A német kancellár Netanjahunak: „Az igazságszolgáltatás függetlensége alapvető fontosságú. Aggódunk.”

Izrael liberális demokrácia, és az is marad – jelentette ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.

Benjamin Netanjahu a vendéglátójával tartott tájékoztatóján kifejtette, hogy kormányzásának eddigi csaknem 16 évét és munkásságának jövendő szakaszait is az Izrael további „liberalizálásáért” folytatott törekvés jellemzi. Ezt mutatja például, hogy pártja, a Likud az LMBTQ-közösségért is kiáll, és ehhez a közösséghez tartozó képviselői is vannak – mondta.

A kormány igazságügyi reformjának bírálatát tévesnek nevezve hangsúlyozta, hogy az izraeli igazságszolgáltatás független, bár „egyesek szerint túl nagy hatalma van”, ami nincs rendjén, mert a függetlenség nem jelenthet „túlhatalmat”, a kormány így csupán a hatalmi ágak egyensúlyának biztosításáért dolgozik.

Olaf Scholz kiemelte, hogy kormánya aggodalommal szemléli az igazságügyi reformot, és reméli, hogy Jichák Hercog államfő kompromisszumos javaslatának ügyében „még nem mondták ki az utolsó szót”.

Benjamin Netanjahu szavaira utalva kifejtette: a liberális demokrácia melletti kiállással kapcsolatban fontos ki is mondani, szavakba önteni az elkötelezettséget. Ezt „most hallhattuk, ami fontos”, hiszen egyesek nem találják megfelelőnek a liberális demokráciát, pedig „a demokrácia nemcsak a többség uralma, hanem azok biztonsága is, akik különböző, néha akár politikai okokból talán örökre kisebbségben maradnak” – mondta a német kancellár.

Hangsúlyozta, hogy a holokauszttal terhelt történelmi múlt miatt Németország „értékes ajándéknak” tekinti, hogy Izrael a barátjának tartja.

Kifejtette, hogy a szövetségi kormány szoros figyelemmel követi a belpolitikai fejleményeket, és reméli, hogy sikerül valamennyi párt egyetértésén nyugvó megoldást találni az igazságügyi reform ügyében.

Mint mondta, fontosnak tartja, hogy a társadalom nagy többségét egyesítő, széles konszenzus alakuljon ki, de a német kormányfőnek nem feladata beavatkozni az izraeli belpolitika konkrét kérdéseibe.

„Megfigyelhetünk, kérdéseket tehetünk fel, kifejezhetjük aggodalmunkat, egyébiránt pedig reménykedhetünk, hogy sikerül létrehozni valamit, ami egyben tartja a társadalmat” – fogalmazott Olaf Scholz.

Hozzátette, hogy Izrael Németország közös értékeket képviselő fontos partnere, és amikor megkérdőjelezik Németország Izraelnek nyújtott „fáradhatatlan támogatását”, mindig ki is emelik, hogy a két ország nemcsak történelmi okokból partner, hanem azért is, mert mindkettő „demokrácia és jogállam, ahol a kisebbségnek nem kell tartania a többségtől”.

A tájékoztatón a többi között arra is kitértek, hogy tovább erősítik a védelmi együttműködést, amelynek részeként Németország az Arrow-3 nevű izraeli légvédelmi rendszerrel kívánja erősíti önvédelmi képességét, és továbbra is szállít fegyvereket Izraelnek.

Németország és Izrael abban is egyetért, hogy Irán nem tehet szert atomfegyverre – tette világossá a két kormányfő. Ugyanakkor míg Benjamin Netanjahu azt emelte ki, hogy hazája minden szükséges lépést megtesz ennek megakadályozásáért, Olaf Scholz hangsúlyozta, hogy az elsőbbség a diplomáciai eszközöké.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.