A 4 éves Abigail Idan találkozása Liron nagynénjével és Zoli nagybátyjával a Hamasz fogságából való szabadulása után – Fotó: Schneider Gyermekorvosi Központ

Kedves Barátaink,

A Magyar Programok csapata és az Izraelinfo közös szervezésében egy különleges eseményre szeretnénk meghívni benneteket. Bizonyára hallottatok a kis Abigail történetéről, aki több mint ötven napig a Hamasz fogságában volt együtt másik három kisgyermekkel és a szomszéd édesanyával. Abigail szüleit meggyilkolták, két nagyobb testvére október 7-ét egy szekrényben bujkálva élte túl. A három gyermeket megmenekülésük óta édesanyjuk nővére és annak férje, a sok-sok éve Magyarországról Izraelbe alijázott Mór Zoltán, Zoli neveli sajátjaival együtt. Történetükről a héberül értők itt láthatnak egy rendkívül érdekes beszámolót.

Családi fotó

Mindent megtudhattok Zolitól a kis Abigail történetéről és a kibucukban október 7-én történtekről június 27-én, este 7-kor, Kfar Szabán a Geula utca 12-ben (רחוב גאולה 12 כפר סבא). A bemutatkozás után interaktív beszélgetést tervezünk, vagyis ti is bátran feltehetitek kérdéseiteket. Az est magyarul lesz.

Találkozónkon fellép Deutsch Olivér zongoraművész, hogy a művészet erejével is megpróbáljuk gyógyítani sebeinket.

Az est teljes bevétele Zoliékhoz, az árván maradt gyerekekhez kerül, Olivér is felajánlotta honoráriumát. 

Nagy szeretettel várunk benneteket!

Az est ára: 70 sékel

Itt lehet feliratkozni az eseményre, jegyet venni pedig itt. Bit-en is küldhetitek az összeget (052-8288145), vagy a helyszínen készpénzben is fizethettek.

A Katsenelson utca 14-ben érdemes parkolni, mert a kultúrház közelében elég nehéz. Ez kb. 7 perc gyalogosan. A kultúrház előtt van egy kis parkoló három, mozgássérülteknek fenntartott hellyel.

Információ:

  • Krisztina Mayer – 054-7910615 (WhatsApp-on)
  • Grünhut Éva – 054-3271683

A rendezvény Facebook eseménye itt >>

További magyar nyelvű programjainkhoz csatlakozz a csendes WhatsApp csoportunkhoz, ahol meghirdetjük az eseményeket:

https://chat.whatsapp.com/JdQgcFCXZpxBwCqboYdUxs

Magyar Programok

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.