Peszah – a szabadság ünnepe, forradalmi Haggadával

Peszah ünnepe a “világtörténelem egyik legrégibb szabadságünnepe… a Biblia első nemzeti ünnepe” (Dr. Schweitzer József előadásából). Idén április ötödikén kezdődik “szabadságunk kora”, ez peszah ünnepének egy további elnevezése: ‘Zman Cherutenu – זמן חירותנו”. És a peszah csak formálisan ér majd véget a nyolcadik napon, ha komolyan gondoljuk, üzenete, a szabadság és emberség, egész évben, egész életünkön át el kell hogy kísérjen bennünket.

Izrael népe ezekben az ünnepi napokban is komolyan el van foglalva a “szabadsággal”, több hete honpolgárok százezrei adnak hangot tiltakozásuknak és próbálják “testükkel” megvédeni szabadságuk biztosítékát: országuk, Izrael demokratikus jellegét.

Ennek tiszteletére a kormány igazságügyi és államberendezkedési puccsreformja ellen tiltakozó szervezetek a szabadság ünnepét hangsúlyozó, aktuális peszahi Haggadát is kiadtak, amibe a hagyományos, az egyiptomi kivonulásról szóló szöveg mellett a jelenlegi helyzetre vonatkozó utalásokat, megjegyzéseket, értelmezéseket és kortárs midrásokat (szövegmagyarázatokat) is belefűztek. Meghatározásuk szerint ez egy “peszahi ajándék az Izrael szabadságáért harcolóknak”.

A ‘Szabadság Haggada’ szerzői: David Grossman, Ilana Bernstein, Etgar Keret, Khel Sarlaoi, Dov Elboim, Haim Beer, ​​Yehudit Rotem, Yossi Tzabari, Yaniv Itzkovitch, Yishai Rosen-Zvi, Yishai Sarid, Michal Zion, Noit Barel, Nurit Zarchi, Noa Yedlin, Eran Bar-Gil, Rivka Miriam, Rachel Elior, Shez és Shira Gefen. Innen lehet letölteni.

A Szabadság Haggada – az ellenállás és a remény történetét meséli el, és David Grossman alábbi írásával kezdődik:

“Ma nistana?… Miben különbözik ez az éjszaka a többitől?

Mi változtunk meg, mi, a tüntetők, az ellenállók. Mi, akik nem is tudtuk, hogy ennyire erősek vagyunk. Nem tudtuk, hogy ilyen elszántság lakozik bennünk, ilyen sokáig bírjuk tartani magunkat. Mi, akik nem voltunk mindig ilyen biztosak abban, hogy ennyire erősen kötődünk ehhez az országhoz. Összetartozás, szolidaritás, egymás iránti kiállás. Szavak ezek, amelyek hirtelen hangerőt és belső jelentést kaptak ebben a hirtelen ránk zúduló sötétségben.

Mi magunk sem hittük volna, hogy ekkora szeretet él bennünk az iránt a létforma iránt, amit itt, Izraelben sikerült megteremtenünk. Ebben az életformában van jó néhány hiba és igazságtalanság, mindenek közül a legrosszabb az, hogy megpróbál figyelmen kívül hagyni egy elviselhetetlenül súlyos tényt, azt, hogy 55 éven keresztül egy másik nép megszállói vagyunk.

És mégis, minden valószínűség ellenére létrehoztunk itt, a Földközi-tenger partján egy olyan országot, amelynek nincs párja a világon. Ugyan ez nem a Herzl által az Altneulandban megírt utópia, még csak nem is a Függetlenségi Nyilatkozatban vizionált csodás humanizmus. De remények és csalódások, aggodalmak és alkotó erők végtelen sora nyomán egy erős ország alapíttatott itt a maga sajátos karakterével, egy ország, amely erősebb, mint az országlói. Amely 75 évig működött, sőt virágzott. Bár egy kötéltáncos állandó remegésével, de mégis, 75 éven keresztül.

Amíg meg nem jelent ez az államcsíny, ez a törvények megváltoztatását célzó hirtelen és brutális támadás, egy döntés, hogy államosítják az ország DNS-ét. És akkor egyszerre, hirtelen minden megrepedt. Ma nistana?… Miben különbözik ez az éjszaja a többitől? Te, mi, mindannyian, akik nem vagyunk hajlandóak többé csendben maradni. Akik kimegyünk tüntetni, kiabáltani, ordítani. Hogy nem vagyunk hajlandóak összejátszani az üres szólamokkal, ez változott meg ezen az éjszakán, és változni fog az elkövetkező éjszakákon és napokban is.

És így érez mindenki, aki a Habima téren áll, a Kaplan utcán vonul, Umm al-Fahm-ba megy szolidaritásból és ezzel újradefiniálja az izraeli civil társadalom alapelveit, aki a Guma csomópontnál vagy Bnei Brakban megmutatja, hol a határ, amit nem engedünk átlépni, azt, ahonnan az erőszakmentes civil ellenállás és lázadás kezdődik. És napról napra, tüntetésről tüntetésre az az érzés kerít hatalmába, hogy a puccs kezdeményezői életük hibáját követték el itt és most. Hogy egy őrült hazárdjátékba kezdtek a jövőnkkel, a létünkkel, sőt a saját jövőjükkel, illetve a saját támogatóik, sőt az egész nemzet jövőjével, amelyet most darabokra szakítanak. Vajon ők is felfogják ezt?

Szörnyű lenne, ha nem értenék, mit tettek. Még ennél is rosszabb, ha megértik, és mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy tovább folytassák ezt az öngyilkossággal felérő folyamatot. Hiszen nyilvánvaló, hogy minden bölcsességük és ravaszságuk ellenére nem látták előre, mennyire különbözik ez az éjszaka a többitől.

Nem gondolták volna, hogy ilyen megszállottan küzdünk majd mindazért, ami valójában létezésünk sarkköve, hogy nem veszett el, ma is itt dobog bennünk a szolidaritás, és meglepte őket, hogy többé nem vagyunk hajlandóak alázattal és önfeladással húzni az ortodoxok szekerét. Ennek a történetnek ezzel vége van. A szekér tele, zsúfolásig megtelt. Mindig is tele volt.

A puccs előkészítői nem ismertek eléggé minket – sem a szabadság iránti szenvedélyünket (igen, szenvedély ez, nem kevesebb), sem az alapvető értékeinket és óhajunkat. Az emberek közötti egyenlőség, a demokratikus eszme, a humanizmus értékei ezek.

Mindennél kedvesebb számunkra az a többszázezer fiatal férfi és nő, akik most megtanítanak minket, szüleik és nagyszüleik nemzedékét, a demokrácia értelmére. “És meséld el gyermekeidnek” – így van megírva a Haggadában, de most megfordult a mondat iránya: “És a fiad meséli el neked.” És persze a lányod is.

Bátrabbak vagytok nálunk, szüleitek és nagyszüleitek generációjánál. Elszántabbak vagytok nálunk. Talán azért is, mert elkeseredettebbek vagytok, mint mi, mert akikkel ma szembe kell néznetek, veszélyesebbek, kiszámíthatatlanabbak és féktelenebbek, mint azok, akikkel mi néztünk szembe. És talán azért is, mert úgy érzitek, nincs más választásotok.

És ez még egy dolog, ami ezen az éjszakán megváltozott: hirtelen mindannyiunk számára világossá vált, hogy mi vagyunk azok az utolsó harcosok, akikre Izrael Államnak szüksége van, hogy megvédje a csupasz, mindent legázolni képes zsarnokságtól.

Ez az, amiben “ez az éjszaka különbözik a többitől”.