Ausztrália nem tekinti többé Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosának

Közúti táblák a 90-es úton Izraelben a Holt-tenger közelében
Közúti táblák a 90-es úton Izraelben a Holt-tenger közelében – Fotó: Andreas Krumwiede / Shutterstock

Ausztrália kedden visszavonta az előző kormány döntését, mely Nyugat-Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosaként. A város helyzetét Izrael és a palesztinok közötti béketárgyalásokon kell rendezni az ausztrál kormány szerint. Izraelben mélységesen csalódottak a döntés miatt, a külügyminisztérium behívatta az ausztrál nagykövetet, a palesztinok azonban örülnek.

Penny Wong külügyminiszter szavai alapján Ausztrália szilárdan Izrael barátja marad a jövőben is, elkötelezett a kétállami megoldás iránt, melyben Izrael és a jövendő palesztin állam békében él egymás mellett nemzetközileg elismert határok között.

Az izraeli külügyminisztérium és Jair Lapid miniszterelnök mély csalódottságát fejezte ki a canberrai döntés miatt, s közölték, hogy bekéretik az ausztrál nagykövetet. „Jeruzsálem több mint 3000 éve a zsidó nép fővárosa, s a továbbiakban is Izrael Állam örök és egyesült fővárosa lesz” – fogalmaztak.

Husszein as-Sejk, a Palesztin Hatóság egyik vezető tisztségviselője viszont a hatóság nevében üdvözölte, hogy Ausztrália a nemzetközi legitimitásnak megfelelően kétoldalú megállapodásra ösztönöz. Örömmel vették továbbá, hogy az ausztrál kormány megerősítette: „a Jeruzsálem feletti szuverenitás jövője a nemzetközi legitimáción alapuló tartós, kétállami megegyezéstől függ” – olvasható a tisztségviselő bejegyzésében.

Scott Morrison korábbi kormányfő évtizedek Közel-Kelet-politikáján fordított, amikor 2018 decemberében közölte, Ausztrália elismerte Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, ám nagykövetségét nem költöztette oda.

Ausztrália – az Egyesült Államok és Guatemala után – a harmadik országként ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, a másik két állammal ellentétben azonban csak a nyugati részét.

Izrael egységes fővárosának tekinti Jeruzsálemet, melynek keleti részét 1967-ben foglalta el, noha ezt a nemzetközi jog nem ismeri el. A palesztin vezetés viszont többször leszögezte: Jeruzsálem keleti részét akarják megtenni leendő államuk fővárosának.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.