Izraelben gyámot rendeltek ki a lombikbébiprogramban elcserélt magzatból született kislány mellé – jelentette a Maariv című újság hírportálja vasárnap.
A lodi kerületi bíróság vasárnap reggel gyám kinevezését rendelte el a Szofiának elnevezett kislány mellé, akit tévedésből nem biológiai édesanyja, hanem egy másik, szintén lombikbébiprogramban részt vevő nő hordott ki.
A gyám javasolhatja majd, hogy folytassanak-e további genetikai vizsgálatokat a biológiai szülők megtalálása érdekében, és hogy megvonhatják-e a kislányt megszülő nőtől és párjától a szülői jogokat.
Mintegy két héttel ezelőtt a bíróság genetikai tesztek lefolytatását rendelte el a rison-lecioni Asszuta kórház termékenységi klinikájának páciensei körében, ahol tévedésből nem a saját embrióját ültették be egy lombikbébiprogramban kezelt nőnek.
A bíróság döntése ellentétes az egészségügyi minisztérium korábbi álláspontjával, amely bejelentette a baba biológiai anyja keresésének befejezését a legnagyobb valószínűséggel érintett hat szülőpárnál.
Szeptemberben egy genetikai teszt elvégzése nyomán véletlenül fedezték fel egy előrehaladott állapotú, a terhességnek már a harmadik harmadában járó nőnél, hogy nem a saját magzatával viselős.
Noha már számos, a kórház lombikbébiprogramjában részt vevő párt megvizsgáltak, mindeddig nem találták meg az időközben megszületett kislány biológiai szüleit.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója