Megvan a kóser vörös tehén – ez valódi izraeli hír, nem Monty Python

Vörös tehén – Fotó: binyamini önkormányzat

A binyamini, vagyis a Ciszjordánia középső részét igazgató helyi önkormányzat “Ősi Siló” honlapján bemutattak egy Izraelben ápolt kóser “vörös tehenet”, melyhez további hasonló állatok fognak csatlakozni a közeljövőben.

Az egy éves és nyolc hónapos tehén a Tórában előírtaknak megfelelően teljesen vörös, és soha nem fogták még igába. Két hasonszőrű társával egy szigorúan őrzött és elkerített épületben fog lakni, s egy, a Szentélyről rendezett fundamentalista “konferencia” keretében érkezett Silóba, a jeruzsálemi Szentély felépítése előtti szent gyülekezőhelyre, mely ma a messianisztikus telepesek egyik fellegvára.

A “konferencia” keretében rekonstruáltak egy szentélybeli lakomát, áldozati ételeket és kenyereket fogyasztott a mintegy 250 résztvevő a Saar Binyaminban található Pszagot Pincészetben. A “konferencia” Zohar Amar professzor irányításával és kutatásokból nyert ajánlásaival zajlott.

A készülő Vörös Tehén Központ várhatóan sok látogatót és turistát vonz majd nemcsak Izraelből, hanem az egész világból. A telepesek évi millió látogatót vízionálnak, s ezt jó hírnek tartják a helyi gazdaság számára is. “Az ősi Siló helye tovább fejlődik, és a Vörös Tehén projekt éves szinten egymillió emberre növeli a látogatók számát Izraelből és a világból. Ez jó hír a zsidóknak, a tudománynak és a kutatásnak, mindenki számára az egész világon, és mi osztozhatunk ebben a történelmi örökségben” – magyarázta a binyamini önkormányzat vezetője, Israel Gantz.

- Hirdetés -

A vörös üsző olyan nőstény szarvasmarha, amely soha nem volt vemhes, nem fejték és nem fogták igába, a Szentély papjaihoz vitték az ősi Izraelben a Tóra szerint. Hamvait pedig a holttestek miatti tisztátalanság rituális orvoslására használták, vagyis ha egy zsidó emberi holttesttel, emberi csonttal vagy sírral került kapcsolatba, utána ilyen hamuval “tisztálkodhatott”.

Izráel fiai azt a parancsot kapták, hogy szerezzenek „egy folt nélküli vörös üszőt, melyre soha nem került járom”. Az üszőt ezután le kell vágni, és a táboron kívül elégetni. Cédrusfát, izsópot és skarlátvörösre festett gyapjút vagy fonalat tesznek a tűzbe, a maradék hamut pedig egy tiszta vizet tartalmazó edénybe helyezik.

A holttesttel való érintkezés nyomán rituálisan beszennyeződött emberre a tisztítási folyamat harmadik és hetedik napján egy izsópköteg segítségével vizet szórnak ebből az edényből. A szertartást végző kohanita ekkor rituálisan tisztátalanná válik, ezért utána élő vízben meg kell mosnia magát és a ruháit. Estig tisztátalannak számít.

A halacha, a zsidó vallási jog összes követelményének megfelelő tehén gyakorlatilag biológiai anomália. Az állatnak teljesen egyszínűnek kell lennie, és a szőrének teljesen egyenesnek kell lennie, egy szál más színű szőre sem lehet. A hagyomány szerint csak kilenc vörös üszőt vágtak le Mózestől a második Szentély lerombolásáig (i.sz. 70.). Mózes készítette elő az elsőt, Ezra a másodikat.

Kör közepén fekete kakast hivatalos keretek között, közpénzből nem áldozunk örgödűzésre. Még.

Mindez miért nem csak vicces? Mert előkészíti a jeruzsálemi Szentély, a harmadik Szentély felépítésének őrült terveit. Ott ma a muzulmán világ harmadik legszentebb helye, az al-Aksza áll, melynek lerombolása hihetetlen következményekkel járna.

A moder Izraelt létrehozó cionizmus szerint azonban a harmadik Szentély Izrael állam létrejötte, melynek relombolásán most maga a fundamentalista kormány dolgozik többek közt az ókori vallási parancsok visszahozatalával. Az izraeli kormány közpénzekből segíti és finanszírozza ezeket az aktivistákat a vörös tehenek behozatalában. Azt is tervezik, hogy egy sétányt építenek az Olajfák hegyén, pontosan azon a helyen, ahol azokat le kell majd vágni és el kell égetni.

Vagyis miközben Netanjahu azzal nyugtatgat (főleg külföldi interjúkban), hogy “nem lesz itt halachikus (vallási) állam”, egy olyan tevékenységet segít és igazol, melynek csak egy olyan valóságban van értelme, ahol Izrael egy halachikus állam. De ennél még ijesztőbb az, hogy a muszlim világgal fenntartandó status quo, melynek fenntartását Netanjahu szintén már többször megígérte, szintén nem elképzelhető úgy, hogy vallásos cionisták és ultraortodoxok százezrei, akiknek ez eddig tilos volt, megtisztulnak a vörös tehén hamvaitól és már halachikusan is felmehetnek, és fel is mennek a Templomhegyre.

Vagyis egy átfogó, véres konfrontáció is várhat ránk a muzulmán világgal még a halachikus állam létrehzása előtt. Miközben mindezt az evangéliumi keresztények is bőszen finanszírozzák, akik csak arra várnak, hogy a Góg és Magóg közötti háború majd elhozza számukra Jézus második eljövetelét.

Izrael állama maga a harmadik Szentély. Ezt kell megvédenünk.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.