Izrael, Ciprus és Görögország a háromoldalú együttműködés kiszélesítéséről egyeztetett

Izrael, Ciprus és Görögország vezetői a Földközi-tenger keleti medencéjében folytatott háromoldalú együttműködés kiszélesítéséről egyeztettek hétfőn Nicosiában.

„Közös értékeket vallunk” – hangsúlyozta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Kiriákosz Micotákisz görög kormányfővel és Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi elnökkel tartott találkozóját követően.

A legfontosabb együttműködési területként a felek a terrorizmus, illetve az erdőtüzek elleni harcot, valamint a védelmi, a biztonsági és az energetikai kérdéseket említették.

„Ezen a nyáron mindannyian szenvedtünk a súlyos erdőtüzektől, és kölcsönösen segítettük egymást” – húzta alá Micotákisz a ciprusi és izraeli tűzoltó repülőgépekre utalva, amelyek segítettek megfékezni a lángokat Rodosz szigetén. Hozzátette, hogy a polgári védelmi együttműködés elsőbbséget élvez.

A három vezető megállapodott abban, hogy megvizsgálják a Földközi-tenger keleti medencéjében kiaknázott földgáz Európába való eljuttatásának lehetőségeit, valamint az elektromos hálózataik összekapcsolását.

Hrisztodulidesz mindemellett felidézte, hogy a három országnak ez már a kilencedik csúcstalálkozója az utóbbi nyolc évben. A következő tanácskozást Izraelben tervezik megtartani.

Főkép: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi elnök és Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő (b-j) kezet fog az izraeli-görög-ciprusi csúcstalálkozón a nicosiai elnöki palotában 2023. szeptember 4-én. – Fotó: MTI / AP / Pétrosz Karadzsias

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.