Mint minden évben, most tavasszal is kihirdették, melyek a világ legboldogabb és legboldogtalanabb országai. Hatodik éve sorozatban a finnek állnak a dobogó legfelső fokán, a dánokkal és az izlandiakkal hármasban. A lista negyedik helyezettje? Izrael.
Szubjektív boldogságkeresés következik most, öt percben (gyors olvasóknak háromban), egy nem izraeli illetőségű egyéntől, aki én vagyok. Szóval nem fogom tudni megmondani, hogy izraelinek lenni milyen, boldog-e, vagy sem, pláne most. Meg ez az egész boldogság-izé, ez is olyan…fura. Mert mi a boldogság? Jó meló? Talán. Szép, kedves, okos és minket szerető feleség/férj (kinek, mi), gyerekek, család? Biztosan. Csak hát ezek mind nagyon szubjektív dolgok, és felvetik a kérdést, hogy akkor egy egyedülálló talán nem lehet boldog? Dehogynem, sőt, még egy szar munkával is lehet örömteli életet élni.
A World Happiness Report készítői persze nem kérdezik meg az egyes országok lakóit, hogy hogyan érzik magukat a kapcsolatukban, felhúzták-e magukat a reggeli dugóban, a pokolba kívánják-e az aktuális politikusokat, vagy épp elromlott-e a hűtő otthon. Olyan mutatókat igyekeznek találni, amelyek – feltehetően – minden országban adottak, és értelmezni lehet azokat. Így elemzik az egészségesen várható élettartamot (ami nem egyenlő a várható élethosszal), az egy főre eső GDP-t, a szociális biztonságot, a korrupció szintjét, az emberi jogok helyzetét, a felnövő generációkkal kapcsolatos folyamatokat, a társadalom gondoskodási képességét, és az élet fontos döntéseivel kapcsolatos döntési szabadságot. A skandináv államok hagyományosan erősek ezekben a mutatókban, de persze azok élvezhetik igazán a nordic happinesst, akik szeretik a hűvösebb időjárást.
A lista első három helyezettje tehát adott, a negyedikre majd visszatérünk, de nézzük a többit. Az ötödik Hollandia („boldogok a sajtkészítők”…hogy elpuffantsak egy (ma már) politikailag (talán) inkorrekt viccet, ezekben az időkben már ki tudja, mivel bántunk meg valakit…), jönnek a svédek, a norvégok, svájciak, majd Luxemburg. A legélhetőbb város címét tavaly Bécs nyerte, ennek ellenére az osztrákok csak a tizenegyedik helyen búslakodhatnak. És innentől jöjjön egy szubjektív válogatás: az Egyesült Államok a 15-ik, Németország a 16-ik, a csehek a 18-ik helyen állnak, míg a britek, akarom mondani az Egyesült Királyság a 19-iken. A lista legvégén, talán kis meglepetésre, Afganisztán és Libanon áll.
Igen, Magyarország. Tudom, sokat tették fel magukban a kérdést, hogy hol áll: nos, Magyarország az 51-ik helyet birtokolja. Elsőre ez nem tűnik nagyon rossz eredménynek, de talán árnyalja egy kicsit a képet, ha megnézzük, hogy ki van a magyarok előtt: El Salvador. Utána Argentína. Most hosszasan értekezhetnék arról, hogy ez az 51-ik hely jogos-e, vagy sem, jóval előbb, vagy éppen jóval hátrébb kéne lennie Magyarországnak, de célom nem politikai hullámok gerjesztése (abból van elég).
Ugorjunk inkább vissza Izraelre. Kezdjük ott, hogy a negyedik hely nagy ugrás, tavaly ugyanis a kilencediken állt az ország, ami nem rossz jel, előtte pedig a 12-iken. Nem gondolom, hogy a skandináv életérzést (hygge és társai) a közeljövőben le lehet nyomni, de azért a dobogó mellett állni is biztató. A negyedik hely azonban mutat valamit, és ezt fontos megjegyezni: azt, hogy minden politikai és társadalmi feszültség és vita ellenére Izrael tud valamit. (A vita meg egyébként is a zsidó lét alapértéke, azt kivehetjük a pakliból. Nem? De. Na ugye!) Szóval Izrael tud valamit: összetartozást adni és biztonságot nyújtani – ez látszik kintről. Hogy bentről hogy látszik, majd a kedves olvasó eldönti, és elvitatkozik magával, másokkal, hogy akkor a negyedik hely a megfelelő-e, vagy sem. Hiszen mi is a boldogság? Nekem például egy közös pohár vörösbor a fateraszon egy meleg nyári estén, miközben a távolban nézzük a viharfelhőkből lecsapó villámokat, és hallgatjuk a közeledő égzengést. Nekem az a legboldogabb ország, ahol ez vár.
Főkép: Tel-Aviv – Fotó: Horváth Botond / stock.adobe.com
