Tizenhét brit állampolgár halt meg vagy tűnt el a Hamasz támadásában

Hivatalos szerdai brit adatok szerint tizenhét brit állampolgár halt meg vagy tűnt el a Gázai övezetet uraló Hamasz iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadásában.

A BBC közszolgálati médiatársasággal a kormány közölte, hogy a brit állampolgárságú eltűntek között gyerekek is vannak.

Szerdáig három brit állampolgár, Nathanel Young, Bernard Cowan és Jake Marlowe halálát erősítették meg hivatalos izraeli és londoni forrásból.

A 20 éves Nathanel Young az izraeli hadseregben szolgált, és a Hamasz fegyvereseivel vívott harcokban vesztette életét.

Jake Marlowe biztonsági őrként dolgozott azon a zenei fesztiválon, amelyet a gázai határ közelében, a sivatagban rendeztek. A rendezvényre összegyűlt fiatalok közül 260-an vesztették életüket a Hamasz támadásában, és Izrael londoni nagykövetségének szerdai tájékoztatása szerint Jake Marlowe is az áldozatok között van.

Bernard Cowan, aki Glasgowban született, néhány éve települt át Izraelbe feleségével és három gyermekükkel. Az ő halálát családja jelentette be szerdán.

James Cleverly brit külügyminiszter szerdán Izraelbe utazott, ahol találkozott Jichák Hercog államelnökkel és Eli Kohen külügyminiszterrel.

A londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint Cleverly tárgyalásain Nagy-Britannia és Izrael biztonsági, katonai és diplomáciai együttműködését tekintették át a terrortámadással összefüggésben.

„A tények egyértelműek: a Hamasz terrorszervezet, és Izraelnek jogában áll megvédenie magát” – mondta izraeli látogatásán a brit külügyminiszter.

James Cleverly a londoni külügyminisztérium beszámolója szerint leszögezte azt is, hogy az Izrael ellen elkövetett támadásért „egyedül és kizárólag a Hamaszt terheli felelősség”.

Hozzátette: nem engedhető meg, hogy a terrorizmus felülkerekedjen.

Szerdán az izraeli partok közvetlen közeléből fordult vissza a British Airways Londonból Tel-Avivba közlekedő menetrendszerű járata, miután röviddel a leszállás tervezett időpontja előtt megszólaltak a légvédelmi szirénák az izraeli nagyvárosban.

A British Airways nem sokkal később bejelentette, hogy további értesítésig felfüggesztette izraeli járatait.

A Virgin Atlantic brit légitársaság ugyancsak felfüggesztette tel-avivi járatait szerdai hatállyal.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.