„Nincs ok az örömre” – írta Szima Kadmon publicista Netanjahu tiltakozásokra adott válaszáról, miközben megosztotta nyugtalanító gondolatait:
Régebben, amikor Netanjahu sajtótájékoztatót jelentett be, megállt bennünk az ütő. Ezért sokáig továbbra is azt hittük, hogy van valami új, valami fontos mondanivalója. Valami, amit az izraeli közvéleménynek tudnia kell. De azóta rájöttünk, hogy a sajtótájékoztatókat számos ok miatt tartják, először is politikai színezetből, és csak valahol a lista végén jelenhet meg a közérdeklődésre számot tartó üzenet.
Rég szertefoszlott bennünk a remény arról, hogy Netanjahu bejelentené a felelősségvállalását, vagy a közelgő túszügyletről szólna, a teljes győzelemről, esetleg bejelentené a lemondását vagy az előrehozott választások időpontjáról döntene. Már tudjuk, hogy a miniszterelnök gyakori megjelenése hétköznapi, szükségtelen, és elsősorban Netanjahut szolgálja.
Azt is megértettük, hogy Netanjahu nem vállal semmilyen felelősséget, hogy a túszügylet lehetősége egyre távolabb kerül, hogy nem volt, és nem is lesz teljes győzelem, és Netanjahunak nem áll szándékában lemondani vagy dönteni a választások időpontjáról. Csak annyit hajlandó elmondani, hogy a választásokat időben, 2026-ban tartják meg, és ezt is daccal és megvetéssel veti az újságírók felé.
Ez történt a minap, amikor Jeruzsálem égett, tízezrek töltötték meg utcáit, és a levegőben ismét a düh, a harcra készség és az út igazságosságának az aurája terjengett. Ó, igen, és a füsté, amely a Begin úton meggyújtott máglyákból szállt fel.
A háttérben Netanjahu hivatala bejelentett egy sérvműtétet, amelyen a miniszterelnök éjszaka átesik, és végtelen összeesküvés-elméletek arról, hogy valójában miben szenved, milyen halálos betegségben, és mit titkolnak előlünk.
Hihetetlen: egyetlen miniszterelnökre sem emlékszem, akinek egy szavát sem hitte el a közvélemény nagy többsége. Emlékszem, amikor Sharon beszélt, az orra mozgását követtük, mert azt hittük, hogy a rángatózás annak a jele, hogy nem mond igazat. Netanjahunál már nem keresnek jeleket. Egyszerűen nem hisznek neki.
Miért volt szüksége Netanjahunak erre a sajtótájékoztatóra néhány órával azelőtt, hogy kórházba került a műtétre (szombat este, a szerk)? Munkatársainál és feleségénél a megoldás kulcsa. Talán erős vezetőt akartak felmutatni a műtétekről szóló jelentések közepette. Talán a kinti zűrzavar ellenszerét keresték.
Nem ment neki. Feszültnek, fáradtnak, zaklatottnak tűnt. És még – hogy is mondjam –, szánalmasnak. A ténybeli hibák, zavarodott szavai, a zűrzavar csak az egyik oldal, méghozzá emberi. Az aggasztóbb oldal szavainak homályossága. És a mentális állapota, mely minden alkalommal egyre jobban látszik.
Nyilvánvaló volt, hogy Netanjahu az időt próbálja húzni. Mintha ha elég sokáig tartana a sajtótájékoztató, akkor a kinti tüntetés eltűnne. Mint egy gyerek, aki eltakarja a szemét, és azt hiszi, ha ő nem lát, akkor őt se látja senki. Mintha úgy gondolná, ha elnyújtja a háborút – akkor nem jönnek a választások, a vizsgálóbizottság nem kezdi meg a munkáját, a tárgyalását elhalasztják.
A vasárnap indult tiltakozási hullám Jeruzsálemben nem egy témára fókuszál. Három téma van napirenden: a hadkötelezettségi törvény, a Kneszet tavaszi szünetének eltörlése és a választások. Ez is lehet a probléma. Talán a jelenlegi légkörben egy kérdésre kellett volna összpontosítani – a hadkötelezettségi törvényre.
Ott a közhangulat, a katonák, a tartalékosok, a hadsereg, valamint az ultraortodox közvélemény iránti harag és keserűség. Ennek fényében, amikor a Likud és a vallásos cionista szavazók többsége a törvény ellen van, Netanjahu és az ultraortodoxok motivációja politikainak tűnik, és haragot és elutasítást vált ki. És ez az egyetlen kérdés, mely választásokhoz vezethet.
Ha az ultraortodoxok nem kapják meg amit akarnak, megbuktathatják a kormányt. Ha elfogadják – a mostani tüntetés úgy fog kinézni az elkövetkezendőkhöz képest, mint egy purimi felvonulás.
Ilyen esetben a szervezőknek nem okoz nehézséget jobboldali embereket toborozni a tüntetés vezetésére. Csak remélni lehet, hogy a tüntetők és Mea Searim lakói közötti konfrontáció nem ismétlődik meg. Felesleges és káros.
Netanjahu még mindig kórházban van. Délben ki kell engedni. Így fellélegezhet majd, hogy a helyettese, Jariv Levin nem kapott állandó kinevezést (Levin nem tagja a hadi kabinetnek, a szerk.). Netanjahu döntése – hogy az összes körülötte lévő ember közül Jariv Levint nevezte ki a helyére – nem csak csalódás. Felháborító is.
Azt jelzi, hogy talán még nem halványult el a jogrendszer elleni puccs, és a megfelelő időben felébredhet. Netanjahu ugyanúgy az izraeli köz szemébe nyomja az ujját, mint ahogy egy héttel ezelőtt az amerikai kormány szemébe tolta.
Ezt a férfit választod a helyedre, amíg akadályoztatva vagy? Vajon az az ember, aki ránk hozta a politikai földrengést, ami szétzúzta és szétszórta az embereket, és elvezetett bennünket a depresszió napjaihoz, az az ember, aki egy háború alatt leválthatja a miniszterelnököt?
Tehát Netanjahu vagy nem igazán gondolja, hogy vészhelyzet van, vagy nem érdekli, hogy mi történik itt, amíg nincs hivatalban. Égjen el az ország.
