Magyarországon és Lengyelországban jelenleg valóban nacionalista és sötét vezetők uralkodnak, és „illiberális demokrácia” van érvényben. Ez a kifejezés nem kevésbé oximoron, mint a „zsidó és demokratikus”. De… B. Michael publicista rövidített írása a Haaretzben.
Az aggódó Izrael reszketve tapsol: „Gevald1„, kiáltják egymásnak: „Ha sikerül Levin és rottweilereinek összeesküvése, Lengyelország leszünk! Magyarországgá válunk! Oya-oya, hova bújjunk szégyenünkben?”
Nos, nem kell görcsölni. Egy összehasonlító tanulmány, amelyet a fenti három ország között végeztem, egyértelmű eredményt hozott: még ha a jogállamiság ellenes hunta nyer is, még ha az igazságügyi miniszter álma valóra is válik, és minden izraeli bíró a Likud központi figurája és a Cionista Erő rabbija lesz – akkor sem leszünk Lengyelország vagy Magyarország. Sajnos. Bárcsak egy kicsit jobban hasonlítanánk rájuk.
Íme néhány kutatási eredmény, és kezdjük a hétköznapi apróságokkal: a vizsgálatból egyértelműen kiderült, hogy Lengyelországban és Magyarországon az év 365 napján működik tömegközlekedés. Még ünnepnapokon, sőt szombaton is. Érdekes. Az is kiderült, hogy a lengyelországi (és magyarországi) kórházakban az év 365 napján szabad kenyeret enni. Nem kötelező egy egész héten át csak száraz maceszt vinni a kórházban lévőknek. Felettébb érdekes.
Az is kiderült, hogy Magyarországon (és Lengyelországban is) a katolikus feleségül veheti a buddhistát, a zsidó a keresztényt, a muszlim pedig a zoroasztriánust anélkül, hogy a vőlegénynek bizonyítania kellene, hogy a hímvesszője egy részét levágták, vagy a menyasszony mitokondriális génjében kéne kutakodni, vagy hogy Ciprusra kellene repülni. Furcsa.
További különbségek: Lengyelország és Magyarország nem csodál egy katonai diktatúrát, amely emberek millióit irányítja, elkobozza vagyonukat, megfosztja jogaiktól és megfojtja az életüket. És mindkét országban, amikor valaki fejbe lő egy másik embert, mindig rendőrségi vizsgálat indul, vallástól és nemzetiségtől függetlenül. Ez már tényleg bizarr.
Magyarországot és Lengyelországot nem szent papok bandája uralja, akiket senki sem választott, és egyiküknek sincs olyan párhuzamos (vallási) jogrendszere, amelyben egyetlen bírónő sincs, melynek a nőgyűlölet és a rasszizmus a vezérfonala, és kizárólag bronzkori égi mítoszból eredő törvényrendszer lebeg a szemei előtt.
Nem finanszíroznak állami pénztárból tétlenek ezreit, akik semmihez sem járulnak hozzá, és nem hoznak létre semmit. Ezek az országok nem fektetnek be hatalmas vagyonokat fegyveres telepes betyárok fészkeinek fenntartásába, akik durván ítélkeznek a palesztin szomszédjaik felett, hogy megkeserítsék az életüket és elűzzék őket.
Tömören: azt állítani, hogy ha felszámolják az izraeli igazságszolgáltatást, azonnal olyanok leszünk, mint Lengyelország és Magyarország – üres önfényezés. Izraelnek hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy Európa bármely országával összehasonlíthassa magát. Akár a legrosszabbakkal is közülük.
Lengyelországot és Magyarországot jelenleg valóban nacionalista és sötét vezetők uralják, és „illiberális demokrácia” irányítja őket. Ez a kifejezés nem kevésbé oximoron, mint a „zsidó és demokratikus”. Talán ez az egyetlen hasonlóság a három ország között.
Michael Brizon (szerzői nevén B. Michael, 1947) izraeli újságíró, forgatókönyvíró, publicista és szatíraíró
- Gevald גֵעוואַלְדּ (jiddis) – vészkiáltás, segítségkérés katasztrófa esetén ↩
