Csak ma reggel nyitották, de már több ezren bejelentkeztek egy még azt sem tudni, mikor tartandó Facebook eseményre, amit egy fiatal izraeli nő nyitott, és ami a Jeruzsálem melletti Ben Shemen erdőbe hívja a csatlakozókat: “Még nem tudom mikor, de ha ennek vége lesz, elmegyünk egyet ordítani az erdőbe. Ki kell ereszteni az idegességet. Addig járjatok kezelésre. Kösz.” Valami ilyesmi lesz ez az írás itt, ahova összegyűjtöttük olvasóink, íróink dühöngéseit addig is, amig kiordibálhatják ezt magukból a ben shemeni erdőben.
1Elmondhatatlan düh forr bennem
“Ma délben elképzeltem, hogy találkozok az Idit Szilman környezetvédelmi miniszternővel, aki gyakran jár a városunkba kávéházba. És elé állok, és elmondom neki, amit róla és a kormányáról gondolok.
Amikor már fél órája habzó szájjal félhangosan őrjöngtem, akkor végre azt mondtam magamnak, hogy már biztos kimenekült a kávéházból, és le tudtam állni. Belenéztem a lakásban egy tükörbe, miközben a képzeletbeli Szilmannak kiabáltam képzeletben, és elborzadtam, mert ilyen dühösnek nem is tudom láttam-e magam valaha.
És azóta azért is dühös vagyok, mert eszembe jutnak új dolgok, és hogy lehettem ilyen hülye, hogy pont ezt nem mondtam el neki – ugye képzeletben.”
(Idit Szilman volt az, aki miatt lényegében a Bennett-Lapid kormány felbomlott, ugyanis lemondott tisztségéről, mert nem egyezett bele, hogy pészach ünnepén hamec kenyérmorzsát lehessen bevinni az izraeli kórházakba látogatás idején – a szerk.)
2Néha elbőgöm magam
“Az első napokban nem voltak könnyeim, de a negyedik nap óta néha elbőgöm magam teljesen váratlanul, kontrollálatlanul. Lassan megértem a diliházra.”
3Éljük a hátországi halott csendet
“Aki teheti, ha nem elég mélyek a gyökerei, most megpróbálja elérni az utolsó gépek egyikét. Mások a világ végéről is hazajönnek megvédeni Izraelt. Akik maradtunk, de nem vagyunk hadrafoghatóak, éljük a hátországi halott csendet. Nyugalmat, persze, de azon az áron, amit folyamatos rakétatűz alatt élők fizetnek meg. A háború Gázában dúl, de mindenkiben visszhangzik, akár közelről, akár távolból nézi. Lökéshullámaival tele minden média, minden képre, hírre ezer reakció érkezik, és ettől még nehezebb elviselni a gyászt, a dermesztő tétlenséget.”
4Mindenki mindenki ellen
“A tehetetlenség torz fintoraival van tele a világháló. Mindenki mindenki ellen, a párbeszédek egy perc alatt párbajokká vállnak. A verbális erőszak pontos lenyomata a szétdúlt világnak.
Aki a háború realitásáról morális pánik, érzelmek nélkül beszél, higgadtan, tárgyilagos nyelvet használva, az lelketlen, vagy gyáva, aki pedig nem képes erre, az az indulataitól vezérelt ösztönlény, akivel vitázni sem érdemes, aki imára biztat, az hülye naiv, aki letorkolja, az cinikus állat, aki az okokat keresi, az mentséget keres, aki csak azt hangsúlyozza, hogy nincs mentség, az nem nézett elég mélyre, aki itt él, az elfogult, aki ott, az miért osztja onnan az észt. Aki Izrael Állam bármely lépését kritizálni meri, az antiszemita. Miért nincs ellencsapás? És miért van? Miért kell az összefogást demoralizáló kérdésekkel szétforgácsolni: ki volt a felelős? Már nem számít, legyintsünk rá?
Arabsimogató, Izrael ellenes terrorista, aki a Netanjahu-kormány szélsőséges, nacionalista politikáját véleményezi, aki pedig felindulásában csillapíthatatlan dühében, a gyűlöletét fejezi ki, a véghezvitt embertelen mészárlás miatt, az maga se különb. Aki szerint ez felfoghatatlan az démonizál, aki párhuzamot keres az relativizál.
És külömben is mi van Ukrajnával, az miért lett elfelejtve?
Magas adrenalinszint, túlzások és hűs eufemizmusok.
De mindenki a saját erkölcsi ítéletét védi ebben a fotelháborúban.
A morál közmegegyezésen alapul, de az most nincs.
Senki nem képes elfogadni, hogy a saját alapállásán kívül másik is létezik. Mindenki a legjobban tudja.
És egyre kevesebb a józan mondat.
Ez az egész bolhacirkusz, a közösségi médiában szomorú tükörképe a tehetetlenségünknek.
A humanizmus, a civilizáció morál-maradéka – politikai alapállástól függetlenül – nem képes feldolgozni, ami itt zajlik. Sem a terrort, sem a megtorlást.
Mindenki megpróbálja mérlegre rakni ezt a kettőt az indulatai, az izlése, a neveltetése, genetikai és történelmi öröksége szerint.
Nem fog sikerülni.
A megértés kudarcra van ítélve.
De még a párbeszéd is.
Dermedten ülök a híradó képei előtt, és nem alszok akkor sem, ha épp nem szól a sziréna. Persze mondták az öregek, hogy ennek soha sem lesz vége. Az erőszak erőszakot szül. És a nyugodt évek csak erőgyűjtés a következő háborúra, de ez a béke fényében sütkérező Izraelben hihetetlenül hangzott.
Ma én sem tudok mást gondolni, pedig nagyon szeretnék: soha nem lesz vége. Legfeljebb szünetek lesznek: Hetek, hónapok, évek…
Ilyen messze még soha nem volt a béke.
(Jó volna NEM leírni mindezt.)”
5Tiszta ránc
“Ma rám üvöltött a lányom, hogy hívjam fel Herzit (Herzi Halevi a hadsereg főparancsnoka – a szerk.), és mondjam meg neki, hogy ő nem egyezik bele, hogy Juval bemenjen Gázába. És hogy Herzi tegyen naptejet az arcára, mert tiszta ránc.”
Ti mit kiabálnátok ki magatokból?
