a nukleáris megállapodást. Elég egy gyors pillantást vetni a Google-ra, hogy megtaláljuk Lapid összes, a megállapodással ellentétes idézetét. Íme az egyikük: “Azt hittük, hogy a megállapodás rossz lesz, de még rosszabb. Rossz nap ez a zsidóknak, rossz nap Izraelnek, fekete nap a világnak. Ettől a pillanattól kezdve teljes mértékben mozgósítunk a Kongresszussal való együttműködésre, hogy megpróbálják elmagyarázni nekik, hogy a szankciók feloldását attól kell függővé tenniük, hogy legyen lehetőség az összes iráni nukleáris létesítmény valódi felügyeletére. Ami ebben a megállapodásban van írva, az nem felügyelet, hanem nevetség tárgya.”

Lapid válasza a nukleáris megállapodásra 2015-ben sokkal pontosabb és helyesebb volt, mint Netanjahué. Lapid tudta, hogy a megállapodást lezárták, és aláírták. Lapid tudta, hogy nincs esély arra, hogy elmozdítsa Barack Obamát ettől az egyezménytől. Ilyen körülmények között tudta, hogy jobb lenne a megállapodásért maximális kártérítést szerezni az amerikaiaktól, és Izraelt és az IDF-et felkészíteni a jövőre, ahelyett, hogy visszafelé beszélnének, pusztítanák az Egyesült Államokkal fenntartott kétoldalú kapcsolatokat, és ezért óriási károkat szenvedjenek el az Egyesült Államok nyújtotta biztonsági segélyek (mely lehetett volna sokkal nagyvonalúbb) és további szankciók következzenek, amelyeket Izrael a mai napig fizet. Lapid felelősséget mutatott. Netanjahu felelőtlenséget mutatott be. Elment a Kongresszusra az elnök háta mögött, elmondott ott egy beszédet (mely nem változott meg semmit), és mi kifizettük a számlát. Az érdekelte, hogy a választásokon (két héttel később) legyőzze Jichak Herzogot. Nem az, hogy megállítsuk az iráni atomot. Igen, megverte Herzogot. Nem, nem akadályozta meg a megállapodást.

Ezen a héten hazugságokkal teli videót terjesztett az iráni ügyről. “Lapid és Ganz elaludtak az őrségben” – mondta Netanjahu –, “és nem mentek harcolni, mint én 2015-ben”. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy 2015-ös harca nem akadályozta meg a megállapodást, hanem az ellenkezőjét érte el. Azt is figyelmen kívül hagyja, hogy az Egyesült Államok három évvel későbbi kilépése a megállapodásból, ami „neki köszönhetően” történt, katasztrófa volt számunkra. Valós időben figyelmeztették, hogy ez így lesz, de ezt figyelmen kívül hagyta. Ma már szinte minden magas rangú biztonsági szakértő nemzedékek óta meg van győződve arról, hogy ez a kivonulás katasztrófa volt. Nem eltávolította, hanem nagyon közel hozta Iránt a bombához. Ez tette Netanjahut hivatalosan is az “iráni atombomba atyjává”. Az általa elmondottakkal ellentétben Lapid és Ganz a formálódó megállapodás ellen küzdenek, de bölcsen és felelősségteljesen teszik ezt anélkül, hogy felgyújtanák a klubot és Amerikát, ami létfontosságú Izrael biztonsága szempontjából, még Netanjahunál is fontosabb.

Héberből fordította Sherer Anett