A Vallásos Cionista párt és a Likud közötti koalíciós megállapodásba belefoglalták, és Netanjahu aláírásával meg is erősítette azt a záradékot, hogy Izrael nem fog csatlakozni az Isztambuli Egyezményhez.
Mint ismeretes, az Isztambuli Egyezmény az egyik legátfogóbb és egyben az első olyan nemzetközi szerződés, amely egyebek között kötelező érvényű jogi normákat fogalmaz meg a nők elleni erőszak megakadályozására, a nőkkel szembeni erőszak és kapcsolati erőszak terén. Az egyezményt 2011-ben terjesztették elő és nyitották meg aláírásra, és 2014 augusztusában lépett hatályba.
A nőkkel szembeni erőszak az Isztambuli Egyezmény meghatározása szerint minden olyan nemi alapú erőszakos cselekedet, amely testi, szexuális, lelki vagy gazdasági kárt, illetve szenvedést okoz vagy okozhat egy nőnek, történjen az fenyegetőzés, kényszerítés vagy a személy szabadságának önkényes módon való eltiprása által, akár a nyilvánosság előtt, akár a magánéletben. A kapcsolati erőszak pedig az egyezmény meghatározása szerint a fizikai, a szexuális, a pszichológiai vagy a gazdasági erőszak mindazon cselekménye, amely a családon vagy a háztartási egységen belül, vagy a volt vagy a jelenlegi házastársak vagy partnerek között történik, függetlenül attól, hogy az elkövető az áldozattal azonos helyen él vagy élt-e. (Az egyezmény magyar nyelvű fordítása itt olvasható.)
A megállapodást eddig közel 50 ország ratifikálta, többek között az Európai Unió szinte minden tagállama aláírta, hat kivétellel: Bulgária, Csehország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Szlovákia, illetve a már kilépett Egyesült Királyság kimaradt belőle. A török kormány márciusban lépett ki az általa 2011-ben már aláírt egyezményből, azzal az indokkal, hogy a nemzetközi dokumentum bátorítja a homoszexualitást, és fenyegeti a hagyományos családmodellt. Magyarország az úgynevezett „genderlobbitól” való hamis félelmére hivatkozva nem ratifikálta, pedig az átfogó intézményrendszer kiépítésével védené a kapcsolati erőszak nem kevés magyar áldozatát, és lehetőséget adna a megelőzésre.
Merav Cohen, a Bennett/Lapid kormány társadalmi egyenlőségért felelős minisztere a nők érdekének mellőzésével és elhanyagolásával vádolta meg Benjamin Netanjahu miniszterelnök-jelöltet: „Netanjahu, a ‘felszámolási eljárásában’ a nők is fizetnek” – írta a Twitteren. „Izrael nem csatlakozik ahhoz a nemzetközi egyezményhez, amelynek célja, hogy holisztikus és átfogó választ adjon a nők elleni erőszak komoly jelenségére, amelynek fontosságáról szakmai konszenzus van. Szégyen…”.
Karin Elharar energiaügyi miniszter is tiltakozott a lépés ellen: „A nők elleni erőszak olyan jelenség, amelyet fel kell számolni, ez túlmutat a politikai táborokon, de Netanjahu annyira gyenge és zsarolható, hogy a koalíciós megállapodásban beleegyezett abba, hogy nem csatlakozik ehhez a küzdelemhez. Úgy tűnik, nincs más eladó portékája. Szégyen.”
A csatlakozás ellenzői, jelenleg élükön Simcha Rothman (Vallásos Cionista párt) képviselővel, azzal magyarázzák ezt, hogy elfogadása esetén Izrael kénytelen lesz idegen „nők millióinak menedéket adni”. Pedig az egyezmény ezen kitételeivel kapcsolatban egyébként az Igazságügyi Minisztérium már korábban kifejtette, hogy az állam a csatlakozási folyamatban fenntartásokat nyújthat be. A „bemenekülő milliók” miatti félelem – hasonlóan a „magyar családmodell megváltoztatásához” – nem valós, és egyébként már csak azért sem állja meg a helyét, mert Izraelre már most is vonatkozik az ENSZ 1951. évi menekültügyi egyezménye, illetve más, például az emberkereskedelemet tiltó nemzetközi egyezmény, amelyekben a nemi erőszakon alapuló üldözött státusz már most is elismerhető – az Isztambuli Egyezményhez csatlakozás nélkül is (és természetesen már volt is rá példa Izraelben).
„Mindazok, akik ellenzik az Isztambuli Egyezményt, újra meggyilkolják a húgomat, Michal Selát. Kneszet képviselők, nézzenek Michal szemébe: mennyi vérnek kell még folynia, mielőtt Izrael csatlakozik a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló nemzetközi egyezményhez? Az Isztambuli Egyezmény a legalkalmasabb eszköz ezen a területen” – írta a napokban a Maariv lap hasábjain Lili Ben Ami, akinek testvérét, Michált 2019-ben a férje meggyilkolta, és akinek emlékére a család egy elismert nonprofit szervezetet hozott létre „életek megmentésére és a családon belüli erőszak elleni küzdelem céljából innováción és technológiai megoldásokon keresztül”.
A Kneszet jelentése alapján 2016 és 2020 között 122 nőt gyilkoltak meg Izraelben, 40 százalékukat a házastársuk. 2020-ban több mint 20 ezer ügyben indult nyomozás családon belüli erőszak miatt, melyek 87%-át nők bejelentése alapján történt.
Nem mellékes ebben a témában az sem, hogy Netanjahu új kormányának 33 tagja van, közülük mindössze öten nők. Ez a nők jelentős háttérbe szorulását jelzi, ugyanis az előző, 27-tagú Lapid-kormányban kilenc nő kapott miniszteri tárcát. A Kneszetben sem jobb a helyzet, jelenleg a 120 képviselőből csak 29 nő (az előző ciklusban 43 nő szolgált), ezzel Izrael a 140-dik helyre csúszott vissza a nők politikai képviseletét jelző indexen, és olyan országok mellé került a listán, mint Pakisztán, Törökország, Algéria és Szíria. Ebben a politikai valóságban még inkább nyilvánvaló, hogy leginkább a patriarchális, konzervatív/vallási dogmákon alapuló családmodelleknek van és lesz helye, amibe „nem zavarhat bele” az Isztambuli Egyezmény.
Sorozatunk második része:
Sorozatunk első része:
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
