Több százan vonultak az utcára Tel-Avivban péntek este, hogy tiltakozzanak három izraeli túsz halála miatt, akiket izraeli katonák véletlenül megöltek a Gázai övezetben – közölte a helyi a média.
Az izraeli televízió felvételein az látható, hogy nagy tömeg gyűlt össze a tengerparti metropolisz központjában, és elzárta az egyik főutcát. Az emberek azt követelték, hogy a kormány tegyen lépéseket a túszok azonnali szabadon bocsátása érdekében.
A tüntetők plakátokat, transzparenseket vittek magukkal, amelyeken számos túsz neve és képe szerepelt. A megmozdulás résztvevői az izraeli hadsereg főhadiszállása felé vonultak.
„Az IDF mély sajnálkozását fejezi ki az eset miatt, osztozik a családok gyászában, és továbbra is minden erőfeszítést megtesz a további elraboltak hazajuttatása érdekében” – közölte a katonai szóvivő.
A Jediot Aharonot című újság hírportálja, a Ynet beszámolója szerint vörös festékkel öntötték le az utcát. Azt kiabálták: „Kifutnak az időből! Hozzák haza őket most!”.
Bírálták a kormányt, amiért szerintük nem tesz eleget a Hamasz által elrabolt túszok kiszabadításáért. Egy új túszmegállapodás, mint amilyen november végén született, megakadályozhatta volna a péntekihez hasonló incidenseket – állították a tüntetők.
Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő pénteken bejelentette, hogy három izraeli túszt véletlenül megöltek a katonák a Gázai övezetben zajló harcok idején. A fegyveres erők tévedésből veszélyforrásként azonosították őket egy hadművelet során a Hamasz fellegvárában, a lezárt tengerparti övezet északi részén fekvő Szadzsijában.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök „elviselhetetlen tragédiának” nevezte a három túsz halálát. „Egész Izrael állam gyászol ma este. Szívem a gyászoló családokkal van a gyász nehéz időszakában” – írta péntek este a közösségi médiában. A kormányfő részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak.
Címkép: Tüntetés Tel-Avivban az elraboltak azonnali szabadon bocsátásáért, tegnap este – Fotó: Tomer Applebaum
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója