Kidőlt, mert órákon át a „gyerekeimmel” (sérült fiatalokkal) játszott. A főnököm ismeri őt, azt mondta, hogy vihetem bármikor magammal, jót tesz a gyerekeknek. Nem kellenek szavak a terápiához. Tekintet, csóválás, bújás és puszik. Esetleg egy labda :-). Kapcsolat, aminek az alapja a kölcsönös elfogadás, a bizalom. Pár óra együtt és mindenki feltöltődig, gazdagabbá válik. Szinte esélytelen, hogy ezt a cikket most olvassa az, aki évekkel ezelőtt kihajította ezt a csodakutyát Magyarországon. Fogalma sem volt, hogy kit hajít el. Jelentem, a kutya már remekül van. A „nincs rám szükség” keserves emlékét már kitörölte a sok úszás, labdázás és az új, izraeli kutya barátokkal, vidámkodással töltött idő. Itt nagyon komolyan veszik az állatok szerepét, az érzelmi kötődéseket. Volt lakónk, aki a kutyájával oszthatta meg a szobáját. Világos volt, hogy a kutya nélkül sehová nem illeszthető be. A bentlakásos nevelési intézményekben sokan viszik az állataikat dolgozni, ha azok békében vannak az ott élő emberekkel és állatokkal. (Nálunk egy cica lakik. Hivatalosan egy, valójában több is.) Rendszeresen jár hozzánk, óvodákba és iskolákba is terapeuta. Kutyával, nyuszival és egyéb állatokkal. Olyankor csodák történnek. A csendes, szorongó gyerekek mesélnek, a dekoncentráltak figyelnek, miközben állatot simogatnak. Az „ellenségek” együtt játszanak. Szemtanúja vagyok itt annak, hogy „fűben-fában-állatban orvosság”. Szerintem mindenhol a világon tudatosítani kellene, ez annyira egyszerű és nagyszerű.
Tanár vagyok és mediátor vagyok. Kedvenc területem az agresszió kezelése. 47 évesen 2012-ben jöttem Izraelbe. Autista fiatalokkal dolgozom. Festegetek, meditálok, úszkálok és állatokkal foglalkozom a szabadidőmben.
