Izrael élesen bírálta, hogy Svédországban engedélyezték a Tóra-égetést

Izrael élesen bírálta pénteken, hogy Svédországban engedélyezték a Tóra esetleges elégetését egy tüntetésen a zsidó állam stockholmi nagykövetsége előtt.

„Izrael Állam elnökeként elítéltem, hogy elégették a Koránt, amely szent a világ muszlimjai számára, és most megszakad a szívem, hogy ugyanez a sors vár a zsidó bibliára, a zsidóság örök könyvére” – jelentette ki Jichák Hercog izraeli államelnök.

A stockholmi rendőrség engedélyezte egy nyilvános tiltakozóakció szervezését, amelyen a kérvényező egy tórát és egy bibliát készül elégetni. Az akciót, amelyen három személy jelezte részvételét, szombat délutánra tervezik a stockholmi izraeli nagykövetség épülete előtt. A tüntetés szervezője akcióját egyfajta válasznak szánja a júniusi Korán-égetésre, amely a svéd főváros egyik mecsetje előtt történt és a muszlim országokban tüntetésekkel kísért közfelháborodást váltott ki.

„A szent írások meggyalázásának engedélyezése nem a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása, hanem a nyilvánvaló uszítás és a színtiszta gyűlölet közszemlére tétele” – fogalmazott Hercog. Mint mondta, az egész világnak össze kell fognia és egyértelműen el kell ítélnie ezt a megvetendő cselekedetet.

„Izrael Állam nagyon komolyan veszi a zsidó nép legszentebbjének ártó gyalázatos döntést” – hangsúlyozta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Twitter-oldalán közzétett állásfoglalásában.

Eli Kohen izraeli külügyminiszter nyomatékosan felszólította a svéd hatóságokat, hogy vegyék elejét a Tóra-égetésnek.

A svéd rendőrség hangsúlyozta, hogy nem konkrétan szent szövegek elégetésére vonatkozó kérelmet engedélyeztek, hanem egy nyilvános összejövetelt, amelyen a kifejezési szabadság alkotmányba foglalt jogával élve véleményt fejeznek ki, ami fontos különbségtétel.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.