Ölelő muzsikák – újra

gitáros
Fotó: a Contra Bár Facebook-oldala

Nem bírtam tovább, hogy ne írjak a zenéről, szerencsére a muzsikusok sem bírták soká a néma csendet. Segíteni akarnak élni!

Persze lehet, hogy nem a zene a legégetőbb hiány háború idején, de a zenész nem tehet mást: muzsikál vagy hallgat.

A klubok, koncerthelyek is két út közül választhatnak:

A bárt elsősorban az aktuális számlák befizetése miatt nyitjuk meg. Az együttlét, a négyszemközti beszélgetések, találkozások miatt és igyekszünk egy kicsit kitolni a nyitva tartást az éjszakába, de koncerteket nem rendezünk.

Háborúkat, hadműveleteket, járványt és mindent átéltünk, és – emlékszel? – mindent megtettünk a normális rutin, de legalább a látszatának fenntartására, ezt ma is szükségesnek érezzük, de a helyzet más. Nem szabad a normalitás látszatát keltenünk. Nincs mit beszélni a ‘rendes kerékvágásról’, amikor több száz izraeli állampolgárt tart fogva egy terrorszervezet.”

Ez a Be’er Sheva-i Ashan HaZman klub közleménye. 

A másik út a zene ölelését hangsúlyozó gondolat nevében koncerteket szervező klubok döntése.

A tel-avivi Levontin7-ben már a második szombat este volt, hogy a klub vezetője Assif Tsahar kinyitotta a klubot, a és zenésztársaival  muzsikált a barátainak.

Olyan volt mintha siva lenne. Összejött a ‘család’ és egy pohár bor mellett beszélgettünk, aztán az öt muzsikus játszani kezdett. Tényleg játék volt, felszabadító örömzene. Aztán az utolsó darab himnikus pillanataival visszavezetett minket a gyászba.

De ez a közösen átélt katarzis erőt adott. Nem teszem ide a videóját, mert ez csak élőben működik. Ez az este érv volt: az élőzene gyógyítja a sebesült lelket.

A  jeruzsálemi Yellow Submarine is már a támadás utáni második hét óta próbál a koncertek ölelésével gyógyítani. 

Nem jutottam át Jeruzsálembe, így nem tudom, hogy Daniel Zamír, Gal de Paz és mások intim „házi muzsikája” hány embert vonzott, de biztos hogy a koncertekről melegebb szívvel tértek haza, mintha a háborús napok monoton fájdalmában telt volna az este.

Itt a Yellow Submarine Tzolelet  ajánlata az elkövetkező napokra:

november 22. szerda 

Yehezkel Raz zeneszerző, zongoraművész. 

A csend iránti szenvedély, az intim minimalizmus. Nyugalmának gazdagsága ideális választás áthangolódni a feszült napokon.

Yehezkel Raz

Jeruzsálem, Yellow Submarine

>>

Másnap november 23-án csütörtökön Yael Deckelbaum egyszál gitáros koncertje is tökéletes választás akkumulálódni. 

Yael Deckelbaum nemcsak énekes és dalszerző, de a nők jogaiért harcoló aktivista. A Yael & The Mothers nevű női együttesében világi és vallásos, arab és zsidó anyák énekelnek a nők összefogásáról. Most szólóban az ikonikus dalokat történetek színezik majd, mosolyogtató fejezetei az aktivista-muzsikus létnek.

Együttdalolós este a Yellow Submarine-ben Yael Deckelbaummal, november 23- án csütörtökön. 

A szombat este a Tzoleletben egy olyan előadóé, akiről már sokszor írtam, mert nagyon szeretem azt a közvetlenséget, ahogy énekével megszólítja a hallgatóit: Rona Kenan.

Varázslatos egyszerűsége, mint a country daloké. Persze nem a tingli-tangli féle, hanem a mélyebb, sötétebb irány. Héber és angol nyelvű dalai is hazakísérnek, sorai ott zümmögnek még napok múlva is a fülemben.

A szóló koncert eddig sem volt idegen tőle, most is egyszál gitárral érkezik majd a Sárga Tengeralattjáróba, november 25-én szombaton este: Rona Kenan.

>>

Ki tudna jobb, léleksimogató muzsikát mint Leonard Cohen dalai? Szerelemről, hitről és kételkedésről, fájdalomról és vigasztalásról. 

Ez a zenészcsapat éppen erre szövetkezett.

Avraham Cohen  ének, gitár és szájharmonika 

Yankla Segal  basszusgitár, akusztikus gitár és ének 

Roni Iwryn  ütőhangszerek 

Bat Chen Adri  ének 

Shlomo Oz  klasszikus gitár és ének 

Yogev Levy  nej, billentyűs hangszerek, gitár és ének.

Megnéztem ezt a kis spotot és rájöttem, hogy a pörgős éveimben igazságtalanul száműztem Leonard Cohen dalait a kedvelt muzsikáim közül. Most a halotti csend és harci zaj között belesajdult a szívem, hogy mennyire hiányzik. 

November 29-én szerdán ott leszek Jeruzsálemben a Yellow Submarine-ban.

Ez itt a klip hosszabb változata:

>>

Ez az ajánlat már december 2-a  szombat délelőttre szóló meghívó, CSALÁDOKNAK!

Békeidőben gyakran ajánlottam a Marsh Dondurma mese-színház-koncertjét: „Krokodilok vannak a fején!”

Most, hogy inkább a gondok ülnek a fejünkön, jól jöhet egy szombat délelőtt, amikor egy zenekar arról mesél a gyerekeknek, hogy van fehér macska, aki fekete akar lenni, vagy a zöld hüllőkről, aki a fejünkön élnek. 

Családi zeneszínház, a rengeteg recsegő rézhangszeren.Marsh Dondurma

December 2-án szombaton délelőtt 11-kor a Sárga Tengeralattjáróban

Jeruzsálem  HaRekhavim 13.

>>

Jeruzsálemből még egy örvendetes nyitásról beszámolhatok: 

Az Eden Tamir Zenei Központban is elindul az élet egy szombati matiné koncerttel.

Noam Buchman és barátai a klasszikus zene és a jazz randevújára invitálnak Ein Kerembe. 

Noam Buchman fuvolaművész nem először kalandozik az improvizatív zene irányába. Itt egy korábbi jazz-kirándulás videója.

November 25-én szombaton 11-kor lesz a koncert az Eden Tamir Zenei Központban (Ein Kerem, Ma’ayan 29. Jeruzsálem)

>>

Jeruzsálemben, a Bezalelen a Nocturnoban is lement már egy csendes koncertsorozat, és az elmúlt héten már a szintén jeruzsálemi Mazkeka is ezt az utat választotta, kicsit másképp:

Ingyenes koncerteket szervez, amelyeket az interneten élőben lehetett követni. 

Nincs részletes program a neten, de bármelyik este beeshetünk a Mazkekaba (Jeruzsálem

Shoshan 3. ) egy kis élő muzsikáért. 

>>

Beit HaAmudim Tel Aviv parányi jazzklubja is hasonlóan működik.

Minden este 20.30-kor egy muzsikus csapat nyilvános próbát tart, és kalapozik a végén. 

Biztosan jó lazitás.

>>

Tarab hetente egy-két élőzenés estét tartott békeidőben is, és most lassan vissza tér ehhez a gyakorlathoz. 

A klub a Tel Aviv-i Carmel piac mellékutcájában minden este nyitva. 

Ha élőzenére, etnóra, crossoverre vágysz nézz előtte a Tarab FB oldalára, mert a programok szinte az utolsó pillanatban kerülnek csak ki.

>>

Tassa jazzben és easy listeningben utazott békében, egy-két koncert volt már. Érdemes ránézni néha az oldalukra, egy kellemes élőzenés nyugieste reményében.

>>

Jazz Kissa is nyitogatja már a szárnyait: volt már egy Zongora Szerda három szólókoncerttel. Várom a folytatást.

>>

Contra bár a Tel Avivi- Masarik 14-ben korábban ritkán adott otthont az élőzenének.

Most gyakran dobja fel a pici klub zenei eseményeit a FB.

>>

Shablul Tel Avivban már tartott néhány jótékonysági koncertet, és igérik hamarosan visszatérnek majd a rendszeres koncertek.

>>

Syrup Haifán tartott egy éjszakába nyúló jótékonysági fesztivált az Off Beat Sociaty közreműködésével. Fellépett ott a hazai jazz élvonal, minden műfajból.

Most nincs új hírem Haifáról, de frissítek ha lesz. 

>>

A Tel Avivi Kultúrcsarnok Sela Longue termében 29-én szerdán lesz az első koncert október 7.-e óta.

“BRING THEM HOME!”

Ez a címe Eli Deghibri jazz szaxofonos művének, amit kvartettjére és egy vonósnégyesre írt.

Az Izraeli Filharmonikus Zenekar szólistái,

Nitzan Kanti első hegedű

Gili Rivkin második hegedű

Gili Radin – Viola

Lia Perlov – cselló

és az Eli Degibri Quartet közös koncertje november 29-én szerdán lesz, a Kultúrcsarnokban.

Az ősbemutatóról nincs még videóm. 

Legyen akkor az ajánló egy izraeli dal, három amerikai sztárral és Eli Degibrivel.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.