Hat izraeli állampolgárt tartóztattak le Cipruson egy brit turista csoportos megerőszakolásának gyanújával – közölte hétfőn az izraeli külügyminisztérium. A tárca közölte, hogy munkatársai kapcsolatban állnak a helyi hatóságokkal és a fogvatartottak családjával.
A helyi lapok szerint az eset az ország egyik legnépszerűbb üdülőhelyén, Ayia Napa városában történt egy szállodában, és az áldozat egy 20 éves nő, a feltételezett elkövetők pedig 19-20 évesek. A helyi bíróság ma nyolc nappal meghosszabbította az előzetes letartóztatásukat.
Az ügy éppen aznap robbant ki, amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nagyszabású diplomáciai látogatásra érkezett Ciprusra.
Mint emlékezetes, történt már hasonló eset a szigetországban: 2019-ben egy 19 éves brit nő azt állította, hogy tizenkét izraeli tinédzser csoportosan megerőszakolta Ayia Napában. Akkor a nő feljelentést tett a ciprusi rendőrségen, de később visszavonta a vallomását, és hamis vád miatt indult ellene eljárás. Azt állította, hogy nyomást gyakoroltak rá, hogy vonja vissza panaszát. Végül 2020-ban négy hónapos felfüggesztett börtönt kapott.
Orit Sulitzeanu, az Izraeli Szexuális Zaklatás Áldozatait Segítő Központok Szövetsége (ARCCI) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a feltételezett incidens híre a csoportos szexuális visszaélések sorozatának része, amely gyakran az esemény filmfelvételét is magában foglalja.
„Ez az eset figyelmeztetés az izraeli társadalom számára, mert nem elszigetelt esetről van szó, hanem a csoportos szexuális zaklatás veszélyes jelensége fejlődik ki itt a külföldi kikapcsolódási kultúra részeként, ahogyan ez történt 2019-ben Ayia Napában, körülbelül egy hónapja, Rodoszban és 2019-ben Krétán” – mondta Sulitzeanu. „Az izraeli oktatási rendszernek kritikus szerepe van a fiatalok egészséges szexualitásra nevelésében és a szexuális sérelem megelőzésében, a beleegyezés fogalmának megvitatásában, és természetesen a videók készítésének és terjesztésének kérdésében, amelyek bűncselekménynek minősülnek.”