Írja Raviv Drucker a mai véleménycikkében, ebből közlünk részleteket.
„…Miután Manszur Abbasz aláírta Jair Lapiddal, hogy „markában” a kormányalakítás, visszament Kfar Qasimba, a párt ottani irodáiba, ahol a Sura Tanács is ülésezik. Abbasz és emberei kint ültek a sötétben, és azon gondolkodtak, hogyan lehetne piacra dobni a történelmi lépést.
„Mennyit mondhatunk, mennyit kaptunk a megállapodásban?” – kérdezte egyikük, és elkezdték összeadni. Lényegében manipulatív volt a számlálás. Abbasz és emberei nagyon jól tudták, hogy nem kaptak 53 milliárd sékelt az egyezményben, még csak közel sem, de nagy volt rajtuk a politikai nyomás, nagyra nőtt vágyuk megmutatni eredményeiket. Az ötéves terv 30 milliárd sékeléhez – amelynek nagy része a költségvetésben szerepelt akkori is, ha a Raam ellenzékben marad – hozzáadták a tízéves, még el sem indult közlekedési tervet, és a bűnözés elleni küzdelem programjában szereplő 3 milliárd sékelt. Ebből az egész salátából jött ki Benjamin Netanjahu kampánya, aki szerint a megélhetés drágulásának oka Izraelben pont az az 53 milliárd sékel, amelyet Abbasz állítólag „kapott”.
Naftali Bennett szokatlan projektbe kezdett a napokban: ügyvédje figyelmeztető leveleket küld azoknak, akik „vérét ontották”, amikor miniszterelnök volt. Újságíróknak és twitterezőknek, akik kirívó hazugságokat írtak arról, hogy az állam költségén újította fel a házát, hogy az anyja keresztény (ezt egy rabbi írta), hogy 53 milliárd sékelt adott Abbasznak.
Anélkül, hogy alábecsülnénk a projekt jelentőségét, nem kerülhetjük el a kérdést: „Miért csak most?” Bennett akkoriban úgy érezte, nem lenne helyénvaló, ha egy miniszterelnök rágalmazási perekkel foglalkozna, és nem perelt. Lapid viszont egyszer indított ugyan pert, de végül úgy döntött, hogy ejti. Talán nem helyénvaló, hogy az ő pozíciójában lévő személy ilyen kicsinyes ügyekkel foglalkozzon. Ezzel szemben Netanjahu nem habozott időről időre beperelni az újságírókat és a sajtóorgánumokat. Rendszeresen fenyeget mindenkit, aki csak mozog.
Mindaddig, amíg a liberális tábor megkötött kézzel küzd, a másik tábor továbbra is könnyedén nyer. A Netanjahu-tábor (a Lapid-kormány alatt) a történelem során először nem egyezett bele a kneszet bizottságainak megalakításába. Netanjahu anno félórás megbeszélésen adta át a miniszterelnöki hivatalt utódjának, akit nem volt hajlandó „miniszterelnöknek” nevezni, és nem járult hozzá a miniszterelnök-váltás ceremóniájának megtartásához – az ország történetében először.
Most az emberei Lapid és Gadi Eizenkot ellen kiabálnak, hogy nem tisztelik az államot, nem fogadják el a szavazók döntését. Szinte hülyének érzi magát az ember, hogy egyáltalán foglalkozik az állításaikkal. Eizenkot tömegtüntetésre szólított fel. Pontosan mi is a baj ezzel? Lapid felszólította a helyhatóságok vezetőit, hogy ne fogadják el a külső tanterveket, melyeket Avi Maoz a miniszterelnöki hivatalból hagy jóvá. Ez a hatáskörükbe tartozik, törvényes, már Maoz megjelenése előtt is az volt. Hol is sértették meg pontosan a játékszabályokat?
Amikor a Netanjahu-kormány nyíltan bejelent olyan lépéseket, amelyek az államberendezkedés drámai megváltoztatását eredményezik, a de facto annektálást (Ciszjordániában, a szerk.) a területek polgári közigazgatásának átadását a Vallásos Cionizmus Párt képviselőjének, az igazságszolgáltatás lábbal tiprását a legfelsőbb bíróság normakontrolljának eltörlésével, a bírák kiválasztásával foglalkozó bizottság összetételének megváltoztatásával és a jelölési jog megvonásával, az ultrakonzervatív elemek bevezetésével az ország oktatási rendszerének tananyagába – akkor pontosan mit is várnak el az ellenfelektől, hogy nyugodtan üljenek és várják a következő választást? Hogy bevegyük azt a baromságot, hogy Netanjahu felettük fog lebegni, mint a szelíd angyal, aki a szívében lakozik, és önmagában meggátolja a demokrácia tönkretételét?
Eljött a tömegtüntetés ideje. Olyané, amilyet még nem látott az ország. Nem kell bocsánatot kérni érte, és nem szabad védekező helyzetet felvenni miatta. Itt-ott biztosan lesznek, akik a tiltakozás jogosságát fogják kétségbe vonni, Netanjahu emberei pedig valószínűleg a világvégeként fogják lefesteni.
Tilos hagyni, hogy magukkal rántsanak minket. Nem azért, mert nekik nehéz lenne hazudni, csalni és megszegni a játék összes szabályát, hanem azon egyszerű oknál fogva, mert ha ezeket a terveket nem állítják le – akkor itt egy másik ország lesz, amelyben a liberális-világi tábor emberei nehezen fognak helyet találni.”
