Nadav előtt palacsinta a tányéron. „Mivel kéred, fahéjjal vagy lekvárral?” – kérdem tőle. „Ketchuppal”. Nem erőltetem a magyar konyhát, legalább fittek maradunk, és előveszem a hűtőből a mediterrán paradicsomszószt, amit Rafi hamburgeréhez vettem. Rafi fényevő. Amióta a kistestvére megszületett, hamburgeren és zöldalmán él, néha alkalmanként eszik egy-egy falatot másból is, de csak akkor, ha nem Dror vagy én készítettük az ételt. Mióta megkaptuk a marokkói konyhában használt kétszintes lábost, átálltam a levesfőzésre – a leves fő alul, fölötte, a lyukacsos fenekű második lábosban párolódnak a zöldségek. Rafit nem hozza lázba a marokkói konyha és a dupla lábos, maximum a dupla hamburger, de ahhoz a fűrészporízű McDonald’sba kell menni a belvárosba, és ez ritkán fér bele a hétköznapjainkba.
Drorral és Rafival ülünk az iskolai tanteremben, ahol a tanárnő értékeli az évet és Rafi munkáját, mindkét fronton, ahol az izraeli gyerekek teljesítményét mérik: elsősorban a szociális, másodsorban a tanulási készségek terén. Nem elég jól tanulni, a közösség részének is kell lenni. A tanárnő meséli, hogy a szünetben olvasó Rafit mindig kiküldi az udvarra. Hát persze, gondolom, nehogy kimaradjon az iskolai élet életre nevelő aspektusából, a „ki a menőbb gyerek” játékból, amiből fiúknak és lányoknak egyaránt részt kell venniük, enélkül mire vinnék a nagybetűs életben. A tanárnő kétszer annyit beszél Rafi szociális, mint értelmi és érzelmi képességeiről. A „ki a barátod” kérdés fontosabb, mint hogy mennyi kétszer kettő, a szorzótáblát elég lesz majd a katonaság után, az egyetemen elsajátítani, gondolom.
„Jeruzsálemben vagyunk, itt azt mondják, hogy négy és fél, nem érted??”. Rafi próbálja egyeztetni a magyar és a héber időfelfogást, egyelőre nem sok sikerrel. Nem érti, miért fél ötöt mondok, ami bántja a matematikai érzékét meg a jól fejlett izraeli lelkét. Ötödfeles jambus, mondanám neki, de nem mondom, nincs értelme hergelni a gyereket, de azért felidézem magamban Tamás Ferenc magyarórájának bölcseletét: ötödfél, vagyis négy és fél, hiszen az ötödik jambus helyén fél jambus van. Megbékélek Rafi csökönyösségével, ha mi ezt tizenhat évesen tanultuk, akkor ő hétévesen megérdemli a tiszta beszédet, ezentúl négy óra harminc percnek mondom a fél ötöt, csak legyen béke.
Pénteken Meronba indulunk sátorozni. Az iskola fáradhatatlan szüleinek érdeme, hogy kétnapos kempingezős kirándulást szerveznek. Ott a helyünk, mondom Drornak, aki támogat most is, épp csak belengeti, hogy ő hotelban fog aludni, amiről később lemond. A sátrunk használhatatlan, de lehet bérelni is a kempingben, előveszem a polifoamot, hálózsákból csak kettő van, ezért a dunyhát is visszük. Autós kirándulás, vihetnénk hűtőládát is, de minek, tíz fokot ígérnek éjjelre. Télikabátot veszek, ami jó döntés, abban alszom, így nem fázom. Pénteken iskola után indulunk. A Meron hegyen lévő kempingből indul a túra, egy órás könnyű sétával megkerüljük a hegyet, Rafi gyakorolhatja a social skilljeit a felsőbb évesekkel, akik elhessegetik, de ő nem adja fel. Nadav gyorsan az ereje végére ér, és felkéredzkedik a vállamra. Öt órakor sátorállítás, indul a vacsorakészítés, a tüzet is meggyújtják a lelkes szülők. Az apukák grilleznek és az anyukák vágják a salátát.
Az alkonyban sétára indulok, és felfedezem a kemping elfelejtett részeit. Bedőlt épületek, fűvel benőtt teraszok és betört ablakú házacskák, egyedül a betonlépcsők és a házakat összekapcsoló betonjárdák tartják magukat. Mintha elhagyott úttörőtáborban lennék a Balaton partján a hosszú alkonyban és a buja zöld fák alatt. Egyedül vagyok a természetben, megérte két és fél órát autózni Jeruzsálemből. Megérkeztem Magyarországra anélkül, hogy oda indultam volna. Az erdő igazi sűrű magyar erdő aljnövényzettel, szálló por nélkül. Az este feltámadó enyhe szélben billegnek a levelek a fákon, hallani az erdőt, mint a jeruzsálemi erdő tűlevelű erdőit sosem. Megrendülve lépdelek lefelé az aszfaltúton, hogy visszatérjek az izraeliek közé, akik jó esetben meghallják, ha beszélek hozzájuk, de az erdőt nem hallják.
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.