Ultraortodox zsidók tízezrei zarándokoltak el Ukrajnába

Az orosz rakétatámadások veszélye és a figyelmeztetés ellenére ultraortodox zsidók tízezrei gyűltek össze vasárnap a hagyományos zsidó újévi zarándoklatra az ukrajnai Uman városában, hogy meglátogassák Nachman rabbi, a tisztelt 18. századi haszid vezető sírját.

Az ukrajnai rendőrség biztonsági okokból nem hozta nyilvánosságra a zarándokok számát, ugyanakkor az Ukrajnai Egyesült Zsidó Közösség szerint mintegy 23 ezren érkezhettek.

Minden évben haszid zsidók ezrei zarándokolnak el a haszidizmus alapítójának, Nachman rabbinak a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében Uman város zsidó temetőjében található sírjához, hogy szokás szerint táncos, vidám ünnepléssel üljék meg az idén szeptember végére eső zsidó újévet.

Bár Uman viszonylag messze van a frontvonaltól (körülbelül 260 kilométerre északkeletre fekszik Herszontól, ahol továbbra is heves harcok dúlnak), az ukrajnai és az izraeli hatóságok is arról próbálták meggyőzni az embereket, hogy az idén a háborús helyzet miatt tekintsenek el az úttól.

A várost áthatja a zsidó történelem. Egy 1768-as felkelés során zsidókat és lengyeleket mészároltak le itt, és a városhoz kötődik Nachman breszlovi haszid rabbi alakja is. Rengeteg követőre tett szert, akiket arra buzdította, hogy Isten iránti odaadással törekedjenek arra, hogy cadikokká (igaz emberekké) váljanak. Élete során zsidók ezrei utaztak Ukrajnába, hogy vele legyenek a zsidó ünnepeken, különösen ros hasanán. Az éves zarándoklat a rabbi több mint 200 évvel ezelőtti halála óta folytatódik, bár az Umánba utazók áramlása az 1917-es orosz forradalom után leállt.

A figyelmeztetések ellenére több ezer, a hagyományos fekete öltözetet viselő haszid zsidó ünnepelt a város utcáin. A zarándokok egyike, Aaron Allen az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „az év legfontosabb napjáról van szó, hogy Istennel kapcsolatba léphessünk, és ez egy nagyszerű hely erre”. Mint mondta, szirénákat is hallott, de izraeliként „már megszokhattuk ezeket, és tudjuk, mi a teendő”. „Eléggé biztonságban érezzük magunkat” – tette hozzá.

Az ukrán rendőrség lezárta a környéket, csak a helyi lakosokat és a zarándokokat engedi be a térségbe. A hatóságok a szeptember 25-től 27-ig tartó ünnepségek idejére megtiltották az alkohol, tűzijáték és játékpisztolyok eladását, éjszakára pedig kijárási tilalmat rendeltek el.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI, SkyNews