Nem összeesküvés-elmélet, hanem tények: az Amerikát és Izraelt átformáló háttérszervezet

Nem összeesküvés elmélet, hanem tények: az Amerikát és Izraelt átformáló háttérszervezet
Tüntetés a Tikvah Fund New York-i irodái előtt, a múlt hónapban. A szervezet támogatói közül sokan meglepődtek a tiltakozás erősségén és egyáltalán a létén. – Fotó: Gili Getz

Már hat amerikai legfelsőbb bírósági bírót kinevelt ez a szervezet, és most a New York-i székhelyű Tikvah Fund („remény álapítvány”) által finanszírozott izraeli megfelelője hasonlóra készül. Mindezt a radar alatt, így még a rendszerváltó jogi puccs sem szükséges az ország de-demokratizálásához. A Haaretz leleplező cikkét ismertetjük.

Ajelet Saked kétes igaságügyi miniszteri működése alatt már elkezdte a „konzervatív” bírák legfelsőbb bíróságba ültetését, ténykedése idején rekordszámú, 300 efféle bírót nevezett ki az alsóbb bíróságokra, és a hivatalviselése idején rendelkezésrére került hat legfelsőbb bírósági helyre is négy „konzervatív”, vagy konzervatív beállítottságú bírót nevezett ki.

A jobboldal a befolyásolási hadműveletet úgy próbálja kommunikálni, mintha az igazságszolgáltatásban valamiképpen a „diverzitás hiánya” lenne, és ehhez volna szükség a változtatásra, de a Saked által kinevezett bírók semmivel sem kevésbé fehér askenáziak, valójában a konzervativizmust próbálják a jogrendszerbe helyezni. Sakednek azonban még nehéz dolga volt olyan jelölteket találnia a legfelsőbb bíróságba, akik megfeleltek politikai programjának, Alex Steint például az Egyesült Államokból kellett importálnia.

Az Egyesült Államokban már az 1970-es években gondot okozott a republikánus pártnak, hogy az általuk kinevezett konzervatív ügyészek függetlenséget tanúsítottak döntéseikben, például a nők abortuszhoz való joga mellett szavaztak. A konzervatívnak tartott jogászok nem mindig látták az őket kinevező politikai mozgalom céljait. A Federalist Society nevű szervezet adta meg a megoldást, amely már 40 éve a jogi egyetem első napjától bevonzza és kineveli a jobboldali jelölteket, aztán elkíséri őket egészen az igazságszolgáltatás legmagasabb tisztségeihez.

Ez egy sok pénzt és nagy adag türelmet igényelő projekt volt, de viszonylag rövid időn belül meghozta gyümölcsét. Ma kilenc amerikai legfelsőbb bírósági bíró közül hat a Federalista Társaság korábbi vagy jelenlegi tagja. Öten közvetlenül a szervezet erőfeszítéseinek köszönhetik pozíciójukat – és mindannyian aktívan előmozdítják a Republikánus Párt céljait.

A Federalista Társaság Izraelben is hasonló szervezet létrehozását kezdeményezte és bátorította. Az Izraeli Jogi és Szabadság Fórumot 2019-ben Simcha Rothman segítségével hozták létre, és már négy egyetemen működik: a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, a Tel-Avivi Egyetemen, a Bar-Ilan Egyetemen és a Reichman Egyetemen (korábban Interdiszciplináris Központ, Herzliya).

A New York-i székhelyű Tikvah Fund, egy konzervatív egyesült államokbeli nonprofit alapítvány jelentős finanszírozásával a Law and Liberty Forum nevű szervezet párhuzamos, esetenként egészen eltérő jogi oktatást nyújt a hallgatóknak, mint amit a szokásos jogi egyetemi tanterv kínál.

Tanfolyamokat, konferenciákat és egyéb tevékenységeket szerveznek. Abban is segítenek, hogy az általuk ideológiai szempontból kiemelkedő tanítványaik munkahelyeket és állásokat találjanak tanulmányaik után, egyengetik karrierjüket.

Már most kell elindítani a Jog és Szabadság Fórum tevékenységének komoly és alapos vizsgálatát, noha ez a szervezet még csak kialakulóban van. Azonban a Federalista Társaság több évtizedes tevékenysége azt mutatja, hogy egy ilyen szervezet érdemi változást tud elérni a legfelsőbb bíróságon. Nem csak az a kérdés, hogy az igazságszolgáltatás tagjai jobboldaliak lesznek-e, hanem az is, hogy a Fórum által szorgalmazott jogi állapotokat képviselik-e.

A Zalman C. Bernstein amerikai befektetési menedzser hagyatékából finanszírozott Tikvah Fund azzal a kifejezett céllal jött létre, hogy oktatási és egyéb tevékenységekkel meghonosítsa a konzervatív és zsidó értékeket Izraelben és az Egyesült Államokban. Sok éves jótékonysági munka után azonban – korábban olyan intézményeket támogatott, mint a Beit Avi Chai kultúrház és a jeruzsálemi Shalem Center (ma Shalem College) – a szervezet tevékenysége az elmúlt években új irányt vett. Az ösztöndíjak, konferenciák és kutatóintézetek biztosításán kívül a Tikvah Fund immár olyan csoportokat is támogat, mint például a Kohelet Policy Forum, amelyek a társadalmat át akarják alakítani az amerikai típusú konzervativizmus Izraelbe plántálásával.

A Tikvah Fund élén a 75 éves Elliott Abrams áll, akinek neve és arca jónéhány izraelinek ismerős. Abrams a Reagan- és George W. Bush-kormányzat jelentős alakja volt, majd Donald Trump elnök tanácsadója. Egy éve nevezték ki a Tikvah igazgatótanácsának elnökévé, több éves tevékenység után a szervezetben. Előzőleg Abrams az igazgatótanács hat tagjának egyike volt, Mem Bernstein, az alapító özvegye és Prof. Moshe Koppel, az izraeli Kohelet Fórum elnöke mellett. Abrams erősan bírálja az izraeli igazságszolgáltatási rendszer hatalmát, és támogatja a gyengítésére irányuló erőfeszítéseket, a Federalista Társaság tagja, ott a Külkapcsolatok Tanácsának tagja. Ráadásul – a Latin-Amerikában élők jól tudják – rengeteg tapasztalattal rendelkezik a rendszerváltások elősegítésében.

A rendszerváltások iránti vonzalom

1981. december 11-én Salvador hadseregének Egyesült Államok által kiképzett egysége rajtaütést hajtott végre a messzi távoli El Mozote nevű faluban. A túlélők elmesélték, hogy a csapatok nőket és lányokat erőszakoltak meg, némelyik csupán 10 éves volt, majd meggyilkolták őket. Egy szemtanú elmesélte, hogy egy hároméves kisfiút a levegőbe löktek, és egy éles tárgyra felnyársaltak esés közben. Aznap több mint 800 civilt gyilkoltak meg.

Másnap Elliott Abrams lett Ronald Reagan elnök kormányzatában az emberi jogokért és humanitárius ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes, de valójában később az ezen területeken elkövetett jogsértések támogatójaként lett hírhedt.

Reaganék fegyverekkel és kiképzéssel látták el a salvadori hadsereget, a mészárlást elkövetőket is. A New York Magazine szerint, amikor az incidens hírét nyilvánosságra hozták, Abrams a Salvador-i kormány védelmében azt állította, hogy a jelentések „megbízhatatlanok”, és egy Amerika-ellenes propagandakampány részét képezik.

Abrams katonai segítséget követelt a kommunistaellenesnek tartott guatemalai diktátornak, Efrain Rios Monttnak. Az így kapott fegyvereket 1983-ig a rezsim ellenfeleinek megölésére és népirtással egyenértékű leszámolásokra használták. Amikor a hidegháború a Reagan-évek alatt elérte tetőfokát, Abrams azt a kirívóan konzervatív nézetet képviselte, hogy a Szovjetunió akut fenyegetést jelent, és minden rezsim jobb, mint egy szocialista.

Elliot Abrams kétes hírnevét leginkább az „Irán-Contra-ügy” alakította ki. Az 1980-as években a Reagan-kormány kiképzett és felfegyverzett Nicaraguában egy földalatti szervezetet, amely az ottani szocialista kormány ellen harcolt. Amikor a Kongresszus megtiltotta ezeket a tevékenységeket, a kormányzat tisztviselői körkörös megállapodásokat dolgoztak ki a megállapodás fenntartására. Ebben részt vett az iráni ajatollahok rezsimje és Izrael kormánya is, amely pénzeszközöket juttatott a nicaraguai lázadóknak, más néven a kontráknak, megsértve ezzel az Egyesült Államok törvényeit. Az ügy vizsgálatánál kiderült, hogy Abrams kétszer is hazudott a Kongresszusnak; ezt egy vádalku keretében elismerte, két év próbaidőre és közmunkára ítélték, George H. Bush elnöktől pedig kegyelmet kapott.

Abrams Trump alatt rövid ideig és eredménytelen módon szolgálta az amerikai kormányt. Azóta konzervatív folyóiratoknak ír cikkeket, köztük a Tikvah Fund által működtetett médiaoldalaknak. Ez utóbbi elnökeként erősen érezhető a befolyása.

Állásközvetítő cég ügyvédek számára

A múlt hónapban a kormány igazságügyi „reformja” elleni izraeli tiltakozás elérte a Tikvah Fund manhattani központját. Körülbelül 200 izraeli Abrams, Mem Bernstein és Eric Cohen, a szervezet ügyvezető igazgatójának fényképeit tartalmazó táblákat tartott magasra. Az egyik tábla így szólt: „Elliott Abrams nem él Izraelben, nem szolgált a hadseregben, nem tudja a Kaveret-együttes egyetlen dalát sem, és soha nem látta a Halfon domb nem felel című kultfilmet – távirányítóval finanszírozza az izraeli rezsim puccsát.”

A Tikvah alapítványt filantróp szervezetként hozták létre, amely a zsidó, konzervatív oktatási törekvéseket támogatja, és valóban együttműködik a tekintélyes amerikai és izraeli felsőoktatási intézményekkel, valamint a politikailag konzervatív amerikai zsidó közösség vezető tagjaival. A belső dokumentumok szerint 2020 óta mintegy 3500 fiatal iratkozott fel a szervezet „Online Academy” programjaira és szemináriumaira, és 2021 óta több mint 4600-an adakoztak az alapnak. Úgy tűnik azonban, hogy az amerikai adományozók közül sokan nem értették meg, hogy valójában hová is ment a pénzük.

Cohen, az ügyvezető igazgató múlt havi e-mailjében kitartott amellett, hogy „A Tikva egy oktatási intézmény, elkötelezett amellett, hogy a komoly ötletek javítsák a demokratikus diskurzust, és hogy a képzett polgárok nélkülözhetetlenek a demokratikus élethez – Amerikában, Izraelben és szerte a világon. Hozzátette, hogy egy olyan időszakban, amikor az oktatás „olyan erősen egy ideológiai irányba halad, egészséges olyan tanfolyamokat, esszéket, könyveket és podcastokat kínálni, amelyek más nézőpontot nyújtanak”.

A Tikvah Alap tevékenysége az elmúlt években messze túlmutat a humanitárius segítségnyújtás világán. Miközben több mint két évtizede működött Manhattanben, mindössze két éve jegyezték be Izraelben mint közhasznú társaságot, amelynek élén helyi képviselők, köztük a főigazgató, Amiad Cohen és Prof. Koppel áll, aki a Kohelet Politikai Fórum elnöke is. Ők és más, a Tikvah Alapban érintett személyek most mély strukturális változást próbálnak előidézni az izraeli igazságszolgáltatásban. Ez nem csupán egy „oktatási intézmény”, hanem egy olyan szervezet, amely az évek során mintegy 3,7 millió sékelt (körülbelül 1 millió dollárt) adományozott az utóbbi hetekben Izraelben hirhedtté vált, korábban az árnyékban működő Kohelet Fórumnak.

A Kohelet Fórum finanszírozása nyilvánvalóan nem része a Tikvah Alap megbizatásának, melyre az amerikai zsidók felhatalmazták, akik együttműködnek vele és/vagy adományoznak neki. Ezen túlmenően az ilyen tevékenység kérdéseket vet fel a szervezet vezető beosztású tagjai közötti kommunikációs hiányosságokkal kapcsolatban. A „konzervatív oktatás népszerűsítésének” célja Izraelben, de látszólag az Egyesült Államok liberális szellemében, nem áll összhangban Amiad Cohen legutóbbi magyarországi útjával. Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozója után az utóbbi a Twitteren így írt: „Egy konzervatív közösség felépítése nehéz munka… Ma alkalmam volt összehasonlítani gondolatainkat Amiad Cohennel erről a nemes küldetésről.” Cohen megosztotta a tweetet, szidalmazta az izraeli baloldalt, amiért attól tartanak, hogy „Magyarország útjára lépnek”, és elmondta, hogy „kutatóintézetek és egyetemek vezetőivel találkozott, hogy mélyrehatóan megértse az ott bevezetett reformokat. Összetett, érdekes cikk hamarosan.” Ez januárban volt; azóta a Twitter-fiókja hallgat.

Amiad Cohen, és nem Eric Cohen az, aki valójában a Tikvah Fund munkáját hangszereli Izraelben. Helyettese, Aylana Meisel-Diamant, az Egyesült Államok konzervatív köreinek aktivistája, aki külföldön kezdett dolgozni az alapnál, s jelenleg az Israel Law and Liberty Forum (Jog és Szabadság Fórum), a Federalist Society helyi változatának az elnöke. Ez a Fórum, a Tikvah Alap ékköve, jogi tanulmányaikat megkezdő fiatalokat keres, hogy különféle eszközökkel „alternatív” oktatásban részesítse őket, a lehető legkorábban és bizonyos esetekben később, munkájuk során is.

A Jog és Szabadság Fórum munkáját két okból is nehéz felderíteni. Először is, csak évek vagy akár évtizedek után kíván hasznot húzni, és így lehetetlen rámutatni az eddig elért eredményekre. Másodszor pedig, aki manapság részt vesz az izraeli egyetemeken szervezett rendezvényeken, felfedez egy szívélyes csoportot, amely olyan személyiségek előadásait szervezi a diákoknak, mint például Alex Stein bíró, és könyveket ad az amerikai jogról.

Mindez azonban nem jelzi a szervezet deklarált céljait, amelyek a Federalista Társaság modelljéből származnak. A Facebookhoz hasonlóan a Law and Liberty Forum is „egy közösséget” hoz létre és finanszíroz tagjai számára. Ez hasznos a hálózatépítéshez és a konzervatív jogászok közötti kapcsolatok kiépítéséhez, de az említett közösség fejlesztése nem a Fórum (vagy ami azt illeti, a Föderalista Társaság, amellyel együttműködik) valódi célja vagy lényege – és nem is ezért fektetnek pénzt a Tikvah alapítványba.

Amerikában a Federalista Társaság gyakorlatilag a legjobb állásközvetítő céggé vált. Ma már ez a kizárólagos közvetítő ügynök az ügyvédek és republikánus tisztviselők és politikusok, sőt elnökök között. A jobboldali jogi karrierépítők, amikor magas pozíciót keresnek az amerikai igazságszolgáltatásban, tudják, hogy ez a szervezet a kapuőr. Ők kutatják fel az amerikai egyetemeken az olyan fiatal felnőtteket, akik érdeklődnek a jogi tanulmányok iránt, akik ideológiailag a legkonzervatívabbak közé tartoznak, majd pénzzel, kapcsolatokkal és befolyással segítik őket.

A Föderalista Társaság több évtizedes tevékenysége jelzi, hogy milyen érdemi változást tud végrehajtani a legfelsőbb bíróságon egy olyan szervezet, mint a Jog és Szabadság Fórum. A Tikvah alapítvány belső dokumentumai azt mutatják, hogy azonosak a céljaik. „Azon hallgatók, jogászok, politikai döntéshozók és bírák közösségének létrehozása, akik hisznek a szabad társadalom alapelveiben. Létre akarunk hozni egy hálózatot – akár egy mozgalmat is – olyan emberekből, akik érdeklődnek ezek iránt az ötletek iránt, és biztosítani eljutásukat az izraeli kormány kulcspozícióiba és kulcsfontosságú kinevezésekre az izraeli bíróságokon.”

A kezdő joghallgatókat Prof. Gideon Sapirnak – a Kohelet Politikai Fórum egyik alapítójának – felkészítő kurzusára hívják, akit a Kohelet jelöltjének tekint a Legfelsőbb Bíróságra. A kurzusra felvett hallgatók 3000 sékel (830 dollár) ösztöndíjat kapnak. Ezen kívül van egy külön tanulmányi program is néhány kiválasztott számára, amelyet nyáron tartanak. Általánosságban elmondható, hogy ezek a keretek lehetővé teszik a törekvő ügyvédek számára, hogy olyan bírókkal és törvényhozókkal találkozhassanak, akik segíthetik őket jövőbeni karrierjükben.

Sapiron kívül a Jog és Szabadság Fórum előadói között szerepel többek között Ran Baratz, Benjamin Netanjahu miniszterelnök korábbi közdiplomácia- és médiavezetője a Miniszterelnöki Hivatalban; Simcha Rothman, a Kneszet Igazságügyi Bizottságának elnöke és kneszetbe választása előtt a Tikvah Fund korábbi ügyvédje; Gil Bringer, aki tanácsot adott Saked igazságügyi miniszternek a bírák keresésében; és a Fórum tanácsadó testületének tagja, Prof. Talia Einhorn, aki a múlt hónapban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette, hogy „egy demokratikus államnak nincs szüksége fékekre és ellensúlyokra. Ezért tartjuk a választásokat.” A Fórum által lebonyolított nyári szeminárium dékánja Prof. Avi Bell, aki a közelmúltban egy tévés interjúalany kérdésére: „Ki küldött téged?” dühösen így válaszolt: „Áldott legyen a Örökkévaló!”

Elliot Abrams, a keményvonalas konzervatív és büszke föderalista a maga részéről nem titkolja, hogy bírálja az izraeli igazságszolgáltatási rendszert. Sokat írt és beszélt erről, időnként megismételve, hogy régóta támogatja a külföldi országok amerikanizálódását. Januárban a Tikvah Fund podcastjában Rothman és Yariv Levin igazságügyi miniszter ellenfeleit „hisztérikussággal”, a tiltakozók vezetőit pedig „felelőtlenséggel” vádolta. Szidta az úgynevezett „izraeli igazságszolgáltatási reform” ellenzőinek tömegeit – köztük hétköznapi állampolgárokat, neves közgazdászokat, az izraeli hadsereg tartalékosait és az Izrael szövetségeseinek számító országok, például az Egyesült Államok vezetőit. Abrams bírálta a liberálisokat is, köztük nyilvánvalóan amerikai zsidókat, azt állítva, hogy nem tudják, hogyan kell veszíteni. Netanjahu koalíciója – tette hozzá – „pofon a baloldali amerikaiaknak, akik nem akarják, hogy a jobboldal kerüljön hatalomra Izraelben”.

Az izraeliek múlt havi, a Tikvah Fund központja előtti demonstrációját követően Abrams és Eric Cohen e-mailt küldött a szervezet támogatóinak. Ezúttal azt írták, hogy támogatják az „igazságügyi reformot”, de azt a most folyó erőfeszítést is, amely „olyan körültekintő kompromisszumra törekszik, amely helyreállítja az egységet és a civilizált viszonyokat az izraeli társadalomban”. De később, amikor elül a por, a Tikvah Alap továbbra is ott lesz, hogy az izraeli jobboldal számára gyártósort biztosítson a „nekik megfelelő” bírák kinevezéséhez.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.