Ha most sikerül ezt a négy napos tűzszünetet ténylegesen megvalósítani, és utána egy-egy napokkal elhúzni – hiszen nagyon sok napig el lehet húzni a túszokkal, mivel továbbra is marad kb. 150 túsz a Gázai övezetben –, tehát ahogy ezt sikerül elhúzni, annál nagyobb az esélye, hogy a háború a végéhez közeledhet. Para-Kovács Imre beszélgetése Szalai Máté külpolitikai szakértővel, a Ca’ Foscari University munkatársával. (Klubrádió, Reggeli gyors 2023.11.22)
Úgy tűnik, hogy hamarosan megállapodás születhet a Hamasz és Izrael között a túszok egy részének szabadon bocsátásáról. Hogy áll ez a megállapodás, a tárgyalás? Ezt Szalai Máté külpolitikai szakértőtől kérdezem. Jó reggelt kívánok!
Jó reggelt kívánok!
Miből tudjunk, hogy ez hamarosan létrejöhet, mennyire hitelesek ezek az információk, illetve mi lehet ennek a hátterében?
Igazából most már egészen biztosak ezek az információk, hiszen nemcsak a közvetítő Katar beszélt erről, hanem Izrael és a Hamasz is. Sőt, az éjszaka folyamán az izraeli kormány meg is állapodott abban, hogy támogatják ezt a tűzszüneti megállapodást, amelynek az elemeit még nem pontosan tudjuk, az még nem nyilvános. Mindenesetre azt mondták a katari kormány részéről, hogy a következő 24 órában bejelentik majd, hogy pontosan mikor fog kezdődni, tehát már nagyon biztosra vehető, hogy valami el fog indulni. Amennyit tudunk erről a megállapodásról, hogy a Hamasz valószínűleg 50 túszt fog szabadon engedni, nem azonnal, hanem több napra széttolva, és ezért cserébe kap egy négy napos tűzszünetet, valamint Izrael kb. 150 palesztint elitéltet engedhet el, főleg nőket és fiatalokat. Ami egyébként még nagyon fontos, hogy a maradék túsz esetében – akiket mos nem engednek el –, azokhoz a Vöröskereszt elméletileg majd hozzáférhet. Illetve lehetőséget adnak, hogy ezt a tűzszünetet meghosszabbítsák majd egy-egy nappal további 10-10 túsz elengedéséért cserébe. Tehát ez mindenképpen egy nagyon fontos hír, és a legfontosabb exkalációs lépés mióta kitört a konfliktus.
Kétségtelenül. De hát gondolom taktikázik a Hamasz, minél tovább próbálja elhúzni ezt a folyamatot, hiszen ha nem lesznek a kezében túszok, akkor gyakorlatilag semmi sem fogja megállítani az izraeli csapást, vagy hadjáratot.
Kétségtelen, ugyanakkor azt lehetett látni, hogy ezt a zsarolási potenciált – ami a Hamasznak a túszok birtoklása jelentette –, eddig sem tudta mire használni, vagyis ez nem állította meg az izraeli hadsereget abban, hogy bombázzon Gázában, nem állította meg abban, hogy az övezet északi részét gyakorlatilag megszállja, ebből a szempontból tehát a Hamasz nem tudott mit kezdeni a túszokkal. Ez az első kézzel fogható eredménye ennek a túszszedési akciónak, és ebből a szempontból racionális a Hamasz részéről, hogy tesz valamit. Igazából én azt gondolom, hogyha most sikerül ezt a négy napos tűzszünetet ténylegesen megvalósítani, és utána egy-egy napokkal elhúzni – hiszen nagyon sok napig el lehet húzni a túszokkal, mivel továbbra is marad kb. 150 túsz a Gázai övezetben –, tehát ahogy ezt sikerül elhúzni, annál nagyobb az esélye, hogy a háború a végéhez közeledhet. Nyilván erről Izrael nem beszél semmiképpen sem, viszont azért a nemzetközi közösségnek a tagjai számára is lehetőséget teremt ez az időszak arra, hogy nyomást helyezzenek a felekre, hogy tegyék le a fegyvert.
Valószínűleg nem ez lesz az utolsó tűzszünet, az utolsó momentum, ez a dolog még újra és újra fellángolhat. Hol tart egyébként a katariak kiválasztása, az számomra nem volt teljesen világos, hogy miért ők megfelőek erre a közvetítésre?
Katarnak igazán több évtizedes tapasztalatai vannak közvetítésre ebben a térségben, tehát nemcsak a palesztin szervezetek kapcsán, hanem például közvetítettek Szudánban, közvetítettek az Egyesült Államok és Irán között, tehát ennek a kis országnak megvan ez a presztízse, megvan ez a pozíciója már a térségben. Másrészt itt kifejezetten a palesztin kérdés kapcsán Katarnak kifejezetten nagy mozgástere van más államokhoz képest, hiszen egy olyan országról van szó, amelyik nyíltan kapcsolatban van a Hamasszal, hiszen a Hamasz politikai vezetésének egy része is Katarban tartózkodik. Ami elsőre elég problémásnak hangozhat, ugyanakkor a gyakorlatban ez nagyon hasznos sok szereplő és állam számára – köztük az Egyesült Államoknak és a nyugati országok számára is – nagyon hasznos, amelyek nem akarnak közvetlen kapcsolatba kerülni a Hamasszal, ugyanakkor nagyon hasznos számukra is, hogy van egy közeli szövetségesük. Katar az Egyesült Államok hadseregével nagyon szoros együttműködést alakított ki, gyakorlatilag a NATO-val is együttműködik, és van hatalmas bázis Katarban, ahol akár tízezer amerikai katona állomásozhat egyszerre. Tehát Katarnak sikerült ezt a poziciót elérnie, és ezzel versenyelőnyhöz jutott a potenciális közvetítők között, még Egyiptommal szemben is.
Nos, hát valószínűleg órákon belül ki fog derülni, hogy hogy alakul ez a történet. Mindenesetre nagyon köszönöm Szalai Máténak, külpolitikai szakértőnek, hogy rendelkezésünkre állt. Viszonthallásra, minden jót kívánok!
Köszönöm, kellemes napot kívánok!
A Vélemény rovatban megjelenő cikkek nem mindig tükrözik a szerkesztőség álláspontját vagy véleményét.