Mozgalom az izraeli mezőgazdaság megmentéséért

Mozgalom az izraeli mezőgazdaság megmentéséért

Gazdák vagytok, akiknek szükségük van önkéntesekre? Vagy önkéntesek, akik segíteni szeretnének a gazdáknak?

Az október 7-ei szörnyű terrorcselekmények szinte minden területen megváltoztatták világunkat, de az egyik leginkább érintett terület a helyi mezőgazdaság. Sok gazdálkodót súlyosan érintettek a terrorcselekmények, sokakat besoroztak tartalékosként, rengeteg külföldi munkavállaló távozott az országból, korlátozták a palesztin területekről érkező munkások belépését, a rakétáktól megrongálódtak az infrastruktúrák, és sok más kár keletkezett, amelynek mértéke csak hetekkel később fog kiderülni.  

Egy sor civilszervezet és kezdeményezés együttműködést hozott létre az ország minden részéről, amelyek mindegyikének az a közös célja, hogy erőfeszítéseiket egyesítve segítsenek az izraeli gazdálkodóknak azáltal, hogy összekapcsolják őket a helyi munkaerővel. A „Vaskardok” nevű háború által okozott hatalmas károk kezeléséhez hatékonyan és azonnal kell dolgozni. „Azokkal az erőkkel dolgozunk, amelyekkel ebben a vészhelyzetben rendelkezünk, de napról napra javítjuk a munkánkat a jelen érdekében, miközben már az izraeli mezőgazdaság jövőjéről gondolkodunk” – írják honlapjukon. 

Bogi Jaalon, volt vezérkari főnök és védelmi miniszter paradicsomot szed egy Gázai övezet melletti gazdaságban
Bogi Jaalon volt vezérkari főnök és védelmi miniszter paradicsomot szed egy Gázai övezet melletti gazdaságban

Az alábbi linken található űrlapok segítségével jelentkezhetsz önkénteskedni vagy kérhetsz segítséget (héber).

- Hirdetés -

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.