Túlzásnak nevezte az izraeli hadsereg (IDF) gázai műveleteit helyi idő szerint csütörtökön Joe Biden amerikai elnök, hozzátéve, hogy – a palesztin civilek védelme érdekében – igyekszik „hosszú távú szünetet” elérni a harcokban.
„Rengeteg ártatlan ember van, aki most éhezik, rengeteg ártatlan van bajban és haldoklik, ennek véget kell vetni” – fogalmazott Biden a Fehér Házban adott sajtótájékoztatóján, és aláhúzta: nagy nyomást gyakorolnak a tűzszünet és az izraeli túszok elengedése érdekében.
A gázai háború kitörését követően Bident többen bírálták, miután azt mondta, az ártatlanok halála a háború ára, valamint kételkedett a halálos áldozatok számát közlő palesztin forrásokban is.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján az elnök kitért a szaúdi-izraeli kapcsolatokra is. Mint mondta, Washington továbbra is igyekszik a két ország közötti közeledést elősegíteni.
Kiemelte továbbá, hogy nem kizárt, a Gázai övezetet irányító Hamasz iszlamista terrorszervezet éppen azért indította Izrael ellen októberi, meglepetésszerű támadását, hogy megakadályozza az Izrael és Szaúd-Arábia közötti széleskörű megegyezést, ám hozzátette, erre nincs bizonyítéka.
Szaúd-Arábia amerikai közvetítéssel korábban már folytatott tárgyalásokat Izraellel a két ország kapcsolatainak normalizálása céljából, de Izrael gázai övezet ellen indított háborúja miatt bejelentette, hogy szünetelteti az egyeztetéseket.
A harcok kezdete óta Rijád többször megismételte: csak abban az esetben hajlandó diplomáciai kapcsolatokat létesíteni Izraellel, amennyiben az elismeri az 1967-es határokon alapuló független palesztin államot, amelynek Kelet-Jeruzsálem lenne a fővárosa.