Benjamin Netanjahu szerda hajnali győzelmi beszédében Izrael minden polgáráról gondoskodó nemzeti kormányt ígért – jelentette a helyi média.
„Ha az exit pollok eredménye a tényleges választási eredményt tükrözi, akkor nemzeti kormányt állítok fel, amely Izrael minden polgárával törődik. Kiegyensúlyozott, felelős politikánk lesz, visszahozzuk a biztonságot, megfékezzük a drágaságot, még jobban kibővítjük a béke körét, Izrael helyzetét javítjuk a népek körében. Törődünk az indulatok csökkentésével a közbeszédben, a belső béke visszahozásával – mondta Netanjahu hajnali 3-kor elhangzott beszédében.
„Hatalmas győzelem kapujában állunk. A nép vissza akarja kapni a tőlünk elvett nemzeti büszkeséget, zsidó államot akar, stabil, gyakorlott kormányt. A kormányfőnek elsősorban a katonákkal kell törődni, felelősen kell eljárni, nem életeket áldozni fölöslegesen, nem akarunk szükségtelen kalandokba keveredni” – tette hozzá.
A szavazatok mintegy felének feldolgozásánál három kisebb pártot is a kiesés fenyeget, mert nem érték el a parlamentbe jutás 3,25 százalékos küszöbét. Szerda reggel a baloldali liberális Merec párt 3,17 százalékon, a Balad nevű arab párt 2,75 százalékon, és a Raam nevű arab párt 2,47 százalékon áll.
A választási részvételi arány magas, 71,3 százalékos volt.
Az exit pollok világos, 62 mandátumos Netanjahu győzelmet ígértek, de a valós, végleges eredmények nyilvánosságra hozásáig több nap is eltelhet, ugyanis a keddi szavazás eredményeinek összesítése után megszámlálják a hivatalos kiküldetésben külföldön szavazók, valamint a katonák voksait.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója