Joe Biden üdvözölte a túszok első csoportjának elengedését és kétállami megoldást sürgetett

Joe Biden – Fotó: Gage Skidmore / Wikipedia
Joe Biden – Fotó: Gage Skidmore / Wikipedia

Joe Biden üdvözölte a Hamasz által október 7-én elhurcolt túszok első csoportjának szabadon engedését pénteken, a négynapos tűzszünet első napján.

Az amerikai elnök a Massachusetts állambeli Nantucketben, ahol családjával a hálaadási ünnepi hétvégét tölti, úgy fogalmazott: “ez még csak a kezdet, de eddig minden jól alakult”. Azt hangoztatta, hogy a kiszabadult foglyok sok mindenen mentek keresztül, és most hosszú gyógyulás vár rájuk.

Hozzátette, arra számít, hogy a következő napokban még több túsz visszanyeri szabadságát, a Gázai övezetbe pedig sikerül eljuttatni a szükséges segélyeket.

Újságíróknak adott rövid nyilatkozatában az elnök kifejtette, hogy a Hamasz azért indította a háborút kiváltó terrortámadást október 7-én, mert “semmitől sem fél jobban, mint attól, hogy izraeliek és palesztinok békében éljenek egymás mellett”.

- Hirdetés -

Azt is hangoztatta, hogy a jövőre nézve meg kell szüntetni az erőszak spirálját; megoldásként a kétállami megoldást említette, és az erre irányuló nemzetközi elhatározás megújítását sürgette.

Joe Biden még csütörtökön reményét fejezte ki, hogy az első körben elengedett túszok között lesz már amerikai állampolgár, egy 3 éves kisgyerek, aki a Hamasz támadása során elveszítette szüleit. A kiengedett foglyok listáján azonban egyelőre 13 izraeli, valamint 10 thaiföldi és egy Fülöp-szigeteki szerepel.

Az amerikai elnök még szerdán telefonon egyeztetett az izraeli miniszterelnökkel, az egyiptomi elnökkel és a katari uralkodóval. A megbeszéléseken a tűzszünet és az ahhoz kapcsolt fogolycsere-megállapodás teljes végrehajtásának biztosításáról, valamint a palesztin államiságról volt szó. Joe Biden köszönetet mondott Egyiptom államfőjének és a katari uralkodónak a tűszünetről szóló közvetítésben játszott szerepükért. Az izraeli miniszterelnök pedig az amerikai elnök közbenjárását köszönte meg a túszok egy részének szabadulását eredményező megállapodás létrejöttében.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.