Hátországi palackposta

kisgyerek alszik a sötétben
Fotó: Salamon Sára

Az október 7. előtti idő mintha az előző életünk lett volna, olyan távoli. Egy hónap se telt még el, de már nem emlékszünk a napok sorrendjére. A szirénák, a híradók itt kavarognak, és semminek nincs már időrendje, ezeknek a FB posztoknak sem, amiket az első napok óta gyűjtögetek.

Barátaim palackpostái ezek, a szorongás, a félelem, a gyász tengeréből kihorgászott üzenetek.

>>

Mivel nem tudok én sem aludni, így picit elmesélem a mai napomat. Reggel 6-kor volt az első sziréna, azt hittem, álmodom. Aztán még egy, meg még egy, akkor rájöttem, hogy sajnos nem. 

- Hirdetés -

Hiába telnek az évek, ehhez nem lehet hozzászokni. Pláne, ha nem itt nőttél fel. Pláne, ha én tényleg nem politizálni szeretnék – azt tudom kívülállóként tekinteni –, de amikor a lakásod beleremeg a rakétázásba, na, azt már kevésbé. A hangulat szörnyű, minden be van zárva, egy lélek nincs az utcán.

Amikor szirénáznak itt, az tényleg eléggé félelmetes. Utána meg a bumm. Síri csend. Kuporgó emberek a lépcsőházakban. 

Nem tudsz kikapcsolni, mert az egész ország sír, és ezt érzed. 

Azt mondják, 50 éve nem volt ennyire durva, mint a mai napon. Én sem láttam még ilyennek a várost talán még soha ezelőtt..

>>

7-e óta szépen kialakult, riasztáskor ki hol áll a lépcsőházban, mindenkinek megvan a saját helye.

Roósz Ancsi

>>

Azt hittem, egy napig csönd lesz. A 73 éves anyámnak kéne lefutni 100 métert 15 másodperc alatt, és akkor csak a bunker bejáratánál van.

Csák Tamás

>>

Úgy döntöttem, nem hagyom magam terrorizálni. Bár ma (is) futottunk már óvóhelyre, úgy döntöttem, hogy azt teszem, amit ilyenkor szoktam, csak azért is. A kalácsok a sütőben, a vacsora majdnem kész, és így készülődés közben-után iszom egy pohár finom izraeli bort az ablakkertemben. Jó, a nagytakarításból felmentést kaptam. 😊 

Folytatom a szeretetet és megértést továbbra is szórni a világban, és segíteni is ugyanolyan önzetlenül fogok, mint eddig. 

Ui. Hamasz-támogatók pedig kerüljenek, mégpedig örökre.

A lelki, baráti, emberi támogatásért pedig örök hála! Tényleg sokat jelent, és úgy érzem, hogy most jó energiákat kapok vissza az Univerzumtól – na, ez hülyeség! –, barátoktól, családtagoktól, ismerősöktől és még idegenektől is.

Sokat számít, és legyen ezen a hangsúly!

Csákvári Gyula

>>

Csak támogatni tudlak! Mi is azt mondtuk, hogy nem vagyunk hajlandók félni. Ugyanúgy élünk, mintha nem lenne semmi. Még tengerre is megyünk úszni.

Nem félünk, élünk!

Sillóné Molnár Ágnes

Ablakkert
Ablakkert – Fotó: Csákvári Gyula

>>

Este későn felhívott az unokaöcsém, itt lakik Tel-Aviv mellett. Tud sok mindent. Ráadásul technikai igazgató volt az egyik tévétársaságnál. Megvigasztalt, hogy ez egy elhúzódó háború lesz. 27000 ezer embert evakuálnak Askelonból, főleg időseket meg olyanokat, akik nem tudnak védekezni, ha jön a rakétatámadás.

Jó dolgoknak nézünk elébe! Mi maradunk, férjemet itt kezelik, van bunkerszobánk, a többit nem tudni. Ez a helyzet.

Jávorszky Ildikó

>>

Megágyaztunk a dolgozószobában. Ászá már alszik a fal mellett. Elát (4,5 éves) próbálom altatni. Beszéltünk róla, hogy mi történik.

„Anya, amikor jön a rakéta, akkor így csinálunk, jó?!” Nagyon közel hozzám bújik, az arcát a mellkasomba temeti.

Aztán folytatja: „és nem kiabáljuk hangosan, hogy Á! Csak halkan. Mert itt alszik Ászá. Jó?”

Azóta két sziréna és baromi sok rakéta volt, és senki nem alszik…

Salamon Sára

két gyerek a falnál
Fotó: Salamon Sára

>>

Én a fiamnál vagyok. Ma hazamentem körülnézni.

Minden csupa üvegszilánk, a konyhában és a hálóban, a légnyomástól kiment két ablak. Por, piszok.

>>

Ezt úgy olvasnom, hogy a háttérben folyamatosan hallatszik, hogy dolgozik a Vaskupola – vagy esetleg becsapódások.

Nyugi, messze van, nincs riasztás sem, csak hangos. Persze akikhez közel van, értük aggódunk.

Roósz Ancsi

>>

Amikor meghallod a riadót, próbálsz biztonságos helyre menni. Élet-lottó, de egyre közelebb találnak be.

Csák Tamás

Rakétadarabok
Rakétadarabok – Fotó: Csák Tamás

>>

Még jó, hogy nem ment be az asszony melózni. Mert akkor most lehet, ideges lennék. Így néz ki jelenleg a munkahelye és környéke.

Andrasy San Salamon

Fotó: Oded Balilty / AP

>>

Az, ami olyan, mintha lőnének, az a kssskssss, az „csak” a riasztó app hangja, hogy hova fogják lőni. Majd a sziréna elhallgatása után jönnek a bummok, ahogy az elfogó felrobbantja a levegőben a rakétát, szerencsés esetben 🙏

Aztán ez a sziréna nem is nálunk szólt, hanem 10 km-re a környékünktől, mert Bat Jamra és Tel-Avivra lőttek.

Macskáim reagálása: Duracell egyből berongyolt, Bombona kint alszik a balkonon. 😳

Belül még zötykölődöm…

Korbély Andrea

>>

Van még, aki nem bolondult meg itt Askelonban?

Borzalmas állandóan a robbanásokat hallani! Megspékelve vadászgépek zajával. Iszonyat!

Jávorszky Ildikó

Fotó: Csák Tamás

>>

Eljöttünk Noával a tengerpartra… csönd és nyugalom, csak a hinta nyikorog…, emberek sétálnak, horgásznak, van aki fürdik is… Néha halljuk, ahogy elhúz felettünk egy-egy repülő, de ezenkívül senki meg nem mondaná, hogy épp háború van… Szürreális, tőlünk mindössze 30 perc kocsival a libanoni határ, ahol a katonák készenlétben, ugrásra készen állnak…

Mi meg hallgatjuk a tenger zúgását, a hinta nyikorgását…

Köves Katalin

>>

Reggeli elkapott pillanat, miközben munkába megyek a halál árnyékában (értem én, hogy otthonról ezt ti nem érthetitek).

Előttem egy kinézetre 15-nél nem idősebb, viszont 18-nak biztos kell lennie katonalány ül. Csetel, zenét hallgat, közben csak Isten tudja milyen gondolatok járnak a fiatal fejében. Milyen jövőt álmodik, és vajon megadatik neki?

Közben a buszsofőr büszkén kiterítette Izrael zászlóját az ülésére, hozzá a volt katonai sapkáját, hogy bár túl van a tartalékosi korán, de a hadsereggel van, Izrael fiaival, akik megvédenek bennünket, akik hősi halált halnak érettünk, akár 18 évesen is. Izrael büszke a hazájára és fiaira. Egy öreg kipás hangosan egy szomorú dalra kezd…

Én meg magyarként ámulok az összetartásukon.

🙏🇮🇱🙏

ISTEN ÓVJA IZRAELT, ISTEN ÓVJON MINDENKIT! ❤️

Korbély Andrea

izraeli zászló a buszsofőr ülésén
Fotó: Korbély Andrea

>>

Kijön férjem a szobából, azt mondja nekem: mi van Nyuszikám?

Legalább 20 éve mondta utoljára. Úgy látszik, a bombázások és a rakétázás kihozta belőle 😊

Jávorszky Ildikó

>>

Így elnézve az elmúlt másfél hetet, az az igazság, hogy teljesen elvesztettem a hitemet. Nem lesz itt béke sohasem. Pedig mennyire hittem én ebben évekkel ezelőtt, egészen biztos voltam benne, hogy de igen, egy szép napon, de lesz. Ha képesek lennénk hallgatni, más narratívákat befogadni, barátkozni. És most hol vagyunk ettől. Én is hol vagyok ettől. Nagyon szomorú. És nem én vagyok az egyetlen, akiben megtört valami. Mindenkiben megtört valami.

>>

A mai nap viszonylagos nyugalomban telt nálunk. Körülöttünk a közeli városokban hullottak a rakéták, de eddig legalábbis minket elkerültek. „Csak” irdatlan robbanásokat lehetett hallani Asdod és Tel-Aviv irányából. Az óvoda nyitva volt és dolgoztam, ami kifejezetten jót tett. Az újévi szünet előtt uborkát vetettem a gyerekekkel, vasárnap szintén. Hihetetlen robbanásokkal a háttérben ültettük el a palántákat. Ma boldogan locsoltuk őket.

Nézzétek, milyen szépen mosolyognak!

Csákvári Gyula

Fotó: Csákvári Gyula

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.