„Nem menekülttábort támad Izrael, hanem terroristákat”, „amíg harcolnak, nem kéne tüntetgetni”, írják a közösségi médiában vitatkozók, mások – talán jogosan – több empátiát követelnek a szalagcímektől az izraeli félnek, amelyik terrorellenes katonai akciót indított a Ciszjordánia északi részén fekvő Dzsenin városban. Kevesebb sajnos az a hang, aki ezekben a nehéz, véres időkben is inkább azt hangsúlyozná, hogy az arab terror – zsidó terror – izraeli megszállás évtizedes véres pingpongmeccse nem csak egy-egy sikeres, az egyik fél szemében mindenképpen jogosan végrehajtott hadműveleteket kíván, hanem azt is, hogy ezeknek a hadműveleteknek az elrendelői egy távolabbi, megoldásra törekvő cél érdekében küldjék el a katonáinkat. A jelenlegi izraeli vezetésben és a kormányban még a halvány jele sincs meg, hogy érdekelné a Ben Gurion, Rabin, Ariel Sharon által már bátran kipróbált és elképzelt, egy cionista, az ország biztonságát hosszútávon garantálandó, de ugyanakkor a konfliktus megoldását és ezzel az utódoknak egy jobb jövőt előrevetítő megoldás. Sőt.
Akit ennek a gondolatnak a kielemzése is érdekel, annak érdemes elolvasni, mit ír a dzsenini akcióról Jack Khoury újságíró, az izraeli katonai rádió (Galei Zahal) arab-ügyi szekértője a Haaretz-ben:
Még néhány nap és az izraeliek visszatérnek a normális kerékvágásba, és ezt ugyanígy elvárják a palesztinoktól is, de rájuk az izraeli megszállás, a Palesztin Hatóság meggyengülése és az időről időre kiújuló katonai hadműveletek következményeként nem nagyon vár más jövő, mint fegyvert fogni és lőni.
Izrael hamarosan ünnepélyesen bejelenti, hogy a hétfőn este megkezdett dzsenini hadművelet befejeződött. A hadsereg szóvivője, a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter kijelentik majd, hogy a hadművelet céljai megvalósultak – fegyveres ellenállók sérültek meg, körözött terroristákat tartóztattak le, ráadásul harci eszközöket is sikerült lefoglalni és megsemmisíteni. Nincs izraeli áldozat, mindössze egy katona sérült meg könnyebben – ami még inkább növeli az elégedettséget Izraelben.
Ami az izraeli közvéleményt illeti, a palesztin halottak és sebesültek száma, a helyi infrastruktúrákat érő jelentős károk egyáltalán nem homályosítják el a győzelemi mámort. Minden hadművelet mögött létezik egy előre megírt üzenet, ami ezúttal is az volt, hogy minden egyes palesztin legitim célpont, mert potenciális veszélyt jelent Izrael biztonságára. Semmiféle érdemi vita nem zajlik sem a konfliktus természetéről, sem annak következményeiről.
A hadműveletre heteken keresztül tartott a felkészülés. A híradások közben arról számoltak be, hogy átfogó és kemény fellépésre van szükség, és a „Dzsenin a palesztin terrorizmus fővárosa” meghatározás már beépült a közbeszédbe. Az elmúlt hat hónap alatt végrehajtott letartóztatások és a célzott likvidálások pedig nem elégítették ki azokat, akik szélesebb körű hadművelet végrehajtását követelték a ciszjordániai, azon belül is az Eli-ben történt, halálos áldozatokkal járó támadásokra adott válaszcsapásként. És ha ez még sem lenne elég, az elmúlt héten Ciszjordániából az észak-izraeli Jezréel-völgy települései ellen megkísérelt rakétatámadás után mindenki a hadművelet szükségessége mögé állt, a volt Merec-párti Jair Golantól a telepes vezető Jossi Deganig. Már csak az idejét kellett kijelölni, ami az iszlám áldozati ünnep kimenetele után meg is érkezett.
Az izraeliek néhány napon belül visszatérnek majd a normális hétköznapokba és ugyanezt várják el a palesztinoktól is – nyalogassák a sebeiket, temessék el a halottakat, és lépjenek tovább. Senki nem foglalkozik a jövővel és azzal, hogyan lehetne rendezni a helyzetet, hiszen Izrael célja egy olyan valóság elfogadtatása, amelyben a palesztinok megszokják, hogy izraeli megszállás és ellenőrzés alatt élnek, polgári ügyeiket a végletekig legyengült Palesztin Hatóság intézi, miközben időnként kisebb katonai művelet indul a nemzetközi közösség nagy részének, különösen Washingtonnak a „mindenhová elhallatszó” hallgatása mellett. A palesztinok feletti ellenőrzés kérdése egyáltalán nem érdekli a döntéshozókat. Felőlük a Kiválasztott Nép mindörökké uralkodhat felettük, a palesztinok nem érdemelnek meg egy jobb jövőt, a fiataljaik meg csak béküljenek meg ezzel a helyzettel.
Két évtized telt el azóta, amikor Izrael egy a mostaninál is szélesebb körű hadműveletbe kezdett a dzsenini fegyveresek ellen, akiket akkor nem más támogatott, mint maga Jasszer Arafat. Ma Izrael azokkal szemben harcol, akik akkor gyerekek vagy csak csecsemők voltak, vagy talán még meg sem születtek. Az Oslói Megállapodás után született generáció a 2002-es romokon, az izraeliek fölényességének és arroganciájának árnyékában, a nemzetközi közösség közönyének és a palesztin nemzeti egység szétesésének árnyékában nőtt fel. Dühös, frusztrált és reménytelen fiatalok generációja ez, akiknek az az egy cél adatott, hogy fegyvert ragadjanak és lőjenek. Lehet, hogy az izraeli közvélemény szempontjából a hadművelet győzelemmel zárult, de minden egyes ilyen akció az újabb összecsapás, és újabb, további vérontások előkészítője.
Lehetséges, hogy Izraelnek sikerült egyfajta minimális nyugalmat elérnie ezzel a hadművelettel, de a Dzseninről most készült képeken megint egy jövőtlen generáció növekedését szolgáló termékeny talajt láthatunk. Mindeközben Izrael továbbra is pont azt a Palesztin Hatóságot gyengíti és lehetetleníti el, amely felelős lenne ezért a területért. A dolgok jelenlegi állása szerint ez a hadművelet is csak egy újabb láncszem a vérontások láncolatában.
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
