Ahuva és Eli, aki mentőövet dob az ultraortodoxiát elhagyó fiataloknak

Anyukám unokatestvére tavaly tavasszal azzal hívott fel minket, hogy meg kéne keresni az apukája és az én anyai nagymamám izraeli unokatestvérének, Jenőnek a családját. A fotóalbumokban való keresgélés és gyors családi kupaktanács után rájöttünk, hogy én tizenöt évesen találkoztam utoljára Jenővel és a feleségével, Ahuvával, amikor egy háromhetes csoportos nyári utazás és a tűző napon töltött, régészkedésnek mondott törött cseréptisztogatás keretében Izraelben töltöttem pár hetet. A találkozót egy VHS videószalagon is megörökítettük, de hát azóta eltelt harminc év, és elég valószínű volt, hogy Jenő és Ahuva már nem élnek.

Mindössze annyit tudtunk, hogy Jenő mikor született, és a netanyai postacímüket. Ági, anyukám unokatestvére hamar kinyomoztatta, hogy Jenőéknek három gyerekük született, Haya, Moshe és Eli, akiknek már maguknak is számos unokája van. De a család régmúltja is tartogatott meglepetéseket. A kutatási anyagban részletesen szerepelt Ahuva története, aki ott volt annak a bizonyos Theodor Herzl hajónak a fedélzetén, aminek a képe, mint a Brit Mandátum érzéketlen bevándorlási politikájának a mementója, még a Jad Vasem múzeum kiállításán is szerepel.

Ahuva

Ahuva Makón született 1932-ben, február 26-án. 1944. május 15. és 17. között, amikor 12 éves volt, beterelték a makói és a környékbeli zsidókat, mintegy 3000 embert a Kossuth és a Deák Ferenc utca között felállított gettóba. Június 15-én felszámolták a gettót, a zsidó nőket a bámészkodó falusiak előtt durván megmotozták, hátha találnak náluk még elrejtve értéktárgyakat. Egy nappal később marhavagonokban Szegedre vitték mindnyájukat. Ahuva szüleit feltehetően Auschwitzba deportálták, nem élték túl a háborút, de ő a kisebb testvéreivel valamiképp felkerült egy, a Vöröskereszt által működtett védett házba Budapestre. 1945-ben a Bnei Akiva zsidó ifjúsági mozgalom a holokausztot túlélő, és vallásos családból származó zsidó gyerekek számára ifjúsági falut létesített Deszken, nem messze Makótól. Ahuva is odakerült a testvéreivel. Több mint 200, hat és tizenhat év közötti gyerek járta meg Deszket, ahol azon túl, hogy lelki segítséget, illetve cionista és zsidó oktatást kaptak, felkészítették őket az alijázásra. Állítólag Ahuva volt a legszebb a deszki lányok között.

A zsidó szervezetek minden alija szervezésekor egy bizonyos számú helyet fenntartottak a bnei akivás gyerekeknek, akik így az akkori Jugoszlávián és az amerikai fennhatóság alatt lévő németországi kitelepített táborokon keresztül juthattak el Izraelbe. Ahuva 1947-ben 15 évesen hagyta el Deszket a Hahsarat Racon nevű csoportjával. 500 másik gyerek és kamasz társaságában ő is feljutott a Theodor Herzl nevű bevándorlóhajóra, amin összesen 2641 zsidó holokauszttúlélő utazott. A hajó a franciaországi Sète-kikötőt 1947. április 2-án hagyta el, majd négy nappal később Szicília közelében átszelte a Messinai-szorost, majd elhagyta Krétát.

Április 9-én, Tel-Avivtól nem messze brit repülők szálltak a hajó fölé, majd egy csatahajó jelent meg, és a reflektorait a fedélzetre irányította. A britek megkérdezték, hogy hova tart a hajó, mire az a válasz érkezett, hogy a kereskedőhajó célpontja az egyiptomi Port-Szaid. Másnap este még egy csatahajó bukkant fel, majd eltűnt. Április 11-én elkezdtek készülődni az összecsapásra. Ahuva és társai gumibotokat, gázmaszkokat és bokszereket kaptak, és azt az utasítást, hogy ne engedjék fel a briteket a fedélzetre, sem azt, hogy elvontassák a hajót. Az erőszakos összeütközésben 3 zsidó bevándorlót megöltek, sokan megsebesültek. A britek vízágyúkkal, kézigránátokkal két óra alatt átvették a hajó fölött az irányítást.

Az egészséges zsidó illegális bevándorlókat a 68-as számú ciprusi internálótáborba, a sebesülteket és a betegeket pedig a palesztinai Atlit internálótáborba vitték. Ahuva a ciprusi internálótáborba került, ahol 3 hónapnyi veszteglés után júniusban végül elengedték, és beléphetett Palesztinába. Nem sokkal később találkozott Jenővel, aki kilenc hónapig volt Auschwitzban. A negyvenes évek végén házasodtak össze és Netanyán kezdtek új életet.

Eli

Szia Judit, nem szép, hogy még nem oldottad meg a WhatsAppot, mert veled akartam kiválasztani a tortát, de most egyedül kell.

Zion, a taxisofőr (ki van fizetve) ott fog állni a Ben Gurion szobor mellett és a kezében egy tábla lesz a neveddel.

A számom … A landolási időt csak egy órával korábban látom, úgyhogy, ha tudsz, csörgess meg közvetlenül a felszállás előtt.

Eli

Elivel, Jenő és Ahuva legidősebb fiával e-mailezni kezdtünk. Jó humorú palinak tűnt, ráadásul nagyon kedvesnek is, mert szinte azonnal felajánlotta, hogy ha nyárra Izraelben keresek szállást, akkor menjek hozzájuk a Hatzerim kibucba. Nem akartam náluk lakni, úgyhogy kitett egy hirdetést a kibuci étkezdébe, hogy nem keres-e valaki kutya- és lakásőrzőt bő egy hétre augusztusban. Egy Hollandiába készülő családnak épp kapóra jöttem, úgyhogy egy ultramodern ház várt rám egy kétéves japán akita inu kutyával.

Zionnal, a taxissal viszonylag flottul megtaláltuk egymást a Ben Gurionon, csak a csomagokra kellett várni két órát, mert a covid miatt épp teljes káosz volt a reptereken. Ahogy begördültünk a Hatzerim kibuc parkolójába, Eli már tárt karokkal fogadott. A légkondis kocsiból kiszállva megcsapott a várt hőség, de a sivatag felől kellemes szellő fújt, és a kis házikók a gyönyörű növényekkel és kis girbegurba ösvényekkel nagyon hangulatosnak tűntek. Épp egy dupla szülinapi családi mulatságba csöppentem – a kilencven körüli nagypapát, Eli apósát és Eli sógorát ünnepelték. Nagyon tetszett, hogy többen is személyes hangvételű irománnyal készültek, amit felolvastak a szülinaposoknak.

Eli másnap elvitt a házamba, ahol találkoztam a leendő kutyámmal, Nalával is. Rögtön orron rúgott, mire Eli rászólt, hogy „Don’t eat Judit!”

Eli 1954-ben született, Jenő és Ahuva első gyerekeként. Vallásos neveltetésben részesült, egy jesivába küldték tanulni Jeruzsálembe. Ő azonban a szigorú korlátokat nehezen viselte, a vallást nem szerette, talán apja elleni lázadásból is, aki elmondása szerint nagyon mogorva, megkeseredett ember volt, és gyakran cifrákat káromkodott, de csak magyarul.

Eli csajozott is, így végül kipenderítették a jesivából. A húszas éveiben jutott el a Hatzerim kibucba. Yaellel, későbbi feleségével egy ifjú kibucnyikoknak szervezett táncos mulatságon találkoztak. Legnagyobb lányuk 1988-ban született, tehát Eli 34 évesen lett apa. Amit 91-ben, Omer pedig öt évvel később született.

Hosszú éveken át a Hatzerim kibuc levéltárosaként dolgozott.

Előtte hét évig a kibuc elképesztő sikercégének, a csepegtetős öntözőrendszert kifejlesztő, 1965-ben alapított Netafimnak volt az utazó ügynöke. Sri Lankán és Jordániában is bonyolított üzleteket. A Netafimnak, ami ma már globális exportőr, külön föld alatti, szupertitkos K+F részlege van, és a tulajdonosi hányadának egy részét 2017-ben 1,5 milliárd dollárért adta el egy mexikói cégnek. Van egy magyar leányvállalata is, illetve számos itthoni agrárcég forgalmazza a termékeit.

A Negevben annyira sós volt a talaj, hogy az 1946-ban létesített kibuc maroknyi lakójának eleinte úgy tűnt, hiábavaló küzdelmet folytatnak a megművelésével. Még Ben Gurion, a lelkes kibuchívő is azt üzente nekik, hogy adják fel, és menjenek délebbre. A Hatzerim (falakkal körbevett falukat jelent héberül) kibucot 10 másik kibuccal egyetemben egy cionista művelet részeként tervezték a Negev sivatag nyugati oldalán, hogy a területet majd Izrael Államnak igényelhessék. Egyfajta puccskísérlet volt a megroggyant Brit Mandátum ellen, írja Daniel Gavron A kibuc: Az utópiából való felébredés című könyvében.

A Hatzerim kibuc ideológiája az orosz marxista politikus-filozófus, Bér Borohov elvein nyugodott, aki a húszas években azt hirdette, hogy Palesztinában majd fejére kell állítani a zsidó diaszpórára jellemző társadalmi piramist, hogy felülre kerüljenek a termelők, alulra pedig a kereskedő, pénzügyi szakemberek. Ezt a kibuc nagyjából meg is valósította és a 2000-es évekig például kötelező volt minden tagnak – bármilyen pozíciót is töltött be a kibucban – évente egy hetet a gyártósoron dolgoznia. A szocialista elveknek megfelelően a Netafim tulajdonjogának a részleges eladásából származó busás osztalékot is a kibucban betöltött tagsági idővel arányosan osztják el a tagok között.

A csepegtetős öntözőrendszer Simcha Blass vízmérnök találmánya volt, aki az ihletet állítólag egy csöpögő csap mellett hatalmasra nőtt pálmafából merítette. Ha a történet nem is igaz, írja Gavron, a csepegtetős öntöző fantasztikus lehetőséget adott a vízhiánnyal küzdő sivatagban, sőt az egész izraeli mezőgazdaságot új pályára állította. A kibucnak ma 500 hivatalos tagja van (nagyjából 1000-en élnek ott), és szokatlanul sok betelepülőjük jött Dél-Amerikából. A rám bízott ház is részben egy Brazíliából kivándorolt családé volt, ami a kibuc új részén épült, ahol egy kisebb brazil kolónia összpontosult.

A kibuc másik komoly jövedelemforrása a jojobaültetvény, ami egy szintén izgalmas agrárfejlesztés eredménye. A szokatlanul magasra – 4 méterre – nőtt, és 98 százalékban nőstény jojoba bokrokból sajtolt értékes olajat nagynevű kozmetikai cégeknek adják el.

De visszatérve Elihez, aki nemcsak a mintegy 70 000, mára már digitalizált dokumentumot (filmeket, iratokat, képeket) tartalmazó levéltárban dolgozik, ahol egyelőre hiába keresi az utódját, hanem szívvel-lélekkel egy, a maga nemében teljesen újszerű társadalmi projektet is létrehozott és menedzsel 2022 májusa óta. Az egyelőre pilotként működő kezdeményezés keretében a kibuc egy évig befogad nyolc olyan fiatalt, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják az ultraortodox vallást. A kibuc ingyen lakhatást, mentális segítséget, különféle képzéseket nyújt a sokszor saját családjukból kitagadott fiataloknak egy éven át, akiket amúgy jó eséllyel a hajléktalanság, magány és elidegenedettség várna, hiszen többnyire rendes oktatásban sem részesültek. Így egy puha landolással kapnak egy kis időt, hogy megszokják a „kinti” életet és új egzisztenciát teremtsenek maguknak.

Nyolc fiatal lakhatása és ellátása évente 660 000 sékelbe kerül, amit fele részben a kibuc, felerészben a Szociális Minisztérium finanszíroz, bár az utóbbi igyekszik pályázat útján más kibucokkal fedeztetni a rá eső költséget. Egyelőre kevés sikerrel.

A kanapé, mint az új élet szimbóluma

Egyik nap reggelinél Eli mesélte, hogy a fiatalok az interneten találtak egy leszanált kanapét a teraszukra, és délután viszi őket egy nagyobb furgonnal Beer Shevába elhozni. Azonnal bejelentkeztem, hogy szívesen elkísérném őket. Négyen jöttek, Juda, egy alacsony, fekete hajú vidám fiú, Ruth, aki nagykövet akar lenni és folyékonyan beszél angolul amerikai akcentussal, Sarah, aki néha váratlanul hangosan felnyerített, és még egy lány, aki most a pszichometria vizsgára készül, mert orvos szeretne lenni. Az ötödik fiú épp dolgozott egy étteremben, úgyhogy ő nem tudott jönni.

Egy kissé lepattant hippitanyáról el is hoztuk az áhított bútordarabot, az úton pedig óvatosan faggattam őket, hogy honnan jöttek, mi a történetük. „Sok mindent kell bepótolniuk” – magyarázta később Eli, hogy a 18-20 éves fiatalok miért viselkednek úgy, mint a kerge kiskamaszok. Azt is megtudtam tőle, hogy a nyerítő lánynak, Sarahnak két kisgyereke van, akiknek a heti egyszeri láthatását hosszú pereskedés után érte csak el.

Pár nappal később Nalát sétáltatva, amikor már az új kanapén ücsörögtek, még egy kicsit beszélgettem velük. Sarah még ultraortodox anyaként esténként programozást és hálózatelemzést tanult, később egy főiskolai diplomát is szerzett. Most egy 300 fős fintech cég alkalmazásában dolgozik távmunkában, ahol a kiberbiztonság a fő területe.

Amikor megkérdeztem, hogy miért hagyta ott a vallást, a rövid és tömör válasza egy hetyke kérdés volt: Miért maradtam volna?

Istenben továbbra is hisznek, de a vallási előírásokat badarságnak tartják. Sarah a szüleivel nem szakította meg a kapcsolatát, minden nap beszél velük telefonon.

Juda Antwerpenben született, most 21 éves. Még csecsemő volt, amikor a család Izraelbe, a Negev és a Júdeai sivatag határán épült Aradra költözött. Az egyetlen másik fiú Beer Sheva egyik legjobb éttermében dolgozik, és hetente egyszer cukrászatot tanul Tel-Avivban.

A szélsőséges vallásból a szekuláris kibucba került fiatalok nagyon hálásak a befogadó közegért, és shabbatkor azért a lányok hosszú szoknyában jelennek meg a klubhelyiségben. De szemmel láthatóan a terasz új kanapéján érzik a legjobban magukat, ahol, mint az izraeli fiatalok, ők is élvezettel szívják a vízipipát és a kivívott szabadságukat.

Kisebb kiruccanásokkal tűzdelve én is kipróbálhattam a kibucéletet (bár se a konyhán, se a jojobaültetvényen, de még a gyártósoron sem dolgoztam), de tíz nap alatt azért beleláthattam egy szívós és életvidám közösség életébe, ami egyszerre hordozza a rendíthetetlen életszeretetet és küzdeni akarást és egy kissé zárt, de összetartó, humánus és az újra is nyitott szellemiséget. Eli pedig mintha kicsit azt az örökséget vinné tovább, amit Ahuva kapott a háború után a cionista mozgalomtól: „árván” maradt fiataloknak segít, hogy új életet kezdhessenek.