A Mazsihisz elnöke Jeruzsálemben a Zsidó Világkongresszus (WJC) vezetőivel és politikusokkal tárgyalt az Izrael fennállásának 75. évfordulója alkalmából megrendezett háromnapos ünnepségsorozat csütörtöki napján.
Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) közelmúltban megválasztott új vezetője a magyar zsidóság aktuális ügyeiről folytatott megbeszélést a WJC irányítói mellett helyi politikusokkal. Fogadta őt Jichák Hercog izraeli államelnök is.
Grósz Andor az MTI-nek elmondta: megbeszélésein hangsúlyozta, hogy az általa vezetett szervezet képviseli a százhúsz-száznegyvenezer fős magyar zsidó közösség túlnyomó többségét, a neológiát, de a kevésbé vallásos, szekuláris magyar zsidók döntő részét is.
Célja a békés viszonyok kialakítása és ápolása a közösségen belül, de a külső, politikai tényezőkkel is a kölcsönös korrektség szellemében, a feszültségek oldása, a kapcsolatok normalizálása – mondta. Különösen fontosnak tartja a zéró toleranciát az antiszemitizmussal és a gyűlöletbeszéddel szemben – tette hozzá. Fontosnak tekinti a közösségépítést, a kulturális rendezvények szervezését, valamint a zsidó hitközségek oktatási infrastruktúrájának fejlesztését, erősítését.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója