Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint a szélsőségesség a brit demokráciát vette célkeresztjébe, és közös fellépéssel kell megakadályozni, hogy „szétszaggassa” az országot.
A konzervatív párti kormányfő a londoni miniszterelnöki hivatal előtt adott péntek esti sajtónyilatkozatában kijelentette: a rendszeressé vált londoni tüntetések, amelyek tiltakozó megmozdulásként kezdődtek, mára megfélemlítő, fenyegető demonstrációkká, előre megtervezett erőszakcselekményekké fajultak.
Az utóbbi hónapokban kéthetente tartanak Londonban nem egyszer több százezres demonstrációkat a Gázai övezetben folyó izraeli hadműveletek ellen, és a megmozdulások résztvevői többször összecsaptak a rendőrökkel.
A belügyminisztérium adatai szerint a tüntetéseken hatszáz embert vettek őrizetbe.
A 300 ezres brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági szervezet, a Community Security Trust (CST) közölte minap ismertetett éves felmérésében, hogy tavaly 4103 antiszemita indíttatású támadás jutott a tudomására, 147 százalékkal több, mint 2022-ben.
A CST hangsúlyozta: még soha nem jegyzett fel ennyi antiszemita incidenst egyetlen naptári évben.
Egyedül tavaly októberben, a Gázai övezetet uraló Hamasz iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadása után 1330 antiszemita indíttatású nagy-britanniai támadásról érkezett bejelentés a szervezethez.
A CST kiemelte jelentésében, hogy ez magasabb szám volt, mint a korábbi négy egyhavi rekord együtt.
A Hamasz október 7-én elkövetett támadásában 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek és a terrorcsoport elhurcolt mintegy 240 túszt, akiknek több mint a fele jelenleg is fogságban van.
Péntek esti sajtónyilatkozatában a brit miniszterelnök sokkolónak nevezte a szélsőségességekhez kötődő bűncselekmények és rendbontások számának emelkedését.
Rishi Sunak kijelentette: a zsidó gyerekek már félve viselik iskolájuk egyenruháját, ugyanakkor a muszlim nőket is agresszió éri az utcákon egy olyan terrorszervezet akciói miatt, amellyel semmiféle kapcsolatuk nincs.
Sunak szerint Nagy-Britannia hazafias, liberális, demokratikus társadalom, de most már a brit demokrácia is a szélsőségesek célkeresztjébe került, és október 7. óta a háború által okozott emberi szenvedést sokan megosztó, gyűlöletteljes ideológiák terjesztésére igyekeznek kihasználni.
Az iszlamista szélsőségesség és a szélsőjobboldal „egymást bátorítja”, mindkettő gyűlöli a pluralista, modern Nagy-Britanniát, és megpróbál fegyvert kovácsolni az antiszemita és a muszlimellenes gyűlöletből – fogalmazott a brit kormányfő.
Sunak szerint azonban „most már meg kell húzni a határokat”, és e célból a brit kormány ebben a hónapban új, „robusztus” cselekvési programot állít össze.
A miniszterelnök erről egyelőre csak annyit árult el, hogy James Cleverly belügyminiszter utasítása alapján megfosztják nagy-britanniai tartózkodási jogosultságuktól mindazokat, akik vízummal érkeztek az országba és a tüntetéseket gyűlöletkeltésre, emberek megfélemlítésére használják.