Orly Doron,
Kfar Aza
“Amikor az első szirénákat hallottuk, azt hittem, hogy csak egy újabb ‘aknavető- és rakéta-bemutató’ van.
Bemegyünk a biztonsági szobába, tíz perccel később kimegyünk, majd megiszom a reggeli kávémat a verandán. A legvadabb álmomban tudtam volna csak elképzelni, hogy Kfar Aza milyen vérengzést fog elszenvedni a Hamasz terroristáitól.
A férjem elrohant a fegyveréért, és átszaladt az agyamon: “Azt tervezi, hogy lelövi a rakétákat?” A támadás első perceiben nem igazán tudtam felfogni, mi is történik valójában. Közösségünk zárt láncú televíziójában láttuk, hogy felfegyverzett terroristák érkeznek a falunkba kisteherautóval.
Később elkezdtünk üzeneteket kapni a WhatsApp csoportunkban azoktól az emberektől, akik segítséget kértek, amikor a terroristák betörtek az otthonaikba. A Kfar Aza-i mészárlásban a lakosok NEGYEDÉT megölték vagy elrabolták, és Gázába vitték.
Orosz rulett volt.
Az, hogy a férjem és én túléltük a mészárlást, színtiszta szerencse volt. A házunknak tömör díszített ajtaja van, amit a terroristák megpróbáltak betörni. Amikor látták, hogy nem tudják, továbbmentek a szomszéd házba. Hogy ha tényleg be akartak volna jutni hozzánk, csak idő kérdése volt, hogy bejutnak-e, és nem tudom, hogy ha igen, akkor most itt beszélnék-e veled.
Körülbelül harminc hosszú órán át rejtőztünk a biztonsági szobánkban, amíg megmentettek bennünket. Nem volt internetkapcsolatunk és nem igazán tudtunk a külvilágról, így a családunk azt hitte, már nem vagyunk életben.
Amikor biztonságos helyre evakuáltak bennünket a falunkon kívül, hallani kezdtük a zord híreket közeli barátokról és családokról, akikről tudtuk, hogy megöltek vagy elraboltak. A nevek listája csak gyarapodott. Annyira borzalmas volt, hogy nem igazán tudtam túllenni rajta. Először a túlélő bűntudatát éreztem, és nem igazán tudtam a tagokra nézni a közösségemben, akiknek a szeretteiket megölték vagy elrabolták. Kfar Aza egy nagyon kicsi közösség, így érthető talán, ez milyen nehéz volt.
Egy hónappal később áthelyeztek egy másik kfar-ba. Egy nagyon urbánus, Kfar Szaba nevű városba, ami valójában egy város (pedig a kfar falut jelent – sic). Amikor megértettem, hogy egy ideig nem megyünk haza innen, elmentem a Kfar Aza-i házamba és elhoztam magammal a komódomat, amely itt a háttérben látható.
Azt hiszem, szükségem volt valamire, ami az otthonomra emlékeztet, amíg távol vagyok tőle. Remélem, amint lehet, visszaviszem.”
A Humans of Tel Aviv posztját az Új Kelet újság fordította magyarra
