Több palesztin életét vesztette izraeli katonákkal egy éjjeli razzián kitört tűzharcban

Két palesztin életét vesztette izraeli katonákkal egy éjjeli razzián kitört tűzharcban Dzsenin mellett, Ciszjordániában – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a Ynet csütörtökön.

Izraeli kommandós egységek razziát tartottak terrorakciókat előkészítő palesztinok letartóztatására, amikor heves tűzharc bontakozott ki, melyben lelőttek két, terrortevékenység miatt körözött fegyveres palesztint a Dzsenin melletti Vadi Burkin nevű faluban.

A palesztinok jelentései szerint legkevesebb húsz palesztin megsebesült az összecsapásban. A dzsenini kórházban szükségállapotot hirdettek, és váradásra szólították fel a helyieket.

Az egyik halott az Iszlám Dzsihádhoz tartozó Mohammad al-Szaadi, a másik pedig Naim Zabeidi, az izraeli börtönben fogva tartott ismert palesztin fegyveres vezető, Zakaria Zabeidi unokatestvére, Al-Aksza Mártírjainak Brigádja harcosa.

Dzseninben a palesztin fegyveres szervezetek összefogva, Dzsenin Brigád néven együtt harcolnak az izraeliek ellen, s a két lelőtt fegyveres ennek az egységnek volt kulcsfontosságú tagja.

Az izraeli egységek letartóztatták Vaszem Faizt, aki robbanószerrel megtöltött autókkal készült merényletre a hírszerzők szerint. Rajta kívül elfogtak több másik körözött palesztint, köztük az Iszlám Dzsihád egyik fegyveres támadásokat előkészítő tagját. A csapatok a razzián lefoglaltak három M-16-os géppuskát.

Előzőleg szerda délután egy izraeli katonai egység behatolt egy házba a Dzsenin melletti Javed városban, hogy letartóztassanak egy Hamasz-aktvistát. Ott is tűzváltás bontakozott ki palesztin fegyveresekkel, akik robbanószereket dobálták, és lőttek a katonákra. A palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint ebben a tűzharcban egy ember halt meg.  

A katonák a körözés alatt álló, s az izraeli börtönből néhány hónapja szabadult Abud Hirzallahot mentek letartóztatni, aki feladta magát, miután ő és testvére megsérült az összecsapásban.

Dzseninben csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a palesztinok az éjszaka történtek miatt. Az Iszlám Dzsihád szóvivője csütörtök hajnalban bejelentette, hogy Izrael nagy árat fog fizetni a “borzalmas bűncselekményért”.

“Az izraeli hadsereg és a biztonsági erők dzsenini folytatott tevékenysége a terrorizmus elleni küzdelem terén megalkuvást nem tűrő politikánk közvetlen folytatása” – írta Jair Lapid, az átmeneti kormány miniszterelnöke a Twitteren csütörtök reggel.

“Éppen ezekben a viharos napokban, amikor a felelőtlen emberek megpróbálják szélsőséges vitába rángatni a hadsereget és katonákat parancsnokaik ellen uszítják, szeretném kifejezni elismerésemet a biztonsági erők felé. Így kell harcolni a terrorizmus ellen, ez a módja Izrael polgárai megvédésének” – tette hozzá.

Szavaival Itamár Ben-Gvir katonai hatóságok és a vezérkari főnök elleni kirohanásaira utalt, melyben a szélsőséges politikus elítélte a katonai hatóságok határozatát, melyet egy baloldali tüntetőt gyalázó kiskatona ellen hoztak.

Izraelben a katonáknak nem szabad nyilvánosan politikai nézeteket hangoztatni, ez kulcskérdés annak érdekében, hogy ideológiai hátterüktől függetlenül, együtt tudjanak harcolni.

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét