Füredi Gábor: Izraelben élő barátom, Zvi Porat nemrég ünnepelte 100. (századik!!) születésnapját. Zvi egy varázslatos ember, élete számomra értékes kortünet, Izrael történetének egy pici, de fontos és jellemző része. „Footprint” című, angol nyelvű életrajzi könyve megragadott, amit szülinapi ajándékként most lefordítottam magyarra – és ezt a történetet adja közzé folytatásokban az Izraelinfo.
Előszó
A dél-csehszlovákiai Párkányban születtem, néhány évvel az első világháború után.
Apám katona volt a Magyar Hadseregben, ahogy a testvérei is. A háborúból eredő politikai változások létrehozták a csehszlovák államot, szülőhelyem pedig a Csehszlovák Köztársasághoz került, annak ellenére, hogy a terület és lakossága magyar volt. A magyar kisebbség elfogadta ezeket a tényeket, és a Csehszlovák Köztársaság korai éveiben nem hallatszott semmilyen magyar nemzeti mozgalom hangja.
Ezek az állapotok gyermekkoromban és egészen tizenéves koromig uralkodtak. Az iskolában megismerkedtünk Masaryk elnök tanításaival – a vezetés elfogadta a „liberté, égalité, fraternité” („szabadság, egyenlőség, testvériség”) francia mottót, és az állam ennek megfelelően működött.
Tinédzser koromban egy új hatás csatlakozott ezekhez az alapértékekhez: a cionizmus. Csatlakoztam a Maccabi Hatzair cionista ifjúsági mozgalomhoz, és segítettem a céljait. Ennek a mozgalomnak az elvei jól illeszkedtek a csehszlovák államéhoz, tevékenységünket zavartalanul folytathattuk. Azokban az években a spanyol polgárháború újabb dimenziót adott hitünknek, és mi természetesen a demokraták oldalára álltunk, különös tekintettel arra, hogy a német és olasz hadsereg a republikánusokat segítette.
Így a körülöttem lévő helyzet és a neveltetésem formálták a hitemet. Ott voltam ezeknek a körülményeknek a megteremtésekor, és készséggel elfogadtam annak lehetőségét, hogy Izraelbe emigráljak, és a mozgalom tanításaihoz híven kibuctag legyek. Napirenden volt, hogy „chaluccá”, úttörővé váljak.
Teljes mértékben a cionista mozgalom ideológiájának szenteltem magam, beleértve azt a célt, hogy egy új típusú zsidót hozzak létre, hogy elhatárolódjak a galut (a diaszpóra) zsidó sztereotípiájától annak érdekében, hogy az Erec (Izrael) lakosságának szerkezetét újjá változtassuk. Ez tetszett nekem, és a szememben természetes volt, hogy csatlakozzak egy baráti társasághoz, és hogy egy újabb települést hozzak létre Palesztinában, összhangban a cionista mozgalom tanításaival.
Egy voltam a több százezer fiatal közül a világ minden tájáról. A kibucok népessége megnövekedett, és nemcsak egy új típusú izraeli zsidót hozott létre, hanem eközben meghatározta Izrael állam jövőbeli határait. Így lettem chaluc (úttörő) – és amikor elértük Neve Yam kibucot, és halászok lettünk, úttörő szerepet vállaltunk egy új ágazat felépítésében, amely az ország fejlődését szolgálta. Ahogy mondták nekünk:
„Minden hajó bástyául szolgál az állam nyugati határának, a tengernek a védelméért folytatott küzdelemben.” Én csak kis mértékben járultam hozzá Izrael megteremtéséhez, de ennek ellenére talán ez is jelentett egy kis téglát a mai Izrael Állam felépítésében.
Az alábbi oldalak röviden a „lábnyomaim”ról szólnak.
Szerény hozzájárulásomról az ország felépítéséhez, melyet a kibucmozgalom sok más tagjával együtt adhattunk. Tisztelettel és elismeréssel tekintek rájuk. Nélkülük és fáradozásuk nélkül nem lett volna Izrael Állama olyan, amilyen lett.
A fordító, Füredi Gábor magáról:
1948-ban születtem Budapesten. Szüleim disszidáltak (így hívták az engedély nélküli Aliját akkortájt). Kalandos utazás után (Líbiában is vett fel a rozoga hajó menekülteket) ért a család 1950-ben Izraelbe, és helyeztek el minket a szinte senki földjének mondható Atlitban. Az elbeszélésekből úgy tudom, hogy ez akkor még nem volt a Paradicsom része… A meghirdetett amnesztiával élve – visszatelepültek Magyarországra, ahol azóta is élek.
Az Eötvös Gimibe jártam, majd elvégeztem a Műszaki Egyetem gépészmérnöki Karát, és mérnök-közgazdász másoddiplomát szereztem a Közgázon. Angol és német nyelvtudásomat kihasználva évekig idegenvezetőként kerestem a kenyerem (kalácsom), és 1976-tól 10 éven át az egyik legnagyobb japán kereskedőház budapesti irodáján dolgoztam.
1989-ben alapítottuk meg a háború utáni első magántulajdonú külkereskedelmi céget, mely a HAND Kft nevét viselte, viseli. Sajnos nem vettünk részt az állami vagyon csaknem 50 éve folyó privatizálásában – ahhoz meg nem volt elég tehetségünk, hogy enélkül is a nagyok közé kerüljünk.
Fő tevékenységünk a kertészeti eszközök és tudás magyarországi eladása: a világ számos, a legjobbak közé tartozó cégének termékeit kínáljuk. Japántól az USA-ig, a németektől hollandokon át az olaszokig.
Sok jó barátom él Izraelben, akikkel a kapcsolat inkább baráti – üzleti barátságot izraeliekkel nehéz kiépíteni. Ezek közé tartozik Zvi Porat is, akivel mintegy 6–7 éve dolgozunk magyar termék (hagyma, alma) Izraeli exportján. Több-kevesebb (kevesebb) sikerrel.
