Javier Milei argentin elnök izraeli látogatásán szerdán bejelentette, hogy országa nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti.
Az argentin elnök megbeszélést folytatott szerdán a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatalban Benjamin Netanjahu kormányfővel, melyen a követség elköltöztetése mellett megvitatták közös üzleti vállalkozások létrehozását több területen, és az iszlamista Hamasz terrorszervezetté nyilvánítását Argentínában.
A látogatáson Netanjahu a zsidó állam nagyszerű barátjának nevezte Mileit, és köszönetet mondott a novemberben megválasztott argentin politikusnak, amiért támogatja Izrael önvédelemhez való jogát. Netanjahu azt mondta, hogy mindketten a szabad piac „bajnokai”.
„Együtt sokkal többet tehetünk. Osztozunk a jólét, a biztonság és a béke utáni vágyunkban. Tudjuk, hogy térségünkben és Önöknél is Irán jelenti a legnagyobb kihívást a békével szemben. Nagyra értékeljük az Önökkel folytatott biztonsági és diplomácia együttműködést” – hangsúlyozta az izraeli kormányfő.
Az izraeli út Milei első külföldi hivatalos látogatása tavaly decemberi hivatalba lépése óta, melyen szokatlan módon a politikusok mellett helyi vallási vezetőkkel, rabbikkal is találkozik.