A Jazz Világnapja és sokan mások

Fotó: Silló Sándor / Izraelinfo

A JAZZ Világnapja! 2011-ben az UNESCO döntött úgy, hogy az első európai jazz klub, a Hot Club of Portugal megalapításának évfordulója lesz a műfaj ünnepe.

Április 30!

Ezen a napon vigyünk virágot, vagy egy üveg jófélét a jazz muzsikus ismerőseinknek, és tegyünk fogadalmat: nem mondunk olyat, hogy nem szeretjük a jazzt, úgy, hogy soha egy jazz-koncertet sem hallgattunk végig!

Mert ez egy élőben élő műfaj. 

Boldog Jazznapot minden izraeli klubnak, fesztiválnak, amelyik otthont ad a műfajnak!

Beit HaAmudim például 4 koncerttel fogadja az ünnepet:

Az ünnep idén Izraelben a hét a hét első munkanapjára esik. Ez „süket” nap nehéz rá szervezni, ezért a legtöbb szakirányú klub a hét további napjain ünnepel. 

A legszebb köszöntés Terell Stafford amerikaitrombitás turnéja.

A jazzben a „ki-mindenkivel-játszott-együtt” lista a rangjelzés. 

Terell Stafford listája impozáns, de én inkább egy szubjektív gondolattal ajánlanám.

A legnagyobb rang, ha a egy jazz-mester (ez jobb szó, mint a sztár) játékában egyszerre hallom az összes őst, a jazztörténet minden tradícióját, miközben az orrom előtt mindez megszületik újra, itt, a jelenben érvényes muzsikaként.

Egy ilyen zenész jön most az USA-ból egy 5 koncertnyi turnéra: Terell Stafford trombitás. 

Tamir Hendelman Quartetje kíséri majd.

 4 koncert maradt a hétre: 

Május 1. hétfő 21.30

Zappa, Jeruzsálem

Május 2. kedd 21.30

Zappa, Herzlia

Május 3. szerda 20.30

Kfar Saba, Kultúrcsarnok (Jerusalem33.)

Május 4. csütörtök 20.00

Tel-Aviv, Művészeti Múzeum 

Nem teszem skatujába, mert ő tényleg kívül van a kategóriákon, bár szívesen bújik a nagy elődök bőrébe, és eleveníti meg őket úgy, hogy amit hallunk az Terell Stafforddá válik. 

(Nem ő lesz a héten az egyetlen amerikai jazzmaster, aki Izraelben muzsikál…)

Ebben a videóban Charlie „Bird” Parker témáival játszik: „Birdlike”

>>

Azért nem csak jazzből áll majd a hét! 

Jut ezekre a napokra is két koncert a Firqat Alnoor zenekar turnéjából. 

Az izraeli etnikai és vallási paletta tarkaságát szimbolizáló zenekar most Libanonba hív. Héberül olyan szépen rímel: „Lejlot Bejrut”!

A Firqat Alnoor „Bejrúti éjszakák” turnéjának eheti állomásai:

Április 30. vasárnap 20:30

Or Yehuda Kulturális Központ, (Eliyahu Saadon)

Május 3. szerda 20:30

Jeruzsálem Beit Ha’am Gérard Becher terem (Bezalel 11)

Induljon a hét!

április 30. VASÁRNAP

Szokásomhoz híven egy ingyenes koncerttel kezdjük a hetet, persze hogy a Kuli Alma a helyszín.

Orit Tashoma etióp származású izraeli rapper, és soul énekes, de nála a soul nem csak a műfajra utal. Minden amit énekel vagy mond, át van itatva lélekkel. 

A hip-hoptól a jazzig, az afro- etio-beatig minden zeng ebben a lélekzenében. Humor és filozófia, misztikus szövegek, imák és a valóság frivol képei, mind-mind itt tolonganak Orit Tashoma dalaiban. 

És fantasztikus előadó, akit most a Kuli Almaban egy 5 fős zenekar kísér majd. 

(Jeruzsálemi olvasóim!

Ti sem maradhattok le róla! 3-án szerdán a Mazkekában lép majd fel Orit Tashoma)

>>

„A cselló színei” – ezt a címet kapta a Raanana Symphonette Zenekar vasárnapi koncertje.

A műsor tényleg tarka lesz. Az ős-orientpop, a „Perzsa vásár” Ketelbeytől lesz az ez egyik pólus és Saint-Saëns, Berlioz romantikája a másik.

Keren Kagarlitsky vezényel majd.

A szólisták:

Gregory Yanowsky cselló, és az énekes Rona Shrira (kontraalt). 

Kis kompromiszum: 

A cselló szólistától, Gregory Yanowskytól csak egy másik Saint-Saëns darab részletét találtam meg:

„A hattyú”, de ezt is a Raanana Symphonette játssza. 

Vasárnap Raanana Zenei és Művészeti Központ (Hapalmach 2a). 

május 1. HÉTFŐ

Salit Lahav nevét a tel-avivi Latin Fesztivàlon tanultam meg, ahol Chuchito Valdés kubai zongorista sztár partnereként remekelt.

Marcelo Nami gitárossal nem újkeletű az együttmuzsikálásuk.

A latin zene és a jazz határvidékén portyázó két virtuóz hétfőnShablulban játszik majd.

Salit Lahav – fuvola, accordeon, szaxofon

Marcelo Nami – gitár

május 2. KEDD

Beismerem: hibáztam.

Elfelejtkeztem a Israel Philharmonic Orchestra és az Israel Jazz Orchestra közös koncertjéről, a tel-avivi bemutatóról. 

De jóvátehetem, mert a Duke Ellington műveiből szerkesztett műsort a két zenekar megismétli majd kedden Haifán.

„Black, Brown and Beige”, „Three Black Kings”, „New World A-Comin”, „Night Creature”, és más olyan Duke Ellington szerzemény csendül majd fel, amelyeket a jazz legnagyobb komponistája szimfonikus zenekarra és jazzbandre írt.

Ehhez a gigantikus vállalkozáshoz a két műfaj legjobb zenekara kellett: 

Az Israel Philharmonic Orchestra és az Israel Jazz Orchestra.

Haifa, kedd Rappaport Művészeti és Kultúrális Központ

(Erről az együttműködésről nincs még videó, de kedvcsinálónak jó lesz egy Ellington darab, ami a koncerten is elhangzik majd, egy másik zenekarral.)

május 3. SZERDA

Ahogy előre jeleztem a vasárnapnál, Orit Tashomanak lesz Jeruzsálemben is koncertje a héten

Mazkeka, szerda.

Befér mégegy klip az etióp soul-rapertől?

>>

Az provokatív nevű Askenázi Dekonstrukció Együttes „FakeLore” című műsora sokkal simább dolog, mint amit a cím és a név ígér.

Az 1960-as években Anatolij Kaplan szovjet-zsidó művész, nyolc színes litográfiából álló sorozatot készített a zsidó népdaloktól ihletve. Ezek jelenleg a jeruzsálemi Beit Avi Chai Galériában láthatóak. (A koncert is itt lesz!)

Ahogy Kaplant a dalok úgy az Ashkenazi Deconstruction Ensemble-t, a képek ihlették meg visszazenésítésre.  Grigory Sandomirsky, és egy multimédiás csapat most saját interpretációkat komponál majd a Kaplant megihlető dalokból.

Ashkenazi Deconstruction Ensemble 

Grigory Sandomirsky, Andrey Bessonov, Dusia Lehrer (ének), és a vendég ritmusszekció az freejazz világából: Asaf Shchori, (bőgő) és Haggai Fershtman (dob).

Ezt a nyúlfarknyi videót találtam csak…

A helyszín: Beit Avi Chai (King George 44), Jeruzsálemszerda 20.30

>>

Itt következő sztár Amerikából:

A jazztörténetben a szaxofon legtöbb mestere egy hangszerhez kötődött. (És persze sok a kivétel)

Voltak és persze vannak szoprán-szaxofonosok, és vannak altosok mint például Charlei Parker, és tenorosok mint John Coltrane.

Az érdes hangú, recsegő hatalmas kályhacsövet pedig bariton-szaxofonnak hívják.

Oyan nevekhez kötődik, mint Gary Mulligan és Pepper Adams. Az ő trónjukat – a kritikusok szerint Gary Smulyan örökölte, aki most a világkörüli turnéján egy koncert erejéig Izrael is útbaejti. 

Pontosítok: két koncertje lesz egymás után, egy helyen – a Gray Tel-Avivban –, két különböző formációval, műsorral.

Az elsőben (20:00): Gary Smulyan izraeli muzsikusokból álló kvartettje játssza Pepper Adams legendás témait.

Gary Smulyan – bariton szaxofon;  Alec Katz – zongora;  Oren Hardy – bőgő;  David Sirkis – dob

A második koncert a másik baritongigász, Garry Mulligan jegyében zajlik majd.

A ritmusszekció marad, de 3(!) baritonszaxofonos áll majd a frontban:

Robert Anchipolovsky, Elad Gellert, és természetesen a mester Gary Smulyan játszanak majd Mulligan standerdeket.

Azt hiszem a jazzrajongóknak ez kihagyhatatlan, akik pedig csak barátkoznak még a műfajjal azoknak ez különösen jó alkalom lesz,

szerdán a Gray Tel-Avivban.

>>

A jaffói HaSimta Színház egynapos minifesztivállal ünnepli a Jazz Világnapját szerdán

Az első fellépő a 18 tagú Carmel Big Band Mata Asher vezetésével. Ők Disney filmzenék átirataival készülnek a szerdai koncertre. 19.00 kezdenek a HaSimtaban. 

Utánuk egy német/ausztrál duó következik majd a Buzzard & Maass

Nincs olyan műfaj, hogy kocsmajazz, de erről a recsegős énekhangról, zongorakalapálásról a egy kikötői csapszék jut eszembe, a szó legjobb értelmében. 

20.30 a kezdés.

A 3. menet:

Shlomi Goldenberg Little Big Bandje különleges vendéggel érkezik majd: Rinat Mesika énekesnő az.

Az ő videójuk jó végszót ad: tavaly készült a Jazz Világnapján a jaffói HaSimta Szinházban.

Idén szerdán lesz a buli, ne feledjük.

>>

A jazzvendégek után jöjjön egy vendég hip-hop országból, az USA-ból!

NLE Choppa a jövő zenéje, ezt írja a memphisi raperről a szakirodalom, ami biztosan igaz hiszen NLE Choppa most 20 éves, és 3 éve jött ki a debütáló albuma, ami a műfaj csúcsai felé lökte.

Szóval friss hús a piacon. 

Most szerdán gyertek a B-Sideba (Yad Harutsim 11 Tel-Aviv) meghallgatni, mert pár év és megfizethetetlen lesz!

>>

Vendég jön, de másik irányból, a szó minden értelmében…

Sonic Death egy garage-punk-metal-prog indie banda. 

2011-ben alakultak Szentpéterváron. Ma Grúziában élnek, de ez nem változtat azon, hogy Oroszország legnagyobb hatású zenekara volt a Sonic Death az elmúlt évtizedben.

Egy koncertre jönnek és az a Levontin7-ben lesz, szerdán.

Jó hogy az indie (független) szót beletettem a műfajok felsorolásába, mert a Sonic Death független a rock műfajaitól, sötét és indulatos zene az biztos. „The Donkey of the War” („A háború szamara”) ez az új lemez címe.

A videón a tavalyi tel-avivi koncertjük részlete.

május 4. CSÜTÖRTÖK

Maradjunk még a Levontin7-ben és maradjunk a rocknál!

The Great Machine ritkán játszik itthon, az európai turnék szünetében. A doom és stoner határán, belassult gitár riffekkel rombolnak. (Ezt jelenti a doom, a másik irányzat a stoner meg magozót, ami az argóban a lassító cuccok használóit jelöli)

Levontin7-et rombolja le csütörtökönThe Great Machine.

Egyik első kalandom volt az alijám után a Bint el Funk koncertje, az azóta már megszűnt Pasaz nevű helyen.

Jemeni funk! – így hirdették. 

Hogy kerül a csizma az asztalra? – gondoltam. Azóta hallottam a Bint el Funknál meredekebben párosított műfajokat is az izraeli élőzene piacon, de azt a lendületes behúzós bulit azóta se feledtem.

Kiryat Tivonban a Tahanat Ruahban lesz majd a koncert csütörtökön.

A nosztalgiám jogán jöjjön egy régi klipjük!

>>

Ezen a héten nem tudunk kifogyni a nagyformátumú jazz figurákból: Philip Dizack trombitás Milwaukeeból, és ebből az évtizedből.

Ez a hangzás felismerhetően idetartozik, ő ennek a jazznemzedéknek az egyik legmarkánsabb muzsikusa.

Philip Dizack Voltzok BigBand vendégeként ékezik egy koncertre, és egy erre az alkalomra komponált közös darabbal is készülnek.

Tel-Avivi Konzervatóriumban, a Voltzok BigBand otthonában lesz a koncert csütörtökön.

>>

Aki azt hiszi, hogy az európai gipsy swing és a kelet-euprópai zsidóság népzenéje, a klezmer között nincs átjárás, az mindenképpen jöjjön el Raananára a Peace Music Centerbe (Etzion 48) csütörtökön 20:00-kor.  

Gilad Harel – klarinét,

Daniel Hoffman – hegedű, 

Yaakov Hoter – gitár,

Gilad Efrat – bőgő

Gilad Harel egy másik formációval már járt a swing és klezmer határvidékén. Íme:

 

Tavaszi Fesztivál

Ennyit árul el a cím.

Az alcím beszédesebb: „Családi táborozás az antropozófia jegyében.”

Mi is az?

Rudolf Steiner és Waldorf iskola-rendszer, ezeket kell beütni a google-ba!

A három napos családi együttlétet meg idelinkelem, mert olyan sokszinű a programja, hogy nem győzném…

Ez egyébként is egy élőzene rovat, tehát fókuszáljunk oda!

Indiai zenei utazás az egész családnak 

Tulso Jaan indiai trióval. Ők boolywoodi slágereket játszik majd, indiai hangszereken. 

Malabi Tropical igazán naaagy közös ugrabugrálásra való banda.

Latin ízü keleti puding.

A gyerekek is pörögnek tőle, csak győzzük őket sátorba dugni utána. Mert azt még nem mondtam, hogy egy kemping a helyszín a Kineret partján. 

Malabi Tropical

A világvége is itt – Megiddóban – kezdődik majd a Jelenések könyve szerint, de egyelőre még csak a Teremtésnél járunk.

A kétnapos Genezis Fesztiválnál. 

Az is Megiddoban lesz.

Ezért tűnt el minden popsztár a héten, mert az összes itt lesz csütörtökön és pénteken!

Noga Erez 

NETTA 

Hadag Nahash 

Ninet Tayeb 

Dudu Tassa 

Mercedes Band 

Jane Bordeaux 

Karolina 

Peled 

Atar Mayner 

J.Lamotta 

Jimbo J 

Omri Smadar

Shazamat 

bar tzabary 

Hashash Amiti

Haze’evot 

avihu pinhasov 

Nunu 

Olyan jazz-túltengés volt a héten, hogy három előadót is ajánlok a Genesis Fesztiválról. 

Kezdeném a mi alterR&B sztárunkkal, aki most a körmeit szereti. 

Netta Barzilai

Noga Erez is a körmökről énekel.

Karolinatól pedig azért választottam ezt a koncertfelvételt, mert ott voltam amikor készült és nagyon jó volt a buli.

Útlevél egy időutazáshoz 68-ba.

Mindez és még sokan mások a Genesis Fesztiválon csütörtökön és pénteken Megiddoban a Jezreel völgyében,

a Ma’ayan Harod Nemzeti Parkban (גן לאומי מעיין חרוד).

Térjünk vissza a rendes kerékvágásba azok kedvéért, akiknek nem fér bele a hétvégébe kétnapnyi pörgés, legfeljebb egy koncert.

május 5. PÉNTEK

„Bird&Dizz” – ez egy  jazzrajongónak sem rejtvény.

A bebop két oszlopa Charlie „Bird” Parker és Dizzy Gillespie előtt tiszteleg majd az Arale Kaminsky által összehozott szupergrupp a Shablulban, pénteken.

Yonatan Kozlovsky – trombita

Robert Anchipolovsky – szaxofon

Yonatan Riklis – zongora

Dor Samoha – bőgő

És az izraeli jazz nagy öregje: 

Arale Kaminsky – dob

Közös videojuk nem lévén, a koncertet az egyetlen Bird & Dizz filmfelvétellel ajánlom:

(Egy félperces felkonferálással indul, de aztán…)

május 6. SZOMBAT

Több évezrednyi időnk volt megkedvelni, természetes közegünknek tekinteni azokat a harmoniákat, zenei formákat, amiket szívesen hallgatunk. Kortársaink muzsikájának még nem volt ideje megszilárdulni. Eleven és változó univerzum még.

Kihívás, kaland megismerni ezt, a megszokott harmóniáinktól eltérő zenei világot.

Az Israel Contemporary Players Izrael egyik legmarkánsabb zenekara egész működését ennek a felfedezésnek szenteli.

„Discovery” a sorozat címe, amely a századunk és a 20.század legfontosabb muzsikáit hozza el az izraeli közönségnek.

A felfedezések – már nem először – a magyar zeneszerzők világába hívják a zenei kalandokra vállalkozókat. 

A XX. második felének két magyar géniusza, két zeneszerző Ligeti György és Kurtágh György művei lesznek az Israel Contemporary Players pénteki koncertjének fő attrakciói.

Noa Frenkel (alt) és Ensemble Tremolo mellett három magyar muzsikus is vendégeskedik majd az ICP koncertjén. 

Jőrös  Andrea (szoprán)

Móri Beáta (cimbalom)

és az est karmestere: Nagy Zsolt.

Ligeti Györgytől „A síppal dobbal nádihegedűvel” című Weöres Sándor versekre írt dalciklusának egyik darabját választottam:

Kurtág György: „A boldogult R. V. Truszova üzenetei” című dalciklusát játszotta már az Israel Contemporary Players Nagy Zsolttal, de nem találtam belőle felvételt, ezért inkább a másik Kurtág darab egy legendás felvétele jön:

A koncert 21:00 kor kezdődik majd a Tel-Avivi Kultúrcsarnokban.

>>

Minden héten belefutok egy olyan pályakezdő debütáló előadóba, aki megérint, még így videón keresztül is, aztán mehetek a koncertre igazolni a feltevésemet.

Pedig Tohar Kadosh énekesnő muzsikája nem az én világom: minimalista, kicsit trip-hopos villany-pop, de mégis.

Talán mert dalai – hiába a mai ízű kíséret – a népdalok letisztultságára emlékeztetnek. Hallgasd csak!

Ozen TLV szombatTohar Kadosh 

>>

A jazz bámelyik stílusát választja beszélgető partnernek mindig azt érzem, felesel vele. 

Hila Kulikot különböző formációkban hallottam már, és ez a dialógus minden partnerét felvillanyozta.

De most szólóban játszik majd a Shablulban szombaton.

Kivel társalog majd társak híján?

Itt botlottam bele ebbe a videóba. Erez Barnoy a fiatalon elhunyt muzsikustárs emlékére írta ezt a darabot.

Szólót.

Hallom a benne a megidézett társ válaszait Hila Kulik kérdéseire. Így a gyász pátosza játékká válik. Ez Erez Barnoynak is tetszene…

>>

Yishai Schwartz bajban van, és most a metál zenészek összefognak hogy segítsenek neki. Yishai Schwartz nevét mindenki ismeri rock körökben. 30 éve szervezi a hazai metáléletet és ennek része, hogy ezalatt – hála neki – a metálvilág krémje megfordult Izraelben az elmúlt 25 évben. 

Izrael legnagyobb bandái most szombaton segélykoncertet rendeznek neki a Gagarinban. 

Az Yossi Sassi erre az egy koncertre visszatér az Orphaned Landbe, aminek alapítótagja volt.

A Behemoth frontembere Adam Nergal Darski (akinek Yishai Schwartz segített itt Izraeliben kórházba jutni egy fontos vizsgálatra) iderepül ezért az egy koncertért. A fellépők (nem teljes) névsora:

Arallu

Desert

Subterranean Masquerade

Distorted

Dim Aura

Scardust 

Shredhead

Tabernak

Az Orphaned Land egy az ősfelállással készült klipjével kívánok jobbulást Yishai Schwartznak!

SzombatGagarin metálosok, ugye ott lesztek?

Ez a hét erősen a metál és a jazz jegyében telik majd, tehát a végére idebiggyesztek még egy jazzbulit.

Elfogadom a kritikát hogy a Dialgo zenekart miért nevezem jazznek, miért nem inkább afro muzsikákból párolt pszihedelikus progrocknak, esetleg jazzrocknak kéne. Derűs és könnyen megszerethető muzsika egyezzünk ki ennyivel.

A helyszín Jeruzsálem, Mazkeka szombat este.

Dialgo

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.