„Államalapításhoz több összetevő szükséges:
jövőkép, tervezés, emberek.” (Mordechai Ben-Ari)
Mordechai Maximilian Cvi Lebovics 1920-ban született Dicsőszentmártonban Marton Erzsébet és doktor Lebovics Jehuda Jichak első gyerekeként. Családja és barátai csak Misinek szólították.
Dicsőszentmártonnak hatezer lakosa volt, többségük magyar, egy részük szász, kisebb részük román. A városban körülbelül száz zsidó család élt. A várost 1920-ban Románia területéhez csatolták, de kulturális identitása magyar maradt.
A zsidó lakosság többsége őrizte a zsidó hagyományt, és ragaszkodott vallásához. Ugyanakkor felvilágosult cionista és toleráns szellemben az európai értékrendet képviselték.
Mordechai kiváló tanulmányi eredményével és egyéniségével hamar kitűnt diáktársai közül. Még csak tizennégy éves volt, amikor megbízták, szervezze meg a városban a cionista mozgalom Habonim csoportját, és hamarosan bekerült a Habonim erdélyi vezetőségébe.
1938-tól Erdélyben is felerősödtek az antiszemita hangok. A közeledő háború hírére a város zsidó közösségének jelentős részében népszerű lett a cionista mozgalom.
Mordechai megfogalmazásában: „Az anyatejjel szívtuk magunkba a cionizmust. Apám már az első világháború előtt aktív cionista volt. Családom nemcsak az erdélyi, hanem a magyar nyelvterület cionista mozgalmának vezető családjai közé tartozott.”
A Lebovics család gyerekeire, de a szélesebb családra is Marton Ernő, Mordechai nagybátyája, anyja fivére volt nagy hatással. Marton az erdélyi és magyarországi zsidóság és cionizmus vezetői közé tartozott. Bár rabbivá avatták, nem volt vallásos, jogi egyetemet végzett, képviselő volt a román parlamentben, az Új Kelet című lap alapítói közé tartozott, és haláláig szerkesztette az újságot.
Mordechai minden iskolai tantárgyban elmélyült, a nyelvekben, az irodalomban, a történelemben, különösen érdeklődött a társadalomtudományok, a gazdaság, a demográfia és a statisztika iránt. Ezeken a területeken szerette volna bővíteni a tudását.
Ahogy mondta: „Ezektől a területektől reméltem a szocialista cionizmus tudományos bizonyításának eszközeit.”
1940-re tetőzött a Habonim tagjainak alijáztatása. A helyi csoport vezetőjeként Mordechai megvárta, míg mindenki alijázott. Amikor megkapta a Jeruzsálemi Héber Egyetem tanulmányi ösztöndíjával járó certifikátot, maga is útra kelt.
1941 februárjában Constanța kikötőjében a romániai ifjúsági mozgalom szervezeteinek háromszázötven tagja szállt fel a Dorian 2 hajóra, köztük Mordechai is.
Erec-Izraelben a Habonimhoz tartozó társaival Afikim kibucba ment. Ez a csoport alapította később a Jordán völgyében kibuc Maagant.
Társai között volt az ejtőernyős Jona Rosen, Joel Palgi és Goldstein Ferenc (Perec) is, akik Szenes Hannával, Enzo Serenivel, Reik Havivával és Aba Berdicsevvel együtt kerültek bevetésre az ellenséges vonalak mögött a megszállt Európában.
A Habonimtól a Haganáig
Mordechai Lebovics, később Ben-Ari 1941-ben csatlakozott a Haganához, a szervezet felügyelete alatt az arab zavargások ellen a brit rendőrség keretében a zsidó települések védelmére alakult egységhez Jeruzsálemben, és hamarosan a térség egyik Hagana-parancsnokává nevezték ki.
A körzeti sorozási bázis parancsnokaként fejezte be jeruzsálemi szolgálatát. Dror Galezer, aki akkoriban a Hagana jeruzsálemi parancsnokságán szolgált, írta róla: „Ben-Ari az első jeruzsálemi ezredben volt. Rögtön kitűnt vezetői, szervezői képességével, a bázis alezredese lett.”
Ez a jeruzsálemi körzet újoncokat kiképző bázisa volt. Ben-Ari felügyelete alá csaknem hatszáz újonc tartozott.
Miközben a Haganában szolgált, a Jeruzsálemi Héber Egyetemen történelemből, szociológiából, pszichológiából és statisztikából szerezte meg a végzettséget.
1945-ben az angolok a nevével ellátott iratokat foglaltak le, és letartóztatási parancsot adtak ki ellene.
Lebovics akkoriban a Hagana operatív parancsnoka, Yigal Yadin vezetésével működő tisztképző bázis tanfolyamán vett részt.
A Hagana tisztképzéséről szóló könyv szerzője, Yigal Sheffy így fogalmazott: „A szakaszvezetőre úgy tekintettek, mint a Hagana tartópillérére, belőle később a vezető tisztek egyike lehet.”
Miután Lebovics iratai az angolok kezébe kerültek, és személyazonossága, megbízatása, jeruzsálemi lakhelye ismert lett, a Hagana felső vezetésének döntésére kénytelen volt Jeruzsálemből Felső-Galileába, Tel-Hai vidékére költözni. A Hagana más, körözött tagjaival együtt szöktette északra Bilha Zuckerman, aki szintén diák volt, és a Hagana szakaszvezetője, később Lebovics felesége. A parancs szerint Kfar-Giladiban kellett elrejtőznie, meg kellett változtatnia a küllemét és a nevét. Így lett belőle Ben-Ari.
A Kfar-Giladi térségben végzett kiképző feladat után Ajelet-Hasaharban a körzet parancsnokságán kinevezték Tel-Hai védelmi erőinek kiképzőtisztjévé, tizedesek és körzetparancsnokok kiképzését felügyelte és irányította.
1946 második felében megbízták Cfat zsidó negyede védelmének megszervezésével.
Ben-Ari felelt a negyed védelmének stratégiai és taktikai irányításáért is, ehhez figyelembe kellett vennie Cfat és ezen belül a zsidó negyed sajátos megoldásokat kívánó adottságait: Cfat fizikai-topográfiai viszonyait, a sűrűn lakott város két részének közelségét.
Meir Meivar, 1944 és 1948 között Cfat katonai parancsnoka, majd az államalapítás után a város polgármestere így emlékezett vissza: „Ben-Ari részletes terveire épült a cfati zsidó negyed védelme, és a tervek a döntő órában helyesnek bizonyultak. […] A zsidó negyed védelmi vonala a harcok során, 1947. december és 1948. május 10. között sértetlen maradt. – Meivar hozzátette: – A város védői közül néhányan még ma is köztünk vannak, a többség már nincs velünk, a nevükben és azok nevében, akik a cfati harcok során hősökké lettek, tisztelgek előtted, Mordechai, és a nevükben csak egyetlen szót mondok: köszönjük!”
A Briha szervezetben
Briha volt a hivatalos neve annak a szervezetnek, amely a második világháború után kiszöktette Kelet-Európából és a kikötőkbe juttatta a zsidó túlélőket. A kikötőkből az Alija Bet hajói vitték őket illegálisan Erec-Izraelbe.
Az Alija Bet a Hagana egyik egysége volt, minden illegális alijával kapcsolatos ügy rá tartozott. A Briha volt a szárazföldi részlege.
1947 nyarán Ben-Ari még az angolok tudta nélkül végezte megbízatását Felső-Galileában, amikor a Hagana vezetése utasítására Meyer Sapirral, a Briha európai részlegének vezetőjével találkozott. Sapir a Briha budapesti irányításával bízta meg.
Saul Avigur, a Hagana egyik parancsnokának és az Alija Bet irányítójának főhadiszállása Párizsban volt, kirendeltségei Európa-szerte. A Briha központja Bécsben, az amerikai megszállási övezetben működött. A hat országgal határos Ausztriát földrajzi elhelyezkedése a legfontosabb stratégiai ponttá tette a Briha számára.
1948. március 22-én, négy nappal azután, hogy Bilha Zuckermannal házasságot kötött, Ben-Arit álnévre kiállított palesztin útlevéllel Párizsba küldték.
Siegfried Daubert Bécsbe küldik
Miután a vasfüggöny leereszkedett Kelet-Európára, a Briha budapesti irodája bezárt, és Ben-Arit 1948 júniusában Párizsból Bécsbe szöktették osztrák útlevéllel a háború során a földalatti mozgalomban viselt hét álneve közül Siegfried Dauber néven.
Ben-Ari újságíró-igazolványt kapott, és hivatalos okmányt, amely igazolta, hogy a háborúban elesett zsidó katonák ideiglenes sírjait kell megtalálnia.
Hivatalosan a Briha ausztriai és a Szovjetunió kivételével valamennyi kelet-európai ország megbízott vezetője volt, és az Alija Bet képviselője.
Ben-Ari huszonnyolc éves volt, amikor Bécsbe érkezett, és a következő feladatokat kellett ellátnia: körülbelül százezer zsidót kellett Magyarországról, Csehszlovákiából, Romániából, Lengyelországból és Jugoszláviából illegálisan alijáztatni; bezárni és felszámolni a menekülttáborokat, az ott található vagyontárgyakat és felszerelést Erec-Izraelbe juttatni.
Bécsben 1945 óta működött a Briha. Amikor Ben-Ari megérkezett, patthelyzetet talált, megoldhatatlannak látszott a Rothschild Kórház zsúfoltsága: ötezer személy várakozott kilátástalanul az ezer fő befogadására alkalmas menekülttáborban.
Furfanggal küldött menekültek
Az Ausztriában tartózkodó angol, amerikai, orosz és francia megszálló erőkkel nem volt egyszerű az együttműködés, még Izrael Állam alapítása után is bürokratikus akadályokat gördítettek az alija útjába. De Ben-Arinak sikerült jó kapcsolatokat kiépíteni a megszálló erők parancsnokaival, és manőverezve a bonyolult ügyintézés és rendeletek között, a korszak gyanakvó légköre ellenére is útnak indíthatta az alijázó csoportokat.
Amikor az illegális határátlépés egyre veszélyesebb lett, erről a lehetőségről le kellett mondani. Ben-Ari utat talált az Ausztriában állomásozó orosz csapatok egyik legfelső parancsnokához, a vezérőrnagyhoz, és bonyolult alkudozás után elérte, hogy a Brihát egy angol imperializmus ellen harcoló szervezetnek ismerte el. Így nyitott utat az Erecbe indított csoportoknak az orosz megszállási övezetben a határátlépésre.
Az osztrák belügyminisztérium vezető beosztású tisztviselőivel is szoros kapcsolatot ápolt, és rajtuk keresztül eljutott az osztrák állami szervekhez is. Ahogy Ben-Ari visszaemlékezett: „Segíteni akartak, mert maguk is náciellenesek voltak.”
Izrael Állam alapítása után az alija felügyelete átkerült a Szochnuttól a kormány hatáskörébe. Ben-Ari eddig a Briha ausztriai vezetője volt, most kinevezték az erec-izraeli bevándorlási hivatal ausztriai megbízottjának is.
Erről így beszélt:
Feladatom kettős volt. Folytatni a zsidók kiszöktetését, de felelős lettem az alijáért és azért, hogy az olék ingóságai eljussanak Erecbe, illetve hogy Ausztriából a lehető legtöbb felszerelés is útnak induljon: gépek, eszközök, nyersanyagok. Úgy kellett mindezt végrehajtani, hogy ne ütközzön az osztrák hatóságok ellenállásába. Folyamatosan követtük és pontosan tudtuk, mikor hol tartanak a küldemények, nehogy elvesszenek vagy megsérüljenek. […] Az ausztriai akciót jól szerveztük meg, mindenki tudta, hogy aki onnan alijázott, követheti, honnan és mikor érkeznek meg ingóságai, értékei, felszerelése, hol tartanak útközben, és mikor juthat hozzá. Példás akció volt. […] Két évig működtem Ausztriában, ezalatt mintegy kilencvennyolcezer fő alijázott. A menekültek és értékeik Izraelbe juttatásának sikeres megszervezése és megvalósulása azoknak köszönhető, akikkel mindvégig együtt dolgoztam. […] Abban a fontos megbízatásban számos lehetőségem adódott, hogy az ország akkori vezetőségével, többek között Ben-Gurionnal is megismerkedjem és kapcsolatba kerüljek. […] A hivatalos, Bécsben végzett feladatomon kívül titkos megbízatást is kaptam, Adolf Eichmann búvóhelyét kellett megtalálni, és sikerült a nyomára bukkanni. De más náci háborús bűnösök felkutatásában is részt vettünk.
1949-ben Ben-Arinak is része volt abban, hogy az orosz hatóságok engedélyezték Herzl hamvainak Izraelbe szállítását. Ez volt az El-Al egyik első, történelmi jelentőségű repülőjárata.
Ben-Ari hozzátette:
Az Alija Bet és a Briha megszervezése a zsidó nép történelmének és természetesen személyes sorsomnak is az egyik legmagasztosabb és legfontosabb eseménye. Ebben az időszakban szerezhettem nemzetközi tapasztalatot és gyakorlatot széles körű szervezési feladatokban. További pályámra és életemre ez nagy hatást gyakorolt. […] A Briha idején megismerkedtem az El-Al felső vezetésével. Ezek voltak a légitársaság kezdeti lépései, igaz, csak 1948 végén jegyezték be, és a járatai csak 1949 nyarán indultak. Arie Pincus volt a vezérigazgató, és két helyettese Avraham Rivkind, az El-Al alapítója, valamint Joel Palgi, aki a különleges feladatokért, az alijáért és a charterjáratokért felelt. […] A társaság vezetői külön-külön jöttek Bécsbe, hogy találkozzanak velem, és meggyőzzenek, lépjek be az El-Alhoz. Sokáig vacilláltam, végül nagybátyám, Marton Ernő, az okos és előrelátó zsidó így szólt hozzám: „Az arab országokkal még sokáig nem lesz béke, Izrael pedig elszigetelt lesz a világtól. Ilyen helyzetben egy nemzeti légitársaság elengedhetetlen. A társaság gyerekcipőben jár. Ha érsz valamit, együtt növekedsz vele.” Elfogadtam és határoztam, 1950. november 6-án beléptem az El-Alhoz.
Az El-Al felszáll
Mordechai Ben-Ari jelentősen hozzájárult az izraeli polgári légi közlekedés fejlődéséhez, a légitársaság nemzetközi hírnevének öregbítéséhez.
Az El-Al első vezérigazgatója és az igazgatótanács egyetlen olyan tagja, aki a társaság alapítása után nem sokkal lépett be a légitársasághoz, és egyszerű beosztottból jutott a vezérigazgatói kinevezésig. 1967 és 1977 között volt az El-Al vezérigazgatója, 1977 és 1979 között az igazgatótanács tagja.
Igazgatása éveiben a kis légitársaság tevékenysége kiteljesedett, és megbecsült helyet vívott ki a nemzetközi légi forgalomban.
Ben-Ari az izraeli és a nemzetközi polgári légi közlekedés elismert szakértője lett, hivatala révén kormányok, társaságok és a nemzetközi légi közlekedés szervezetei körében növekedő hírnevet szerzett a nemzetközi vonatkozásban kicsiny El-Al légitársaságnak.
Irányítása alatt – más nemzetközi társaságokkal összevetve – az El-Al rendkívül gyorsan növekedett. Flottája több mint a kétszeresére nőtt. 1967-ben mindössze hét repülőgéppel rendelkeztek, 1979 novemberében pedig már a legmodernebb légiflottájuk tizenhat gépből állt, köztük nyolc Jumbo Jet 747.
Tizenkét év alatt az eszközpark-növekedés az El-Al tevékenységi körét több száz százalékkal növelve. A kezdetben kis légitársaság bekerült a húsz legnagyobb nemzetközileg ismert légitársaság közé. A kiterjedt kutatásokra támaszkodó fejlesztési tervben szorgalmazta Ben-Ari a nagy méretű Boeing 747-esek beszerzését. Fáradhatatlanul és kitartással dolgozott, amíg meggyőzte a kormányt, hogy az akkor állami vállalat számára tervezett befektetés nemzetközileg elismert helyet biztosíthat az El-Alnak a légitársaságok között.
A Boeing 747-es park beszerzése mindaddig az egy befektetésre fordított legnagyobb összegnek számított az izraeli költségvetésben, és időbe telt a források előteremtése.
Az El-Alnak sikerült fedeznie a több száz millió dolláros befektetés nagy részét saját erőből és külső, állami és banki hitelforrásokból.
Ben-Ari így beszélt erről: „A repülőgépek beszerzése az egyik legnehezebb és legbonyolultabb döntés volt, évekre meghatározta az El-Al sorsát. A döntést viták sora kísérte. Az óriásgépek beszerzéséhez a légitársaság szemléletét minden szervezeti és tevékenységi területen példátlan módon forradalmasítani kellett.”
Az óriásgépek indítása a következő negyven évben előre nem látható mértékben fejlesztette a légitársaságot. Bővültek az útvonalak, a feladatok, növekedett a bevétel. Az El-Al központi helyre kerül a légitársaságok között.
Az El-Al igazgatása alatt Ben-Ari kitartott amellett, hogy a charterjáratoknak nem nyitja meg az izraeli légteret, mert a légtérben repülés joga nemzeti vagyon, ezért kizárólag az izraeli légitársasághoz tartozik.
Charterjáratok helyett Ben-Ari csoportos árakat javasolt. Ez az új jegyeladási módszer helyettesítette a charterjáratokat, és áttörést jelentett: az Izraelbe és Izraelből induló járatok jegyárának csökkentését, segítette az izraeli turizmus kibontakozását.
Ben-Ari példátlan sikert ért el: megszerezte a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) engedélyét a csoportos árakra. A csoportos ár nagy kedvezményt jelentett az utasnak bizonyos kötöttségek fejében: közös indulási és érkezési időpont az év egyes időszakaiban, de nem korlátozták sem megjelölt repülőjáratra, sem kijelölt ülőhelyre.
Mások hagyományos jegyekkel ugyanazokon a járatokon utaztak, csak többet fizettek. A rugalmas rendszerben az egyes utasok más-más áron váltottak jegyet. Először fordult elő, hogy különböző áron vásárolt jeggyel két utas ugyanazon a járaton, ugyanazon az osztályon egymás mellett ült.
Ez az újítás és más kezdeményezések, például a fedélzeti turista és első osztály megalapozta a légi közlekedésben új utakat nyitó El-Al hírnevét.
Ben-Ari irányítása alatt a légitársaság kitűnt a legmodernebb technológiai adottságokra épülő újításokkal, fejlesztéssel. Ehhez járultak az El-Al irányításában történt változások, a központi számítástechnikai rendszer kiépítése, akkoriban az egyik legfejlettebb helyfoglalási rendszer használata, amely nagyban hozzájárult az ügyfeleknek nyújtott színvonalas szolgáltatáshoz.
Ugyanerre az időszakra esik palesztin és más szervezetek világszerte ismétlődő terrortámadása, járatok eltérítése, mi sem természetesebb, mint hogy az El-Al repülőgépei a terrorhullám elsődleges és kedvelt célpontjai lettek. A fenyegetettség idején Ben-Ari a biztonsági szervekkel együttműködve vezette a légitársaságot és az utazóközönség biztonságát veszélyeztető légi terror elleni rendszer kiépítését.
Igyekezett más légitársaságokat és kormányuat is meggyőzni arról, hogy szükséges a terrortámadások elleni rendszer bevezetése, ellen kell állni a zsarolásnak, fel kell venni a harcot, mert a terrorcselekmények hamarosan a többi repülőtársaság biztonságát is veszélyeztetik.
A nemzetközi légiforgalmi szervezetekkel, kormányokkal és légitársaságokkal folytatott együttműködés hozzájárult a légi terror elleni szervezet, az Unlawful Interference with Civil Aviation alapításához és nemzetközi szabályozás kidolgozásához. Kezdeményezései, a jegyértékesítés újszerűsége, a biztonsági intézkedések a támadásokkal fenyegetett El-Al járatait vonzó, különlegesen előnyös, a versenytársaknál inkább kedvelt légitársasággá tették. Az intézkedések sikerével az El-Al a világ legbiztonságosabb légitársaságának rangját nyerte el.
Ben-Ari így látta a légitársaságot: „Saját méretét meghaladó módon, minden tekintetben, elsősorban gazdasági értelemben nemzeti vagyon lett, a légi forgalomban pedig meghatározó tényező.”
Vagy ahogy Simon Peresz fogalmazott: „Állandóan emelkedett.”
Gad Jaakobi 1971 és 1977 között közlekedési miniszter, illetve miniszterhelyettes, így írt Ben-Ariról: „Az El-Al vezérigazgatójaként az első, sőt az egyetlen légügyi tanácsadóm volt. Nem volt olyan légügyi kérdés, amiben ne tanácskoztam volna vele, de egy dolog sosem maradt el, minden beszélgetésben érződött a szeretete ’az ő’ légitársasága iránt.”
Az ég az El-Al után sem zárul be (1980–1994)
Miután Ben-Ari távozott az El-Al légitársaságtól, az IATA elnöke, Knut Hammarskjöld kinevezte a szervezet különleges projektekkel foglalkozó bizottságának az élére. Az irányításával működő bizottság többek között különleges szaktanácsokkal látta el a különböző légitársaságokat és államokat.
Luba Volkkal és Jehuda Margalittal, az El-Al korábbi vezetőivel együtt létrehozta a nonprofit nemzetközi központot a polgári légi közlekedés vezetőinek kiképzésére és továbbképzésére (ICAM). A szervezet az IATA-tól és az izraeli külügyminisztérium fejlődő államokat ösztönző keretéből kapott támogatást.
Nagy nemzetközi légitársaságok vezetőivel közösen Ben-Ari alapított egy kölcsönzéssel, tanácsadással, repülővásárlások anyagi támogatásával foglalkozó, a légi közlekedés igazgatásához szolgáltatást nyújtó nemzetközi vállalatot. A cég központja Shannonban, Írországban volt.
Michael Dargan, az ír légitársaság az Air Lingus elnöke, Ben-Ari munkatársa, akivel a hosszú szakmai kapcsolat szoros barátsággá lett, így írt róla:
Ben-Arit átfogó szemlélet és ismeret jellemezte, kitűnt különleges stratégiai érzékével és kitűnő analitikus képességével. Szakértő és előrelátó a világ és Izrael nemzetközi gazdasági-stratégiai kérdéseiben. Saját intézménye tevékenysége mellett figyelte és értette a nemzetközi rendszereket. Más társaságok vezetői közül kitűnt ezekkel a képességeivel. A nemzetközi repülési intézményekben közismert volt egyedülálló személyisége, kimagasló képességei, befolyása.
1981-ben Ben-Ari egyike volt az izraeli–ír kereskedelmi kamara alapítóinak, 1994-ben bekövetkezett haláláig viselte a kamara elnöki tisztjét. Az ír légügyi szervek és az ír kormányzattal folytatott kapcsolata a külügyminisztériummal együttműködve a színfalak mögött elősegítette az Izrael és Írország közti diplomáciai kapcsolat felvételét 1994-ben. 1996-ban megnyílt az izraeli ír nagykövetség.
Héberből fordította Kelenhegyi Andor
A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com
Arbel Ben-Ari Nitza a Jeruzsálemi Héber Egyetemen művészettörténet és nemzetközi kapcsolatok, a Tel-avivi Egyetemen üzletvezetés, a jeruzsálemi üzletvezetési főiskolán média szakon tanult. A légi közlekedés és turistaforgalom területén média-tanácsadó és közönségkapcsolati szakemberként működött. Az izraeli műsorszolgáltatás képviseletében a londoni BBC adásaiban szerkesztő volt. Apja, Mordechai Ben-Ari, az El-Al légitársaság egykori vezetője emlékének megőrzésével foglalkozik.
