Forrás

Fotó: Forbát Dia

A fülbemászó bekocog az ágy alá, hát te jöttél föl a harmadikra? Nadav épp bejön a szobába, nézi, hogy mit nézek, fülbemászó, mondom neki, és rögtön meg is bánom, megspórolhattam volna neki ezt a magyar szót, de már kijött a számon. Miért kell mindent az első pillanatban kimondanom, miért nem tudok taktikusabb lenni? Lehetett volna bogár, Nadavnak mindegy lett volna, a fülbemászónak is, most meg talán tartani fog ettől az izétől, ami nem is mászik bele az ember fülébe, de valamiért mégis fülbemászónak hívják, mintha nem lenne elég dolog egy gyerek életében, amitől félni lehet.

„Mit mondtál a gyerekeknek, miért nem ment Rafi az órádra?” – kérdezi Dror vasárnap este. Hát mit mondtam volna, az igazságot, hogy két hétig nem jön órára, mert rosszul viselkedett, mi volna ezen titkolnivaló. Ha hazudnék, mondom Drornak, fejben kellene tartanom a hazugságaimat, és arra most nincsen kapacitásom. Mióta Oren üzenetéből megtudtam, hogy erőforrásaim vannak, melyekkel gazdálkodni kell, vigyázok rájuk, figyelem, hogy a mérleg nyelve egyik irányba se billenjen ki, és ne menjen ki több energia, mint ami bejön, adok-kapok, tartozik-követel. Persze a gyakorlatban ez még nem megy olyan flottul, máskülönben nem mennék el este fáradtan edzésre vagy Nirrel gyalogolni, este kilenckor az utolsó erőmmel kihúzva magamat az ajtón.

A testemet adom a többieknek a gyakorláshoz, és ezt én is megkapom tőlük, kijön a matek a szerda esti órán is. Joel nincs itt, már egy hete nem volt edzésen. Milyen érdekes, hogy eddig egyáltalán nem tűnt fel a hiánya, erre tessék, itt van az űr, ami nélkül nagyon jól megvoltam eddig. Ezen kattogok, viszi el az erőmet a forrásával együtt. Miközben ezen jár a fejem, kikapcsolok egy pillanatra és rosszul kapcsolódom a gyakorlóhoz, aki eldob, kis híján rosszul esem, még szerencse, hogy nem lett sérülés belőle.

Másnap délután a gyerekkönyvtárba biciklizünk, Rafi előttem teker a járdán a saját bicaján. Egyik osztálytársával és az anyukájával találkozunk a könyvtárban, az anyuka lelkesen meséli, hogy az iskolaudvar felújítását szervezi. Amikor megkérdezem tőle, hogy a szülők csinálják-e, nagyot néz, dehogyis, profi kert- és iskolaudvarépítők, akiket ő szerzett, az iskola fizeti. Hétfőn már elkezdték a munkát, festenek és indiánkunyhót ácsolnak, bokrokat és virágokat ültetnek. Le vagyok nyűgözve.

- Hirdetés -

Ezüst napsütésben / Havaz az arany / Boldog az én szívem / Vagy boldogtalan? – Szép Ernővel érzek én is, az elmúlt napokban egyszerre érzem a megelégedettség és megérkezés boldogságát, a keresés és a nyugtalanság boldogtalanságával együtt. Dror szerint a boldogság koncepciója amerikai találmány, itt Ázsiában nem létezik, bár azért sokak életét képes itt is elrontani, azokét, akik szerint a boldogság megtalálása az élet célja, ehhez képest nem találják, mert errefelé nem kapható. Szép Ernőnél viszont nem az üzleti érdekből kitalált boldogságról van szó, hanem az emberhez méltó élet-boldogságról, ami nyilván kinek-kinek mást jelent. Márpedig akkor nem csak a margitszigeti padon ülve, hanem a keleti por- és fenyőerdő, illetve sivatag ölelte Jeruzsálemben is el lehet gondolkodni azon, hogy mi az a boldogság. Folytatom a keresést.

Közben a kórház hívásvárakoztatója zenél a fülembe, jó lenne kihangosítani, de itt az irodában nem lehet. Munkaidőben telefonálok a Saaré Cedek-be MRI-időpontért, éppen negyedszerre a héten. Kétszer faxon küldtem át nekik a beutalót a vizsgálatra, harmadszorra e-maillel próbálkozom, és szemfülesen azonnal telefonálok, hogy megjött-e a levelem a beutalóval. Megjött, két nap múlva hívhatom őket időpontért. Csütörtökön telik le a két nap. Vasárnap óta dolgozom az ügyön, csütörtök reggel kilenckor magabiztosan beszélek a telefonba, kérem az időpontot. „Nem jött meg a beutaló, nem látom az e-mailedet”, „Valami nem stimmel, két nappal ezelőtt azt mondtátok, hogy megjött” – kényszerítem magamat, hogy nyugodt maradjak. „Tartsd a telefont, elküldöm újra” – mondom a nőnek a vonal túloldalán, aztán miután két percig szuszogunk egymás fülébe a telefonba, így szól: „Nem jött meg a mail”. Letesszük a telefont. Ez is a jövő hétre marad.

Egymásba folyó napok és hetek, csak az ünnepek tagolják őket előttre és utánra. Szombaton mi is ott vagyunk az evangélikus templomban az Óvárosban, ahol az adventi vásárra várják a német ajkú Mikulást. Lustig, lustig, traleralala, bald ist Nikolausabend da, énekeljük neki teli torokból a refrént újra és újra, egyre hangosabban, míg végre megérkezik az esős jeruzsálemi télbe a keresztény és zsidó gyerekekhez, akik várják.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.