Avram Hersko Herskó Ferenc néven látta meg a napvilágot Karcagon két évvel a második világháború kitörése előtt, amikor még senki nem tudta, hogy a város munkára nem fogható zsidó kisgyermekeit és idősebb lakóit néhány év múlva szelektálás után gázkamrákban fogják meggyilkolni. Szerencsére homokszem került a halálgyár gépezetébe, és a többhetes karcagi gettó után a szolnoki téglagyárból induló vonatot vele és családjával nem Auschwitzba, hanem Ausztriába, Strasshofba irányították. Bátyjával, édesanyjával, apai nagyszüleivel és három nagynénjével együtt ott voltak a felszabadulásig, miközben apját munkaszolgálatra vitték az orosz frontra. Ausztriában sokat éheztek, a gyerekeket is dolgoztatták, mostohák voltak a körülmények, de a lengyelországi táborokba került karcagiakkal nem lehetett összehasonlítani a sorsukat, kivételes szerencséjüket. Magyarországon ritka módon szülei mindketten túlélték a háborút, 1947-ben a tanító édesapa is hazatért a szovjet hadifogságból, ahová Sztálingrád után került. A család újrakezdte az életet a kisvárosban, ahol máig élnek unokatestvérei. Herskóéknál mind a két szülő tanító volt, mindenki iskolába indult reggelenként, de alig maradtak gyerekek a helyi zsidó iskolában, és ezért elhatározták, hogy Budapestre költöznek.
Onnan 1950-ben legális alijával még messzebbre vándoroltak: Izraelbe, mert itt is élt már rokonság, és szabadulni akartak a sztálinista Rákosi-rendszerből, a diktatúra egyre szűkülő s a vallásszabadságot is korlátozó világából, abból az országból, ahonnan kiadták őket a németeknek. Jeruzsálemben telepedtek le, ahol először is héberül tanultak. A szerényen élő olék hamarosan a legjobb magániskolába küldték mind a két éles eszű, jól tanuló fiút. A nagyobbik, Laci Izraelben Haim lett, és a Hadasza Kórház neves hematológusa, a kisebbik, Feri pedig Avram, és sokáig nem tudta eldönteni, hogy mi legyen, ha nagy lesz. Egyformán érdekelte a történelem, az irodalom és az egzakt tudományok. Sokat tépelődött, de bátyja meggyőzte, hogy menjen ő is az orvosi egyetemre, akkor nem kell könyveket vennie, használhatja testvére levetett könyveit. Ez nyomós érv volt, úgyhogy beiratkozott bátyja nyomán a Jeruzsálemi Héber Egyetem orvosi fakultására.
Édesapjuk már nem volt fiatal, amikor Izraelbe érkezett, de új hazájában is megtalálta a helyét. Néhány évvel megérkezésük után már matematika-tankönyvet írt héberül, amely olyan jól sikerült, hogy évtizedekig a Hersko-módszerrel tanultak számtant errefelé a nebulók. Nyugdíjasként is tevékeny maradt, megírta a karcagi zsidók történetét, amit a Jad Vasem könyvtárában őriznek. Később a nagykunsági zsidó hitközségek és a karcagi zsidó temető történetét is papírra vetette, s 1999-ben, kilencvennégy éves korában hunyt el szerettei körében.
Avram Herskót az orvosi karon vonzani kezdte a kutatás, a biokémia világa, és halasztott egy évet orvosi tanulmányaiban, hogy Jacov Mager laboratóriumában dolgozzon. Befejezte az egyetemet, cselédkönyves gyakorló orvos is volt, de nem kezdett praktizálni, hanem visszatért a kutatáshoz. A szigorú, a tudományos pontosságra és ellenőrzött kísérletezésre kényes Mager mellett tanulta a kutatás precíz és megkérdőjelezhetetlen módszertanát, miközben orvosi diplomája mellé doktori fokozatot szerzett biokémiából. Ezután már nem volt megállás, Amerikába ment posztdoktori tanulmányokra. Ott Gordon Mayer Tomkins lett a mentora, akitől a nyitott gondolkodást, a bátor kísérletezést és a szabadabb kérdésfelvetést tanulta meg.
Tomkins hatalmas laboratóriumában egyszerre több tucat doktorandusz és posztdoktorandusz is dolgozott, mindenki az akkoriban, a hatvanas-hetvenes években divatos hormonkutatással foglalkozott. Hersko úgy érezte, ez a terület már zsúfolt számára, inkább a fehérjék és lebomlási mechanizmusuk izgatta. Korábban felfigyelt rá, hogy egy vizsgált fehérje lebomlása energiaigényes folyamat volt, noha a lebomlás során energiának kellett volna felszabadulnia. Az akkor elfogadott álláspont szerint csak a fehérjék létrejötte igényel energiát, lebomlásuk nem, és ezért érdekelni kezdte a probléma.
Felfedezése nyomán ma már köztudomású, hogy a fehérjék lebomlása is energiaigényes folyamat, mert energiára van szükség a szelekciós eljárásokhoz, amelyek során eldől, hogy mely fehérjék fognak lebomlani az organizmusban.
A sejthalál, vagyis a fehérjék lebomlási folyamata és a többi biokémiai, kémiai kérdés Avram Hersko számára nemcsak elvont elméleti kérdés volt, hanem orvosi tanulmányai következtében gyakorlati is, hiszen szemben biológus és kémikus társaival, az orvosi egyetemen tanult többek közt farmakológiát és élettant is, és alaposan megismert legalábbis egy élő organizmust, az emberi testet. Rögtön tudta tehát, hogy számos betegségnél szerepet játszik a fehérjék bomlásának elvont kérdése is. Persze nem egyenes út vezetett a sikerhez, hanem többéves kitartó és elszánt munka. A hetvenes években előfordult, hogy egy laboratóriumba látogató kolléga azt mondta: nem kéne a labor nagy eszének egy reménytelen projekten dolgoznia.
De nem adta fel, tovább kutatta a látszólagos ellentmondást tanítványával, Aron Ciechanoverrel, valamint Irwin Rose-zal együtt. Vele egy konferencián elbeszélgetett erről a kérdésről, s noha laboratóriumában elsősorban nem a sejtbomlással foglalkozott, nagyon egymásra találtak, amikor hasonló okokkal próbálták magyarázni a rejtélyt. Felfedezésük: a „halál csókja” jelének szelekciós sejtbéli folyamatáról olyannyira fontosnak bizonyult, hogy 2004-ben együtt nyerték el a kémiai Nobel-díjat. Az ubiquitin mediálta fehérjebomlás felfedezéséről van szó, ennek alapján már számos gyógyszert fejlesztettek ki több betegség gyógyítására. Arra jöttek rá, hogy amikor egy protein számára eljön a lebomlás ideje, akkor egy ubiquitinmolekula csatlakozik hozzá. Ez a fehérjekomplexum megjelöli s kisebb darabokra osztja a fehérjét, amelyek később felhasználhatók más sejtek építéséhez.
Haifai letelepedését egy véletlennek, illetve egy kommunikációs nehézségnek köszönheti a Technion. Már posztdoktori tanulmányai végén járt Kaliforniában, és aggasztani kezdte a jövő, hol folytatja munkáját Izraelben. Két levelet is hazaküldött mentorának, Jacov Magernak a Jeruzsálemi Héber Egyetemre. Ezekben arról érdeklődött, hogy tud-e állást ajánlani neki hazatérése után. Vagy a levelek vesztek el, vagy Mager tartotta fölöslegesnek a választ, hiszen neki nyilvánvaló volt, hogy visszavárja tehetséges diákját, és már el is intézett részére egy státust, valamint berendezett neki egy laboratóriumot. De ez csak utólag derült ki, mert időközben a Technion állást és laboratóriumot ajánlott a fiatal kutatónak a frissen felállított orvosi fakultásán, és Hersko nem várt tovább Jeruzsálemre, hanem elfogadta az ajánlatot. Azóta is egy, a lakásához közeli kicsiny laboratóriumban dolgozik, ahol nincs segítsége, és nemcsak papíron kísérletezik, hanem saját kezűleg, mert „ez a hobbija”, ahogy interjúiban elmondja. Mindig maga mellé vesz néhány diákot is, hármat-négyet, akiknek még a kémcső helyes tartását is megmutatja, hiszen a szűk helyen egymás mellett dolgozva rögtön észreveszi, ha valamit nem helyesen használnak.
Életén nem változtatott a Nobel-díj. Azóta is ugyanúgy, ugyanott él már több mint ötven éve boldog házasságban feleségével, Judittal, aki Svájcból, eredetileg lengyelországi zsidó családból érkezett Izraelbe a hatvanas években. Három fiút neveltek föl, akik közül ketten orvosok lettek, s egyikük Magyarországon járt az orvosi egyetemre. Harmadik fiuk az Izraelben dübörgő informatikai szektorban dolgozik. Gyermekeik már felnőttek, és számos unokával ajándékozták meg őket, akikkel sok időt tölt a büszke nagypapa. Avram Hersko elégedett ember, szinte mindent megkapott az élettől, amit remélt. „Meg vagyok döbbenve, mennyire szerencsés voltam a magánéletemben és a tudományos életben is. Túléltem a holokausztot, szüleim mindketten szép öregkort értek meg Izraelben. Nagyon örülök a feleségemnek, a gyermekeimnek és az unokáimnak. Szerencsés voltam, mert kiemelkedő mentoraim voltak a tudományban, és magam is mindent megtettem tudásom gyarapításáért. Ha béke lenne a világon, s Izrael és szomszédai között is, tökéletesen elégedett lennék” – értékelte Avram Hersko életét és pályafutását önéletrajzában.
A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com
Újságíró. Az ELTE történelem–szociológia szakán, majd a Tel–Avivi Egyetem film és televíziós tanszékének rendező-producer szakán végzett. 1992 óta él Izraelben, ahonnan 2003 óta tudósítja a magyarországi médiát.
