Az EU elítéli, hogy Izrael „állami földdé” nyilvánított megszállt palesztin területeket

Az Európai Unió elítéli Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter bejelentését, miszerint a megszállt palesztin területeken, Ciszjordániában több mint 800 hektárnyi területet „állami földdé” nyilvánítottak – közölte az EU külügyi szolgálata (EEAS) vasárnap.

„Ez a legnagyobb elkobzás az oslói megállapodások óta” – tették hozzá a közleményben az 1993-ban született egyezményre utalva, amellyel Izrael hozzájárult a Palesztin Nemzeti Hatóság létrehozásához, cserében pedig a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elismerte Izrael államiságát.

Emlékeztettek: az Európai Tanács pénteken tartott ülésén az uniós tagországok állam- és kormányfői elítélték az izraeli kormány azon döntéseit, hogy tovább bővítik az illegális telepeket Ciszjordániában, és sürgették Izraelt, hogy vonja vissza ezeket a döntéseket. Régóta fennálló közös álláspontjával és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival összhangban az Európai Unió csak akkor ismeri el az 1967-es határok megváltoztatását, ha erről a felek megállapodnak – szögezték le.

Az EU elkötelezett Izrael biztonsága iránt, valamint annak biztosítása mellett, hogy az izraeli civilek ellen október 7-én elkövetett támadások soha többé ne ismétlődhessenek meg. Az EU eltökélt szándéka, hogy szóban és tettben egyaránt, szankciók és egyéb intézkedések meghozatalával küzdjön a terrorizmus ellen, a lehető leghatározottabban elítélve a Hamasz iszlamista terrorszervezetet – szögezték le.

Hangsúlyozták: új telepek létrehozása azonban súlyosan sérti a nemzetközi humanitárius jogot. A telepek bővítése feszültséget szít, és aláássa a kétállami megoldás – egy Izrael mellett létrejövő palesztin állam létrehozásának – kilátásait, amely továbbra is az izraeliek és a palesztinok hosszú távú biztonságának egyetlen fenntartható biztosítéka – tette hozzá közleményében az uniós külügyi szolgálat.

Címlapkép: Zsidó és palesztin település Ciszjordániában – Fotó: Shutterstock

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.