Ferenc pápa késedelem nélküli megoldást sürgetett a szentföldi erőszak megállítására

Ferenc pápa késedelem nélküli megoldást sürgetett a szentföldi erőszak megállítására

Az izraeliek és palesztinok közötti konfliktusok megállítását sürgette Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy nagy fájdalommal fogadja a Szentföldről érkező híreket.

Megemlítette azt a tíz palesztint, akik egy terrorellenes izraeli katonai akcióban veszítették életüket az utóbbi napokban, valamint a Jeruzsálem térségében egy zsinagógánál történt támadást, melyben egy palesztin ölt meg hét izraelit, további hármat pedig megsebesített. A pápa hozzátette, év eleje óta tucatnyi palesztin halt meg az izraeli hadsereggel vívott tűzharcokban.

“A napról napra erősödő halálspirál nem tesz mást, mint kioltja a két nép közötti bizalom még létező sugarait” – jelentette ki a pápa.

Az egyházfő az izraeli és palesztin kormányhoz, valamint a nemzetközi közösséghez intézett felhívást azonnali, késedelem nélküli megoldás érdekében, mely a párbeszédre és a béke őszinte keresésére épül. Ferenc pápa arra kérte a hívőket, hogy imádkozzanak a szentföldi békéért.

A pápa súlyosnak nevezte az úgynevezett Lachin-folyosó térségében kialakult humanitárius helyzetet. A dél-kaukázusi övezetre Ferenc pápa több hete hívja fel a figyelmet, miután december 12-én Azerbajdzsán lezárta a Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő korridort.

Ferenc pápa kijelentette, együtt érez azokkal, akik a tél kellős közepén “embertelen körülmények között” találják magukat. Nemzetközi erőfeszítést sürgetett a békés megoldás érdekében.

Békét szorgalmazott a “mártír” Ukrajnában is, a “bántalmazott” ukrán nép számára.

A pápa bejelentette, hogy kedden apostoli látogatásra indul a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba, ahol szintén évek óta harcok dúlnak.

A látogatást a “béke ökumenikus zarándoklatának” nevezte, miután Dél-Szudánban a katolikus egyházfőhöz az anglikán egyházat vezető Justin Welby, Canterbury érseke, valamint Iain Greenshields, a skót egyház közgyűlése úgynevezett moderátora is csatlakozik.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.