A Netanjahu-kor végét jósoljuk? – teszi fel a kérdést összegző cikke címében a Háárec szerzője, Meráv Arlozorov. És a lényeg, a magáról terjesztett kép ellenére: Netanjahu gyenge menedzser, és a legjobb szándékkal is csak közepes miniszterelnök volt és marad. Legfőbb eredményének regnálásának hosszúságát könyvelheti el, és részben az Ábrahám-egyezményeket, de ezen utóbbit veszélybe sodorta a rendszerváltó puccskísérletével.
Galant menesztésével az egykori kifinomult érzékű, Izraelt – két időszakban – 1996 óta kormányzó politikai sakkjátékosról úgy vélik, hogy elvesztette valóságérzékelését, hatalmának minden újabb napjával veszélyezteti Izrael biztonságát és létét. Nehéz megérteni, min megy keresztül Netanjahu. Megpróbálja megúszni az ítéletet korrupciós ügyeiben, és elvesztette volna uralmát a pókerjáték felett, melyet játszani próbál? Vagy valóban úgy gondolja, hogy ő a legfelsőbb uralkodó, akinek örökös hatalmon maradása szentesít bármilyen eszközt?
Fizikailag is rosszul néz ki újabban: láthatóan remegett a keze, amikor a minapi kormányülésen nyitószövegét olvasta, és széles körben elterjedt vélemény, hogy komoly családi nyomás nehezedik rá neje és idősebb fia részéről.
Netanjahu az önmarketing, a propaganda és a demagógia nagymestere, és ezek lehetővé tették számára, hogy csodált uralkodóvá váljon, pedig imázsa és cselekvőképessége között fordított a kapcsolat. Gyenge politikus volt és maradt, aki nem tud ellenállni a családi vagy politikai nyomásnak, és meggondolja magát aszerint, hogy éppen ki képes nyomást gyakorolni rá. Noha rendelkezik a megfelelő intellektuális képességekkel, de személyisége nem teszi lehetővé képességei kibontakozását.
27 éve állt először az ország élén, s azóta folyamatosan sikertelen. Netanjahu gyenge menedzser volt és az is marad, és ettől a legjobb esetben is középszerű miniszterelnök lett. Könnyű bizonyítani: Netanjahu 2010-ben, visszatérve a miniszterelnöki hivatalba, stratégiai célként azt tűzte ki maga elé, hogy Izraelt 15 éven belül a világ 15 legjobb országa közé emeli az egy főre jutó GDP-ben. Izrael akkoriban a 23. helyen állt. Netanjahu meg tudta fogalmazni azokat a lépéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Izrael nyolc helyet ugorjon a világranglistán.
A költségvetési fegyelem és a hiánycél fenntartásának fontosságáról beszélt, az adók csökkentéséről, és ígéretet tett arra, hogy Izraelben 18%-ra csökkenti a társasági adót, valamint kifejtette az oktatásba történő befektetés fontosságát, és hozzátette az infrastrukturális beruházások jelentőségét, beleértve a közlekedést, a vizet és a kommunikációt. Végül Netanjahu a szabályozási terhek enyhítésével a kormány gazdasági szerepvállalásának csökkentésére összpontosított.
13 év telt el ezen stratégiai cél kitűzése óta, amit nem sikerült elérnie. A Bank of Israel jegybankelnöke, Amir Yaron professzor nemrég bemutatta Izrael egy főre jutó GDP-jének grafikonját, amely szerint Izrael még mindig a 21. helyen áll a világon. Még mindig 13%-kal vagyunk alacsonyabbak az OECD-országok egy főre jutó GDP-jének átlagánál. Ha a rendszerváltó puccsot sikerül végrehajtania, akkor a trend szinte biztosan negatívra fordul, és Izrael visszaesik a rangsorban.
Netanjahu stratégiai kudarca menedzseri képességének hiányából fakad. Az általa említett öt lépésből kettőt részben végrehajtott második regnálásának elején: nőttek, de nem eleget az infrastrukturális beruházások, és igyekeztek javítani a kormányzati szabályozáson, de 2015 óta Netanjahu ezt a keveset is tönkretette. Manapság, amikor a jogtanácsosokat felügyeleti szervből tanácsadókká változtatják, és a fékek és ellensúlyok őreit az állam ellenségeinek bélyegzik, elveszett az esély a kormányzati munka javítására. Az izraeli kormány végrehajtási teljesítményének minden mutatója romlani fog.
Történelmi szemszögből Netanjahu hatalomban eltöltött hosszú éveinek volt néhány eredménye, s ezeknek többsége második ciklusára esett (2009-2013). A Nyitott Égbolt Megállapodás, a tengeri kikötők megnyitása a verseny előtt, a központosítási törvény, a gázkitermelés, az infrastrukturális beruházások növelése és a szabályozás csökkentésére tett kísérletek. A legfontosabb vívmány mind közül az első ötéves terv az arab társadalom fejlesztésére.
De mindez túl kevés volt Arlozorov szerint. Ezek nem voltak szerkezetátalakító lépések, és nem érintették Izrael leggyengébb pontját, a szegényes emberi erőforrásokat. A humán tőke előmozdítása hatalmas reformokat igényel az oktatási rendszerben, Netanjahu azonban ebben egyetlen strukturális lépést sem tett. A humán tőke előmozdítása is befektetést igényel az arab társadalomba. Ehhez Netanjahu megtette az első lépést, amit aztán megsemmisített az állampolgársági törvénnyel. Ezt folytatta az elmúlt két évben az arab állampolgárok árulóként való bemutatásával, akik először mertek történelmi lépést tenni, és részesévé lettek az előző kormánykoalíciónak.
Az izraeli humán erőforrások növeléséhez alapvető változásra lenne szükség az ultraortodox társadalomban is. Netanjahu nemhogy nem támogatta ezt a változást, hanem szisztematikusan és szándékosan szabotálta azt. Megakadályozta azt a tervet, hogy közismereti tantárgyakat vezessenek be a belzi haszid iskolákban, és ehelyett most több milliárd sékelt fizet az ultraortodox oktatási rendszernek, csak azért, hogy soha ne tanuljanak közismereti tárgyakat.
Netanjahu 27 évének összegzése különösen csekély eredményt mutat. Az egyetlen történelmi vívmány, amelyre büszke lehet, az Ábrahám-egyezmények. De még ezt is (amelyet inkább Donald Trumpnak, mint Netanjahunak köszönhetünk) megkoptatta puccsának őrülete. Netanjahu hagyatéka tehát szegényes, tükrözi képességeit: a legkiválóbb demagóg, de miniszterelnökként megbukott.
Ha valóban a Netanjahu-korszak végét jósoljuk, az tíz évvel elkésve történik. Hivatali éveinek nagy részében Netanjahu többnyire sokat beszélt és keveset tett, ma viszont sokat beszél és sok kárt is okoz. Mostani távozása egy perccel sem lenne túl korai.
Értékesítési igazgató, Haifa
