Ennél-e a szemétből?

Napról napra csak jönnek a hírek az élelmiszer áremelésekről világszerte, a klímaváltozás hatásáról a mezőgazdaságra, az Európa-szerte kiszáradt földekről, az izraeli gazdák megemelkedett öntözési költségeiről, az egyre később érkező, és egyre kisebb mennyiségű esőről, az egyre extrémebb hőmérsékleti kilengésekről, a megszűnő évszakokról. A gazdasági válság a nyakunkon, nincs elég gabona, nem termett elég kukorica. Egyre több és több cég foglalkozik alternatív élelmiszerek előállításával is – laboratóriumokban fejlesztett nyomtatott húsokról, rovarokból készült élelmiszeripari fehérje porokról, és általában véve is rovarevésről szólnak a fejlesztésekkel kapcsolatos beszámolók, amelyek soha nem felejtik el megemlíteni, hogy hamarosan nem lesz mit enni.

Látja, érzi is az ember a saját zsebén is ezt a tendenciát, az élelmiszerárak az egekben. Ugyanakkor szembetűnő az elképesztő pazarlás. Nemcsak a péntek délután az izraeli piacokon a földre dobált maradék termékekről van szó. Rengeteg üzlet és étterem a kommunális szemétbe önti az épp lejáró kész termékeket, és ugyanitt végzik a kissé megráncosodott paprikák, uborkák, padlizsánok, túlérett avokádók, maracuják, barackok, almák, szőlők és rengeteg előre csomagolt saláta, paprika, mini uborka, ami előző nap még aranyáron volt kirakva.

A mi házunk kukája is minden munkanap megtelik fogyasztásra teljesen alkalmas zöldségekkel, gyümölcsökkel, átlagosan napi 1500-2000 sékel értékben. Vasárnap reggel általában 10-15 rekesznyi áru szomorkodik a hatalmas kukákban.

Nehéz eldönteni, hogy szomorú vagy dühös lesz tőle az ember. Emlékszem – pedig nem vagyok még annyira öreg –, hogy mennyivel kevesebb volt a szemét gyerekkoromban, hogy nem volt télen paradicsom, és nem tudtuk, mi az az avokádó vagy mangó Budapesten. Azt ettük, ami helyben, szezonálisan termett. Nem csomagoltunk mindent több kiló műanyagba, nem kértünk minden vásárláshoz újabb és újabb nylonzacskókat, vittük a „cekkert” magunkkal, előre palackozott italok helyett pedig szódát csináltunk, és csak az utántölthető patront kellett megvenni. Az emberek nem dobtak el mindent, ami nem volt tökéletes, ha valami elromlott, megjavították, nem pedig újat vettek helyette, nem a fogyasztás volt az élet célja. Vidéken pedig főleg ismeretlen volt a szemét, a hús nyesedék a kutyáknál, a zöldség héja a baromfinál és a komposztban végezte, az ételmaradék meg a moslékba ment a disznóknak.

Drága nagyszüleim hányszor pirítottak ránk gyerekkorunkban, hogy annyit szedjünk csak, amennyit megeszünk, ne maradjon a tányéron étel. Nem sajnáltak tőlünk egy percig egyetlen falatot sem. Egyszerűen csak nem akarták, hogy a szemétben végezze az étel.

Nem csoda, ha sokakban felmerül a kérdés, valóban szükséges-e ekkora mennyiségben termelni ahelyett, hogy az erőforrásokat jobban odafigyelve osztanánk el, és kevesebb felesleget gyártanánk? Vajon valóban felesleg-e a felesleg, ami a szemétben végzi? Rengetegen éheznek világszerte, és akármilyen demagóg is a gondolat – csak nem hagy nyugodni –, hogy miért nem az ő tányérukon köt ki ez a sok zöldség és gyümölcs? Miért éri meg jobban kidobni, mint eladományozni, vagy csak a szemét mellé letenni, hogy elvihesse akinek szüksége van rá? Már az is értékelendő, hogy van néhány olyan üzlet, ahol pénteken délután 4-5 óra körül – közvetlen a zárás előtt –, hirtelen 50-60 százalékkal is leviszik az árakat, csak fogyjon el a felvágott dinnye, a megráncosodott paprika, vagy a már csak turmixnak, süteménynek jó gyümölcs.

Érdekes, hogy elsősorban a fejlett országokban milyen népszerű a környezettudatos lakosság körében az úgynevezett dumpster diving (szemét-túrás), amikor is a környékbeli boltok hulladékából igyekeznek megmenteni a még fogyasztható élelmiszereket. Jó néhány applikáció is van már, ahol a nem tökéletes kinézetű, vagy a szavatosság lejáratának határán táncoló termékeket át lehet venni. Ilyen például a „Too Good To Go”, a „Ganda” vagy a „Karma” nevű applikáció is, ahol élelmiszerüzletek, éttermek ajánlhatják fel a maradékot zárás előtt fillérekért, így nemcsak hogy nem a szemétben végzi a megmaradt pékárú, felvágott, szendvics vagy készétel, hanem kevesebb veszteséget termel. Ha hasznot nem is, vagy csak kismértékben generál, a vásárló pedig cserébe a lényegesen alacsonyabb árért az üzlet vagy étterem által összeállított csomagot kapja, nem feltétlen válogathat. Sajnos Izraelben egyik applikáció sem mutat partnereket, illetve a „Too Good To Go” nem is elérhető az applikációk között.

Nem lehet nem észrevenni, hogy Kelet-Európában sem terjedt el a dumpster diving, talán kulturális okokból, talán más miatt. Azt semmiképpen nem feltételezem, hogy azért nem, mert nincs pl. Magyarországon fogyasztásra még bőven alkalmas élelmiszer, ami már nem tökéletes. 1998-ban, amikor egy nagy élelmiszer áruház pékosztályán dolgoztam eladóként, döbbenetes volt, hogy a helyben termelt, 4 óránál régebbi pékárút be kellett szedni, leszámolni, bezsákolni és a szeméttömörítőben egy kb. 50 cm átmérőjű kockát gyártani belőle. Siralmas látvány volt. Közben pedig tudtam, hogy például az áruháztól alig egy kilométerre egy gyerekotthonban napi pár száz forintból kell etetni a gyereket, egy zsemle a reggeli fejenként, és gyakrabban maradnak éhesek a gyerekek, mint nem. Miért nem kaphatták meg ők?

Izraelben a legnagyobb élelmiszerpazarlást megelőző szervezet a Leket Izrael, amely kizárólag a gazdák által be nem takarított terményekkel foglalkozik.

„Azok a termények, amik abszolút alkalmasak emberi fogyasztásra, csak méreten aluliak, vagy fura formájúak, korábban a fákon, földeken rohadtak meg, majd később beszántották” – mondta a szervezet szóvivője, Shira, amikor a tanácsukat kértem, hogyan lehetne megállítani ezt az iszonyatos pazarlást. „A Leket Izraeli Élelmiszerbank viszont önkéntesei segítségével elvégzi a betakarítást, logisztikai központjában szortírozza a terményeket, és több ezer rászoruló családhoz juttatja el a számukra megvásárolhatatlanul drága zöldségeket és gyümölcsöket, így juttatva őket egészséges és tápláló élelmiszerhez. Sajnos arra, hogy kisebb üzletekből napi pár kiló vagy néhány darab zöldséget begyűjtsünk, vagy hogy hús- és tejtermékekkel is foglalkozzunk nincs kapacitásunk, és élelmiszer-biztonsági szempontból is kockázatos, ezért is döntöttünk úgy, hogy csak a nagy mennyiségű mezőgazdasági terményekkel foglalkozunk.”

Nem tagadom, hogy mi is elég sok mindent mentünk a szemétből. Igyekszem környezettudatosabban vásárolni és főzni. Eleve sokkal kevesebb húst fogyasztunk, mint akár egy éve is, a megmosott zöldségek héját hámozás után lefagyasztom, és a hentestől kapott marhacsonttal készül belőle alaplé – a csont egyébként általában a szintén a szemétben végzi –, csak néhány őrült, mint én, kérjük el, és a hentes ingyen adja. Bármit is főzök nagyon gondosan ügyelek, hogy semmiképpen se a szemétben végezze a többlet.

A héten a több kiló paprikából, paradicsomból és padlizsánból ipari mennyiségű zakuszka- és tésztaszósz lett, egy része a fagyasztóban, egy másik jó nagy része pedig bedobozolva a barátaink asztalán landolt, természetesen nem titkolva el az alapanyagok eredetét. Persze tudom, hogy ez édeskevés, és nem mi fogjuk megmenti a világot. De talán egy egészen apró csepp lehetünk az óceánban, talán a környezetünkben elindíthatunk valamit. New Yorkban egy neves séf a mentett alapanyagokból készült ételeket kínál az éttermében, ahogy Tel-Avivban is megnyílt az első ilyen étterem. Tik-Tok sztár mutatja be Canberrában, hol érdemes szemetet túrni friss gyümölcsök és zöldségek után kutatva, és bár sokakban visszás érzéseket kelt a „szemétből enni”, de vajon nem rosszabb-e a pazarlás?