Izrael: evakuálásokkal és légicsapásokkal folytatódott a Hamasz elleni háború pénteken

Evakuálásokkal és légicsapásokkal folytatódott a Gázai övezetet uraló Hamasz palesztin terrorszervezet elleni háború, miután lejárt a tűzszünet – közölte egy izraeli katonai szóvivő.

A Hamasz által felügyelt egészségügyi minisztérium adatai szerint a harcok reggeli kiújulása óta legkevesebb 178 palesztin meghalt és többtucatnyian megsebesültek.

Az izraeli hadsereg közzétett egy interaktív evakuációs térképet, amelyen zónákra osztották fel a Gázai övezetet, s amely “segít Gáza lakosainak a háború következő szakaszában”.

A hadsereg által közzétett térkép egy része
A hadsereg által közzétett térkép egy része – Fotó: Képernyőkép az IDF webhelyéről

“A Hamasz élő pajzsként használja a Gázai övezet lakóit, katonai parancsnoki pontjait és infrastruktúráját lakóházakban vagy azok között, kórházakban, mecsetekben, iskolákban helyezi el, ezáltal a civil létesítmények katonai célpontokká válnak” – hangsúlyozta a katonai szóvivő, akit a helyi média idézett.

- Hirdetés -

“A háború kezdete óta a hadsereg több intézkedést is hozott azzal a céllal, hogy megkímélje a civileket. Közleményekben tájékoztatja a Gázai övezet lakosait arról, hogy mely övezetekből kell távozniuk, ha el akarják kerülni, hogy a terror elleni harc áldozataivá váljanak” – mondta.

A palesztinok fényképeket mutattak be azokról a röplapokról, amelyeket Izrael péntek reggel Han-Junisz város térségében leszórt. “Han-Junisz veszélyes, háborús övezetben lévő város. Figyelmeztetjük!” – áll a cédulákon.

A Hamasz arról számolt be, hogy Izrael a Gázai övezet déli részén, az egyiptomi határnál fekvő Rafah városban is bombázott.

A háború károkat okozott a Gázai övezet északi részén található állatkertben is, és több állat kiszabadult. Egy állatorvos befogta, majd elszállították őket azzal a szándékkal, hogy a konfliktus végén visszavigyék az állatkerbe.

Izraeli közlés szerint péntek reggel óta a palesztin fegyveresek számos rakétával támadták Izraelt, a Gázai övezettel szomszédos kibucok és Szderot város mellett légiriadó volt a távolabbi Askelonban is. Később az ország központjára is lőttek több hullámban rakétákat.

A polgári védelem ismét háborús rendszabályokat vezetett be Izraelben, különböző gyülekezési korlátozásokat vezettek be a Gázai övezettől és a libanoni határtól való távolság függvényében, és az ország középső részein is távoktatást tartanak azokon a helyeken, ahol nem biztosítottak a megfelelő óvóhelyek az iskolákban.

A harcok kiújulása ellenére folytatódnak a tárgyalások katari és egyiptomi közvetítéssel a tűzszüneti megállapodás megújításáról, noha a Hamasz nem adta át a korábbi megállapodásnak megfelelően túszainak névsorát, és rakétákkal támadta Izraelt. A Hamasz azt állítja, hogy a megbeszéléseken Izrael elutasította azt a javaslatát, hogy a tűzszünet folytatásának feltételeként idős férfi foglyokat és holttesteket adjanak át.

Izrael ragaszkodott az eddigi megállapodás alapján az összes fogva tartott nő és gyerek szabadon engedéséhez, ugyanis bizonyosan tud még több mint tíz, gázai fogságba került izraeli nőről és gyerekről.

A Hamasz egy péntek délelőtti nyilatkozatában Izraelt tette felelőssé a gázai fegyveres konfliktus folytatódásáért, ugyanis állítása szerint nem fogadta el az új ajánlatát a többi fogoly szabadon bocsátására.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.