Négy helyi lakost lőttek le Abu Sznanban, egy észak-izraeli arab faluban kedd este – jelentette a helyi média.
Egyikük indult az ősszel esedékes önkormányzati választásokon a település vezetéséért. Súlyos zavargások törtek ki a gyilkosság helyszínén, kövekkel dobálták a helyszínre érkező rendőröket, akik lezárták a tetthelyet. A bűnüldözők szerint vagy a helyhatósági választások miatti, vagy bűnszervezetek közötti vita okozhatta a négyes gyilkosságot.
Hétfőn a Tira nevű arab város önkormányzatának igazgatóját, és polgármesterjelöltjét lőtték le. Az izraeli arab közösségekben évek óta egyre gyakrabban hajtanak végre gyilkosságokat engedély nélküli fegyverekkel, egyre gyakoribbak a véres leszámolások.
Az Ábrahám Kezdeményezés nevű erőszakellenes jogvédő csoport szerint idén az izraeli arab közösségeknek már százötvenhat tagja vesztette életét erőszakos módon, legtöbbjüket lelőtték. Tavaly az évnek ugyanennek az időszakáig hatvannyolcan, és egész évben száztizenegyen haltak meg erőszakos bűncselekményekben az arab településeken.
Az ország lakosságának mintegy ötödét jelentő arab kisebbség vezetői a rendőrséget és az ország vezetését okolják a közösségeikben elterjedt erőszak miatt, mert szerintük a rendőrség nem tett eleget a szervezett bűnözés felszámolására, és a kormányhivatalok több évtizeden át elhanyagolták és diszkriminálták az arab kisebbség gondjait.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója